A világ egyik legismertebb partisorozata a Soundon

2017/05/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországra, pontosabban a Balaton Soundra is ellátogat a világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow.

A világ egyik legismertebb partisorozata a Soundon

2010-ben életre hívott Elrow egy totálisan magával ragadó show sorozat „gyűjtőneve", melyet szerte a világon ismernek és elismernek a karneváli hangulatú partik között, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek.

Az Elrow a Balaton Soundon egy önálló helyszínnel, egy vízre épült stégen, illetve a vízparton kialakított helyszínen - szemben a Nagyszínpaddal - naponta kétszer jelentkezik. Déltől startol, a Nagyszínpad kezdetéig: ebben a "délutáni kiadásban" állnak lemezjátszók mögé a helyszín "headlinerei", egy-egy hosszabb lélegzetvételű szett erejéig. A Nagyszínpad zárásakor pedig indul az "éjszakai kiadás", amely a Nagyszínpadi programok afterpartijaként, hajnalig szórakoztatják a fanokat. A köztes időszakban sem zár be a helyszín, addig koktélbár, kényelmes boxok, és napágyak szolgálják ki azokat, akik erről az exkluzív, vízre épült stégről szeretnék végignézni a Nagyszínpadon fellépő világsztárokat.

A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, akinek munkásságában egyszerre keveredik az elektronikus zenék iránti szeretet és az egyéb művészetek iránti rajongás, ennek (is) köszönhetően alakult ki saját stílusa, ahol tökéletes összhangban fér meg egymás mellett a disco, a house és a techno is. Jön honfitársa is, Edu Imbernon, aki egyszerre dalszerző, producer, DJ és kiadótulajdonos is, ez a sokszínűség jelenik meg az elektró-indie-house zenéiben is. Lengyelországból érkezik a house körökben egyre nagyobb névnek számító, rengeteg klubban megforduló Catz 'N Dogz duó is, a német Anja Schneider neve pedig régóta ismerős lehet, a rádiós műsorvezető-producer-kiadó tulajdonos mára már nemzetközileg is magasan jegyzett, rendkívül sokoldalú DJ.

Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.




 

 

Szólj hozzá!


Híres tetováló és zenész, író, a férje zenekara kíséri és júniusban az A38-on lép fel, ki az?

Híres tetováló és zenész, író, a férje zenekara...

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von D, akit férje zenekara, a PRAYERS...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Törölték a Pink Martini turnéját: a Postmodern Jukebox lép fel helyettük a Veszprém Festen

A Pink Martini most éppen otthon (USA) turnézik – sem a közösségi felületeiken, sem a weben nem olvasható, miért törölték az európai turnédátumaikat. De nincs baj: a PMJ már szinte hazajár Magyarországra, legutóbb 2023 októberében jártak az MVM Dome-ban.

Oneness turnéjával Budapestre jön Carlos Santana

A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én tér vissza Budapestre az MVM Dome-ba. A koncert során felcsendülnek majd legnagyobb slágerei, mint a Smooth, a Maria Maria vagy a Black Magic Woman.

2019 óta először érkezik külföldi fellépő a Művészetek Völgyébe

2025. július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol fellép a Franz Ferdinand és elhozza The Human Fear címen megjelent legújabb lemezét. Rajtuk kívül ismerős magyar nevekből sincs hiány a legújabb bejelentések között.

Az Imagine Dragons száma lesz a történelem első Holdról sugárzott dala

Extrém helyen és helyzetben fogják játszani a hamarosan Magyarországon duplázó Imagine Dragons számát, ami a Starfieldhez készült. A zenekar még sosem adta elő élőben a dalt – a jelek szerint a Holdra tartogatják. Kilövés: február 26.
Új koncertek