Menopauza

Április 30-án a Madách téren egész nap szólni fog a zene: Jazzfest Budapes 2023

2023/03/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

5 kontinens 22 országából érkeznek művészek 10 budapesti helyszínre április 26. és május 17. között – összesen 64 koncertet adnak olyan világhírű zenészek, mint Lizz Wright, Stacey Kent, Avishai Cohen, Simon Phillips, Anouar Brahem, Stanley Clarke, Stefano Bollani, Bugge Wesseltoft, Paal Nilssen-Love, Michal Baranski, Enzo Favata, Nico Morelli.

A fotó illusztráció (New Orleans)

A műfaj hazai kiválóságai is színpadra lépnek, mint Dés László, Dresch Mihály, Oláh Kálmán, Tóth Viktor, Balogh Kálmán, Nagy János Yancha, Kézdy Luca, hogy csak néhányat említsünk a rangos névsorból.

A fesztivál 22 napja alatt Budapest 10 helyszínén lesznek koncertek, többek között az Erkel Színházban, az Olasz Intézetben, a Zeneakadémián, az Eiffel Műhelyházban, vagy a Fonóban és olyan kisebb, de meghatározó kulturális helyszíneken is, mint a Mixát, Lumen, az iF vagy a Jedermann. Április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon ráadásul belakják a Madách teret is, ahol egész nap szól majd a jazz, az estét pedig egy alkalmi All Star zenekar koncertjével zárjuk.

Vágyfokozónak fél tucat külföldi vendéget választottunk ki a fellépők közül:

LIZZ WRIGHT
2023. április 26. RAM

Lizz Wrightot pályája elején a kritika, mint a neo-soul új csillagát mutatta be, ma pedig már a generációjának egyik legelismertebb jazz énekesnőjeként és zeneszerzőjeként tisztelik. Kevés olyan előadó van jelenleg a világon, aki úgy képes szintetizálni különböző stílusokat – az R&B-t, a jazz-t, a bluest, a popot és a gospelt – hogy közben megőrzi saját egyéniségét. A kortárs jazz egyik legjobb énekesnője harmadik budapesti fellépésén Wright letisztult és személyes előadásában szólalnak meg, Ray Charles, Allen Toussaint, Nina Simone, Sister Rosetta Tharper, k.d. Lang, Bob Dylan, Frank Perkins vagy Mitchell Parish új dimenzióba emelt szerzeményei.

 

 

PAAL NILSSEN-LOVE CIRCUS
2023. május 4. LUMEN

A Paal Nilssen-Love CIRCUS a koronajárvány okozta utazási korlátozások közvetlen következményeként jött létre. Az Oslo World Music Festival felkérte Nilssen-Love-ot, hogy állítson össze egy új zenekart norvégiai zenészekből. Különböző stílusokban jártas zenészekből állt össze a zenekar. A hét egyedi hang közös zenei ötletek és gondolkodásmódok, valamint a zenei szabadság közös értelmezése köré gyűlt össze. Nilssen-Love komponálta a zenét, de a dalok inkább olyanok, mint a térképek, amelyeken minden zenész szabadon választhat irányt és intenzitást. Nilssen-Love az elmúlt évek etiópiai és brazíliai utazásaiból és tanulmányaiból merít ihletet, emellett régóta vonzódik a mali és szenegáli zenéhez. De minden a tágan meghatározott improvizált zenében gyökerezik. Ez teszi a PNL Circust egy rendkívül kiszámíthatatlan zenekarrá. Élőben nézni őket olyan, mintha cirkuszba mennénk!

 

ANOUAR BRAHEM QUARTET
2023. május 5. ZENEAKADÉMIA

Anouar Brahem az arab klasszikus muzsika nagymestere, aki inkább a tradíciók konzervatív hagyományai által megszabott határok között alkot és mozog otthonosan. Hangszere, az oud finomságát a modern jazz harmóniáival ötvözi.

 

STANLEY CLARKE N 4 EVER
2023. május 6. RAM

A négyszeres Grammy®-díjas Stanley Clarke több mint 40 albumával méltán kiérdemelte az "élő legenda" státuszt. A philadelphiai születésű Clarke az 1970-es évek eleje óta a Return To Forever nevű jazz-fúziós együttes sikerével az amerikai zenei élet állandó alakítója. Több mint 45 éves pályafutása során együttműködött Quincy Jones-szal, Stan Getzzel, Art Blakey-vel, Paul McCartney-val, Jeff Beckkel, Keith Richards-szal, Aretha Franklinnel, Stevie Wonderrel, Chaka Khan-nal, a Police-szal, Herbie Hancockkal és még sokakkal. Az akusztikus és elektromos basszusgitáron egyformán dinamikusan játszó Clarke volt az első jazz-fúziós basszusgitáros, aki turnékat vezetett, és világszerte teltházas koncerteket adott. Clarke a jazz és a jazz-fusion igazi úttörője. 2023-ban újra turnéra indul virtuóz, fiatal zenészek társaságában.

 

AVISHAI COHEN TRIO: SHIFTING SANDS
2023. május 9. ERKEL

Avishai Cohen kétségtelenül generációjának egyik legjobb nagybőgőse, aki világszerte tömegeket bűvöl el közel-keleti (arab, zsidó) és andalúz elemekkel dúsított zenéjével. Legújabb triójával a régi kedvencek mellett számos új szerzeményt adnak elő. Cohen, aki a múltban mindig is nagyszerű zenekarvezetőként és új, fiatal zenészek felfedezőjeként tűnt ki, ismét kivételes tehetségeket mutat be maga mellett. Zongorán az azerbajdzsáni Elchin Shirinov, dobokon pedig a mindössze 22 éves izraeli Roni Kaspi a társa. Kaspi és Cohen a járványi miatti bezártság alatt ismerkedtek meg, virtuálisan a Facebookon léptek fel először. Ebből azonnal erős zenei kapcsolat alakult ki közöttük, ami oda vezetett, hogy Roni meghívást kapott, hogy 2020 szeptemberétől kísérje Avishai-t a világkörüli turnékon.

 

STACEY KENT & DANUBIA ZENEKAR: A BRAZILIAN NIGHT
2023. május 17. ERKEL

Stacey Kent jazz énekesnő, akiért milliók rajonganak világszerte 2023-ban egy különleges, a világhírű brazil zeneszerző. Több mint ötven ország színpadán állt már, Budapestre Antonio Carlos Jobim munkássága előtt tisztelgő koncerttel érkezik. Grammy-díj jelölés, milliós számban eladott albumok és telt házas koncertek jellemzik pályáját. Stacey Kenthez budapesti koncertjén a Danubia Zenekar csatlakozik, akiknek közös álma: összehozni az embereket, akik térben, világnézetben, korban távol állnak egymástól, összekötni őket egy közös szenvedély erejével, a zene iránti rajongással...

A részletes program itt.

 

Jazzfest Budapest

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek