Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész)

2014/07/21  ·   Fesztivál   ·  Szarka Károly

Bár az előző év szlogenje („Nem kell a szlogen”) verhetetlennek tűnik, az idei „Szakadj ki!” sem rossz. A kiszakadás most is többnyire Budapestről történik: a Bániktó a Sirály és egyéb emblematikus fővárosi kulturális befogadóterek vidékre települt fesztiválja. Sportolási lehetőségekkel és gyermekprogramokkal, képzőművészettel, színházzal és mozival, társadalmi kérdéseket feszegető beszélgetésekkel, zsidó vallási rendezvényekkel, sőt még héber nyelvleckével is. És persze sok-sok zenével.

Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész)

Újpesten a jegypénztár már bezárt, automatából lehet csak jegyet venni. Az automata viszont nem mondja, hogy hülyegyerek, csak Rétságig vedd meg a tikettet, mert onnan csak másik busztársasággal tudsz továbbmenni. Egy kicsit mérgelődök, hangosan és magamban is, amikor megtudom, hogy feleslegesen fizettem többet, és eszembe jut, hogy már tavaly sem volt egyszerű eljutni Bánkra. Aztán szerencsém lesz, a jófej buszsofőrök egyikét sodorja elém a sors az átszállásnál: mutatom neki a rossz helyre szóló jegyemet, tessék, én már fizettem, csak éppen másnak, mire fintorog egyet, aztán int, hogy felszállhatok.

Amikor megérkezem, a tóparti színpadon már zenél a pesti bölcsészzenekar, a Csaknekedkislány: Csepella Olivér éppen a balatoni házibuliban megismert leszbikus lányokról énekel. A kemping még egy jó negyedórányi sétára van, a sátorállítással is vesződnöm kell majd, de úgy látszik, jó napom van, és a tóparti jegyárusok is kedvesek és lazák: megengedik, hogy lepakoljam náluk a hátizsákomat és egyéb csomagjaimat, amíg zenét hallgatok és fotózom. A letelepedés tehát még várhat, a naplemetés koncert most vonzóbb. Meg egy hideg sör a büfében, ahol egy szintén zenész srác teszi fel nekem a költői kérdést, hogy szerintem az éppen játszó banda frontembere miért is döntött amellett, hogy énekelni kezd…

A zenekar erénye valóban nem az énekhang, sokkal inkább az önironikus szövegvilág, amely a tagok szerelmi életét, vagy inkább annak hiányát tematizálja, az Expedícióban pesti utcák, terek és szórakozóhelyek neveit is felvonultatva, és megemlékezve a kétszáz forintos pizzaszeletről is. Sőt, a Zenekar című nótában az említett énekhang is gúny tárgya lesz. Az antisztárok azonban így is elnyerik nemcsak a lányok, de a fiúk tetszését is: a színpadon először egy bikinifelső landol, amit egy férfi fürdőnadrág követ. Utóbbinak az együttes legénysége ugyanúgy próbál örülni, mint a női ruhadarabnak, hozzátéve, hogy még vizes, mintha ez tovább növelné az értékét.

 

A nem sok jót ígérő nevű Népi Papa és a Haverok a szerelem elcsépelt témáját nagyvonalúan átlépve inkább a szexualitásra helyezi a hangsúlyt, de többnyire szintén lányokról dalol – vagy éppen fiúkról, mert a bánkitavi egy meglehetősen nyitott közeg. A nőkkel amúgy csak az a baj, hogy moziba kell őket vinni és lovagiasan hazakísérni valami angyalföldi ház kapujáig, holott a refrénben ki is mondott cél eléréséhez felesleges ennyi tiszteletkört futni. De már a koncert elején értünk mindent, elhangzik ugyanis, hogy arról a zenekarról van szó, amelynek tagjai „huszonöt éves korukig csak fényképen láttak pinát”. Két sör után már a Koncert.hu amúgy mindig felelősségteljesen gondolkodó tudósítója is ott meri hagyni a jegyszedőktől időközben visszakért csomagjait a Tószínpad előtt, mert eszébe jut, hogy ez nem az a fesztivál, ahonnan bárkik bármit ellopnának.

Amin viszont jó lenne minél hamarabb túlesni, az a sátorállítás – a művelet már sötétben történik meg, de azért csak megtörténik. Méghozzá a Nagyszínpad mögött, mondhatni, a törzshelyemen. De még mindig hívogat a bársonyos vizű tó, ezért egy éjszakai fürdőzést beiktatok az éjfélkor kezdődő nagykoncert előtt. Közben útba ejtek egyet a tóparti büfék közül, és pechemre gyrost kérek, majdnem ehetetlen, csúnyán odaégetett csirkehússal. Másnap azért adok még egy esélyt a falatozónak, és megállapítom, hogy legalább a házi kolbászuk rendben van. Na de vissza az éjszakához! A csütörtöki napon az underground hip-hop sztárjai, az Akkezdet Phiai a legnépszerűbb fellépő. Saiid és Újonc, vagyis Süveg Márk és Závada Péter nemcsak rappelnek, de szellemes slam-szövegeikkel is szórakoztatják a nagyérdeműt, aki azért a régi kedvenceket, a Zenebuddhizmust vagy a Phasskivant is megkapja tőlük.

Péntek reggel aztán felélednek az előző évben rögzült fesztiválreflexek: az ember felveszi a papucsát és lecsattog a tó túloldalára. Kisbolt, strand. Bár vannak civil programok, beszélgetések és workshopok is bőven, de az ilyesmihez most túl jó az idő. Egykedvűen konstatálom, hogy a szép forgalmat bonyolító helyi abc az évente megismétlődő rohamra még mindig nem készült fel, mert délelőtt tíz óra magasságában már igencsak foghíjasak a polcok. Viszont határtalan örömet érzek, hogy az utolsó zsemle az enyém. A strand vizesblokkja pedig még mindig klasszisokkal veri a fesztivál azonos rendeltetésű létesítményeit, bár hozzá kell tenni, hogy nincs éppen nehéz dolga: néha a kínos sorbaállás elkerülése, illetve a vécépapír és a szappan is elég a komfortérzethez...

Késő délután a Tószínpadon Hó Márton és a Jégkorszak zenél. Amolyan ülős koncertet hallunk, amelynek többnyire andalító nótáiból kiderül, hogy Anna már nem lakik Berlinben, részleteket tudhatunk meg a frontembernek Németh Juci, Péterfy Bori és más kolleginák iránt érzett plátói szerelméről, és eszmefuttatást hallunk arról, hogy ha a hajóknak nevet adnak az emberek, a repülőgépeknek vajon miért nem. A fülbemászó dallamok és az egyszerűségükben és banalitásukban is megkapó dalszövegek remekül működnek, és még az sem zavaró, hogy négy egyforma évszakról (tél, tél, tél, tél) énekel valaki egy forró nyári estén.

A tó körül olyan jók a programok, és annyira vonzó a hely atmoszférája, hogy nem mindig akaródzik visszamenni a kempingbe, és követni a Nagyszínpad eseményeit. Arról nem is beszélve, hogy odabent a rendezvény emberi léptékei ellenére drága a sör, míg a parton ott van például a Nádas büfé, amely a Tilos Rádió dj-inek zenéje mellett a baráti árak miatt is vonzó. A legendás Csókolom zenekar utódja, a Puszi koncertjébe azonban muszáj belehallgatnom, már csak azért is, mert a fesztivál egyik emblematikus bandájáról van szó, és olyan napfényes változatát játsszák a hazai alternatív undergroundnak, hogy csak azért nem hallgatom végig őket, mert időközben megérkező, Bánkon először járó barátaimat kell navigálom. A pénteki sztárfellépő produkcióját már együtt hallgatjuk, de erről majd később!

A szerző fotóival


Képtár

  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33796
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33797
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33798
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33799
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33800
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33801
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33802
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33803
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33804
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33805
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33806
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33807
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33808
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33809
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33810
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33811
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33812
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33813
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33814
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33816
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33817
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33818
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33819
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33820
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33821
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33822
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33823
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33824
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33825
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33826
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33827
  • Az éjszakai fürdéstől az utolsó zsemléig (Bániktó Fesztivál, 1. rész) kép 33828
 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek