Én még emlékszem arra – pedig ehhez már tényleg a múlt század emlékei között kell kutakodni –, amikor a Szigeten sétálva szinte lehetetlen volt úgy eljutni egyik koncerttől a másikig, hogy az ember ne botoljon bele újabb és újabb zenekarokba. Nem a hivatalos színpadokon, hanem egy kocsma előtt – akkoriban még voltak kocsmák is a fesztiválon, nem csak pultok –, egy útkereszteződésben vagy egy árnyékos fa alatt. Sok olyan együttest ott hallottunk először, amelyet aztán ősszel már klubokban kerestünk.
Ezt a közvetlen találkozást próbálja most visszahozni a Budapest Play utcazenész-fesztivál, amelynek már az első kiírása is messze felülmúlta a szervezők várakozásait. Eredetileg 50-60 nevezővel számoltak, ehhez képest 383 előadó jelentkezett, közülük 84 jutott be a döntőbe.
A mezőny meglepően sokszínű: a gitáros dalszerzőktől és duóktól kezdve a jazz- és klasszikus zenészeken át egészen a DJ-kig szinte minden műfaj képviselteti magát. A közös nevező nem a stílus, hanem az, hogy a zenészek mindenféle színpadi körítés nélkül, néhány hangszerrel próbálják megállítani az arra sétáló embereket.
A verseny döntője július 30. és augusztus 8. között zajlik Budapest tíz pontján. A fellépőkkel itt lehet találkozni:
- Deák tér
- Batthyány tér
- Nagyvárad tér
- Margitsziget
- Örs vezér tér
- Fény utcai piac
- Fábián Juli tér (Budapest Park)
- Fehérvári úti vásárcsarnok
- pesti rakpart
- Keleti pályaudvar.
A kezdeményezéshez a Sziget és a Budapest Park is csatlakozott. A legjobbak fellépési lehetőséget kapnak mindkét helyszínen, emellett hangszereket, hangtechnikai eszközöket és szakmai mentorációt is nyerhetnek. A Budapest Park már a fesztivál idején is külön színpadot biztosít az utcazenészeknek a Fábián Juli téren: a fellépők minden koncertnapon a nagyszínpados programok előtt játszanak majd. A Hajógyárin pedig a közönségdíjas előadó léphet fel augusztus 15-én, a 0. napon.
Érdemes szavazni is: a helyszíneken kihelyezett QR-kódok segítségével lehet voksolni a zenészekre, a szavazók között pedig belépőjegyeket sorsolnak ki a Sziget 0. napjára.
A napi fellépők és a pontos helyszínek a Budapest Play honlapján követhetők.

























Szólj hozzá!