Balkan Fanatik koncerttel robban be a fesztiváltavasz Vácra

2015/02/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Meseautón érkezik és a háztetőn landol a Hegedűs az idei Váci Tavaszi Fesztiválon – az immáron tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő háromhetes kulturális eseményözön összeállítói idén is törekedtek arra, hogy az igényes kikapcsolódást nyújtó produkciók között lehetőség szerint minden korosztály megtalálja a kedvére valót.

Balkan Fanatik koncerttel robban be a fesztiváltavasz Vácra

A hagyományosan az első tavaszi ünnep (március 15.) körüli napokban rajtoló fesztivál hivatalosan komolyzenei hangversennyel nyílik 2015-ben is. A március 14-én tartandó esten Joseph Haydn: 85. (La reine - A királynő) szimfónia és Ludwig van Beethoven: No. 4 G-dúr Zongoraverseny Op. 58 szerzeményeit a nagyközönség előtt 2015. januárban bemutatkozott Wac Civitas Szimfonikus Zenekar adja elő. Közreműködik: Boda Balázs zongoraművész. Vezényel: Sándor Bence.

A komolyzene szerelmeseinek figyelmét érdemes felhívni arra is, hogy a váci Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AMI művész tanárai és növendékei a zeneiskola hangversenytermében minden tavasszal koncerttel tisztelegnek Johann Sebastian Bach születésnapja előtt. A több, mint egy évtizede tartó hagyomány idei különlegességét az adja, hogy a barokk kor ismert zeneszerzője, hegedűművésze 330 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ugyancsak a zeneiskolában kerül sor Csuka Ágnes váci zongoraművész Chopin koncertjére, míg a hatvanöt éve alapított Magyar Rádió Énekkara is ellátogat Vácra egy hangverseny erejéig.

A könnyűzenét kedvelők egy igazán felejthetetlen élménnyel gazdagodhatnak a nagy találkozás estéjén. Malek Andrea és Lerch István közös koncertjét kettejük szólókarrierjének ismert dalai, valamint a V’-Moto-Rock együttes slágerei csendülnek fel. A némiképp retró hangulatot idéző koncert elsősorban feltehetően a középkorúak érdeklődését kelti fel, míg a balkáni népi muzsikát és elektronikus zenét rappel és popelemekkel ötvöző, s így egyedi, kozmopuritán stílust teremtő, 2002-ben alakult Balkan Fanatik inkább a fiatalabb korosztály számára lehet csábító. Zenei műfajok nagyszerű találkozásának lehetnek szem- és fültanúi azok is, akik a nemzetközi Lyra-díjjal kitüntetett Molnár György harmonikaművész és zenekara koncertjére jegyet váltanak. Sanzonok, swingek, magyar örökzöld melódiák, polkák, keringők és latin dallamok egyaránt elhangoznak ezen az esten.

Hagyomány a Madách Imre Művelődési Központban megvalósuló fesztiválok mindegyike (Váci Tavaszi Fesztivál, Őszi Művészeti Hetek, Téli Ünnepi Napok) esetében, hogy évfordulókról, jeles alkalmakról, ünnepekről, kulturális világnapokról megemlékeznek. Ezek sorába tartozik a Színházi Világnap, amelyet számos országban március 27-én tartanak minden évben. Vácott 2015-ben a publikum a Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick alkotta szerzőtriótól a Hegedűs a háztetőn című világsikerű musicalt láthatják. Chagall, a világhírű festőművész álmodta meg a szakállas hegedűs figuráját, aki egy kis falu házai fölé emelkedve muzsikálja el közössége álmait, szenvedéseit, megaláztatásait és teremt átjárást ég és föld között. A világhírű Brodway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus lírával fogalmazza meg az esendőségeket. Szeretettel szól az emberről, huncutul a „ha én gazdag lennék" állapotról, méltósággal a teljes kisemmizéséről, a hontalanságról. Ám derű, az élet végtelen szeretete árad a történetből és a slágerré vált dallamokból, melyeket a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band játszik élőben, a játék szerves részeseként. A főbb szerepekben Gazda Bence, Gazdag Tibor, Egyed Brigitta, Pap Lívia, Telegdi Kamilla, Porzsolt Éva és Staub Viktória látható. Az 1934-ben bemutatott eredeti, illetve a 2000-ben Kabay Barna és Petényi Katalin rendezésében újragondolt Meseautó című játékfilm ezúttal színházi előadás formájában érkezik Vácra. A fővárosi Körúti Színház előadásában Tahi Tóth László, Szabó Erika, Gyebnár Csekka, Fila Balázs, Kovalik Ági, Ömböli Pál, Lipták Péter, Udvarias Anna formálja meg a korábbi változatokból megismert karaktereket.

A több mint 25 éves múltra visszatekintő Közép-Európa Táncszínház 2011-ben mutatta be Shakespeare-mesék című előadását, amire elsősorban a fiatalabb korosztályt várja a nézőközönség soraiba. Az előadás egy konkrét kiválasztott dráma táncszínpadon való elmesélése helyett a shakespeare-i univerzum jellegzetes motívumaiból, jól ismert karaktereiből, vissza-visszatérő dramaturgia fordulataiból sző egy „saját Shakespeare-mesét". Az előadásból kibomlanak jellegzetes shakespeare-i hangulatok, felsejlik drámáinak sokszínűsége, rétegzettsége, gazdagsága. A méltán sikeres táncszínházi előadást tavasszal a váciak is megtekinthetik.

S ha még ez sem lenne elég a színházi darabokból, akkor a fesztivál zárásaként megtekinthetik a nézők a Karakter Társulat előadásában az ismert olasz író, Carlo Goldoni: A fogadósnő antiromantikus komédiáját, amelyben szerző a tőle jól megszokott módon kuszálja össze a szerelmi szálakat a nézők mulattatása érdekében.

Igazi családi programnak ígérkezik az a húsvét jegyében zajló, kézműves foglalkozásokkal tarkított, március 21-i szombat délután, melynek méltó zárásaként a Kossuth- és Jászai Mari díjas Érdemes Művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével, valamint Prima ás Primamissima közönségdíjas színművész, énekes Halász Judit mutatja be a „Kezdődhet a mulatság” című legújabb lemezének dalait. Halász Judit az új CD-jén a családi ünnepekről énekel: az anyák napjáról, a nagymama neve napjáról, az első iskolai nap izgalmáról, a karácsonyról, a közös utazásról, de még kedvenc otthoni állataink születésnapjáról is. Meg arról is, hogy milyen is három testvér között a középsőnek lenni...

A koncerten az új dalok mellett felcsendülnek a már jól ismert régi kedvenc slágerek is, amelyeket minden egykori és mai kisgyerek szeretne hallani, hiszen a töretlen népszerűségnek örvendő művésznő dalain több generáció is felnőtt már. A színházi estek, zenei koncertek mellett ezúttal is gondoltak az irodalom szerelmeseire is a szervezők. A Váci Tavaszi Fesztivál keretében közönségtalálkozó lesz, amelynek főszereplője a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, Jókai Anna lesz.

Természetesen a kiállítások kedvelőinek is kínál programot a fesztivál. A Madách Imre Művelődési Központ a 2015. évi Váci Tavaszi Fesztivál keretein belül tervezi megrendezni a „Tavaszi szél vizet áraszt… - Fotós szemmel” című, Vácott és vonzáskörzetében élő művészek seregszemléjét, amely a 2013-ban megrendezett azonos című, nagy sikerű kiállítás folytatása lesz. Az intézmény munkatársai mindig nagy hangsúlyt helyeztek a helyi kulturális örökségnek számító értékek minél szélesebb körben való megismertetésére.  Ezúttal hivatásos és amatőr alkotók képeit egyaránt várják március elseje és 16-a között. A tavaszt idéző tárlat március 20-án nyílik.


 

A 2015. évi  Váci Tavaszi Fesztivál megvalósítását a fenntartó, Vác Város Önkormányzata, valamint a Nemzeti Kulturális Alap Fesztiválok Kollégiuma segítette.  Utóbbitól egymillió forintot nyert pályázat útján a Madách Imre Művelődési Központ. A rendezvénysorozatra már kaphatóak a belépőjegyek a kulturális intézmény jegypénztárában. A szervezők ezúttal is a megfizethetőséget szem előtt tartva alakították ki az árakat!


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek