De ne rohanjunk ennyire előre. Egy fesztivál, tekintve az utazást, a sátorozást, a körülményekhez és az időjáráshoz való alkalmazkodást, arról is szól, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából. A jósolt kitartó esőzés a sátorozással kombinálva nem a legvonzóbb. Budapestről megérkezve szinte kedvem támad Istennel beszélgetni, hogyan is volt ez a dolog, hogy Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél, mert az mégiscsak furcsa, hogy június végén tizenhat fok van, és egész nap olyan borult az ég, hogy kamunak tűnik ez az egész mese a híres borvidékről.
Érkezés és becsekkolás után, még a sátorállítás előtt rohanok a nagyszínpad elé, ahol már nagyban darál a Newsted, egyenesen a messzi Ámerikából. A Metallica egykori, évekkel ezelőtt kilépett basszerosa, Jason Newsted nemrég új bandát alapított, amely nemes egyszerűséggel a frontember vezetéknevét viseli, a bemutatkozó videóban meg nagyon szigorú, mérges ábrázattal csap a húrokba és énekel. Ez a szigorúság és méreg érződik a színpadon is, amúgy Jason és zenekara korrekt kis koncertet adnak. Sokan tombolnak, csápolnak és ráznak hajat elöl, pedig egészen friss formációról van szó, még ha néha olyan is, mintha a Metallicát hallanánk. És tényleg, elhangzik például egy régi nóta, a Whiplash.
Sátorhelyet a kempingben már alig lehet találni, ráadásul a felázott talaj, a mély sártenger jelzi, nem is olyan régen esett már az eső. Aztán megtudom, hogy létezik dolgozói kemping is, többek között sajtómunkások részére: nem szóltatok, de megtaláltam, köszi! A sajtóközpont létezéséről legalább értesítettek, ez egész kellemes hely, jó körülmények között lehet dolgozni, már ha van szabad asztal. A fesztivál területe amúgy Rakamaz határában található, a Tisza túloldalán, de Tokaj közelebb van, és a fesztiválozók számára nagy előny a sok-sok baráti árszínvonalú borospince, italmérés, büfé és élelmiszerbolt. Olyannyira, hogy nappal szinte mindenki ott tartózkodik. A fesztivál területén természetesen minden drágább, viszont kereseti lehetőséget biztosítanak a visszaváltható poharak.
Az első nap éjjelén a trash metal sztárzenekar, a Slayer az abszolút favorit, mindenki őket akarja látni-hallani. A már említett Metallicával együtt a nyolcvanas évek elején indult banda színpadi megjelenését még mindig a két alapítótag, a jelentős pocakot növesztő énekes-basszusgitáros, Tom Araya, na meg a szürreális külsejű, alacsony, kopasz, hosszú szakállú, tetovált, agresszív kertitörpére emlékeztető szólógitáros, Kerry King határozza meg. Bár annyi szubjektivitás engedtessék meg az újságírónak, hogy a műfajon belüli versengést nálam a Metallica nyeri, de a Slayer is a rocktörténelem része, és élmény a színpad előtti kordon mögül nézni tucatnyi kollégával, háttérben a hálás közönséggel. Az ember levegővételét és szívdobbanását a dobok dübörgése ütemezi át, a zene a torkokban lüktet, a gitárszólók elképesztően gyorsak. Érződik a több évtizedes rutin.
A második nap megtelnek Tokaj utcái fesztiválozókkal, tarajos punkok, bakancsos metálos arcok ülnek az út szélén, sokan már délután részegek, a kis vendéglátóegységek minden bizonnyal jelentős forgalmat bonyolítanak. Délután csendesen, de intenzíven kezd esni az eső, így hiába kezdett már éppen felszáradni a sártenger, a fesztivál területe újra mocsarassá válik. A cipők talpára vastagon tapad a sár, indul a dagonyázás, néhány fesztiválozó meg is mártózik. A walesi Skindred néhány perccel korábban kezd a tervezettnél, a metált reggae-, hiphop- és mindenféle más stíluselemekkel vegyítő zenekar mindenképpen érdekes színfoltja a fesztiválnak, ugyanakkor a raszta énekes, Benji Webb inkább bohócként jeleskedik, leparancsolja a pólókat a tomboló közönség lelkesebb tagjairól, és bár kétségkívül látványos, ahogy mindenki egyszerre pörgeti a feje fölött a levetett ruhadarabokat, de bennem mélyebb nyomokat nem hagy a zenekar.
A kisebbik nagyszínpadon egészen sokáig zajlanak még az események, elsősorban a jamaicai zene jegyében. Az Irie Maffia tucatnyi tagja épphogy elfér a színpadon, vegyesen játszanak új albumos és régi dalokat a keménymagnak, aztán egy kevésbé ismert, de szimpatikus debreceni ska-zenekar, a Skafunderz következik. Meglepő adat, hogy már egy évtizede járnak a Hegyaljára, és bár érződik, hogy inkább hobbizenekarról van szó, a hangzás sem tökéletes, azért tisztességes bulit lenyomnak ők is. Az "igyál egy befőttes üvegnyi uborkalét" sor meglehetősen emlékezetes, a Fáraók, gengszterek című szám évtizedes távolságból is aktuális. A júniushoz képest hűvös idő, a felázott talaj ellenére hajnalig dübörög a zene több hangszóróból, sokan kitartóan táncolnak, nincs tömeg, de pangás sincs. A fesztivál fele még hátravan.
Szólj hozzá!