Menopauza

Brian Johnson (ex AC/DC) bepattan egy nótára a Muse koncertjére – és a közönség megőrült

2017/08/29  ·   Fesztivál   ·  Juhász Vali

Az AC/DC korábbi énekese, Brian Johnson a Muse vendégeként adta elő a hétvégén a Back In Black című klasszikust a fesztiválközönség legnagyobb örömére.

Brian Johnson (ex AC/DC) bepattan egy nótára a Muse koncertjére –  és a közönség megőrült

A Reading Festival a világ legidősebb popzenei fesztiválja, az 1950-es évek óta létezik az angliai Berkshire megyében található Readingben. Az idei rendezvény legnagyobb meglepetése Johnson fellépése volt, hiszen ő az elmúlt évben kénytelen volt visszavonulni az élő fellépésektől halláskárosodása miatt.

Az AC/DC Rock Or Bust elnevezésű világ körüli turnéjának vége felé mondta az énekesnek orvosa, hogy ha nem függeszti fel a nagy hangerővel járó koncerteket, akkor teljesen megsüketülhet. Miután visszavonult és a turnét felfüggesztették, a Guns N 'Roses frontember, Axl Rose helyettesítette őt az AC/DC-ben és így folytatni tudták. Johnson azóta is próbálja leküzdeni egészségügyi problémái.

Tavaly elmondta: "Minden figyelmemet az orvosi kezelés folytatására fordítom a hallásom javítása érdekében. Remélem, hogy idővel javulni fog és ez lehetővé teszi számomra, hogy visszatérjek az élő fellépésekhez. Bár az eredmény bizonytalan, az én hozzáállásom optimista. "

Mi is drukkolunk Brian Johnsonnak. Májusban már Robert Plant-tel együtt csatlakozott Paul Rodgershez a Money (That’s What I Want) című dal előadásához egy angliai koncerten

Az AC/DC jövője továbbra sem világos, bár a gitáros Angus Young 2016-ban azt mondta, úgy érzi, "kötelező" folytatni.

 

AC/DC, Brian Johnson, Muse, Reading Festival

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek