Chill a természetben – nyárkipihenő kisfesztivál a Szellős réten

2024/08/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Balatontól mindössze negyed órányira – Balatonföldvártól délre – egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai „közösségi” fesztiválnak. Augusztus 25-28. között, négy napon át várja látogatóit a Szellősréti Kisfesztivál, ahol hullámzik a zene, feltölt a természet és a madárcsicsergés.

Chill a természetben – nyárkipihenő kisfesztivál a Szellős réten

A közösség ereje hívta életre a hazai fesztiválpaletta legújabb chill-fesztiválját, a bálványosi Szellősréti Kisfesztivált. A három nap alatt ide várják mindazokat, akik a filmvetítések, koncertek, workshopok és örömzenélések mellett azt is értékelik, amikor színpadra lép a csillagos ég, a madarak csiripelése adja az alapot és a természet nyújtja a fesztivál díszletét – ahogy a fotón is látszik, ez tényleg egy szellős rét :)

 

A programok közt lesz természetesen zene, olyan fellépőkkel, mint Víg Mihály és a Balaton, Németh Juci és G. Szabó Hunor, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, hogy csak párat említsünk. A Mozinet Kisfesztivál keretében pedig az elmúlt évek filmsikereiből válogatnak, és beszélgetni is lehet majd az alkotókkal.

A szervezők az alkotni, barátkozni, beszélgetni vágyókat is várják, nappal a workshopokon, este pedig a tábortűz melletti örömzenélésnél. A programok közt lesznek kiállítások, erdei hangfürdők és templomi koncertek is – számos csalogató esemény, ami a kikapcsolódásról és feltöltődésről szól. Vásárolhatunk majd a helyi termelőktől, élő ízeket és minőségi borokat kóstolhatunk, és a helyi gasztronómia képviselőivel is találkozhatunk. A gyerekek pedig szabadon játszhatnak, a szüleiket pedig várja az alkotás, a kikapcsolódás, a szórakozás és a természet önfeledt szabadsága.

 

 

 

Szellősréti Kisfesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek