Civilek jelentkezését várják a Szigetre!

2020/02/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az idei évben is jelentkezhetnek a Szigetre azon civil szervezetek, melyek tevékenysége kapcsolódik a fesztivál Love Revolution filozófiájához és az erre épülő programok tematikájához.

Civilek jelentkezését várják a Szigetre!
Civilek jelentkezését várják a Szigetre!

Az augusztus 5-11-ig tartó fesztiválra várják a szervezők a fiatalokat foglalkoztató témákban dolgozó, interaktív, többnyelvű programokkal szolgáló szervezetek jelentkezését. A civil Szigeten résztvevő szervezetek a saját tevékenységük megismertetésén túl a civilek közéleti szerepvállalásának fontosságára is felhívják a figyelmet.

Pályázatot nyújthatnak be azok a – legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.

Olyan programokat várnak a szervezők, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására.

A pályázatot április 10-ig, kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, amely elérhető a https://civil.sziget.hu oldalon.

Sziget 2020, civilek

 

 

Szólj hozzá!


FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog...

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Egészen biztos, hogy nem, és erre több magyarázatunk is van, az egyik egészen egyszerű. De kezdjük a reunionnal.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.
Új koncertek