Csak megtorpanás volt, de menetelnek tovább: készül a 2021-es SZIN programja

2020/08/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Azt már mindenki tudja, hogy több mint 50 év után a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok – más fesztiválokhoz hasonlóan – idén elmarad.

Fotó: SZIN

1968-ban – a Woodstock megrendezése előtt egy évvel – „trapéznadrágos virággyerekek" szerte az országból indultak Szegedre, hogy részt vegyenek az akkor indult Szegedi Ifjúsági Napokon, hazánk első zenei fesztiválján. Az azóta eltelt, több mint 50 évben minden nyáron – különböző helyszíneken ugyan – a SZIN biztos pontot jelentett a hazai fesztiválozóknak. 2020-ban azonban a járvány elsöpörte a hazai fesztiválokat, aminek a Tisza-parti bulisorozat is áldozatául esett.

A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28. között zárja majd a nyári fesztiválévadot.

A SZIN szervezői, megköszönve a látogatók eddigi türelmét és támogatását, az idei elővételes jegyek sorsával kapcsolatban három választási lehetőséget nyújtanak és arra kérik a jegytulajdonosokat, hogy a SZIN weboldalán közzétett online nyilatkozat kitöltésével szeptember 30-ig nyilatkozzanak, mely lehetőséget választják.

Figyelem: csak az online nyilatkozatot tudják elfogadni!!

→ Akik megtehetik és szeretnének segíteni, hogy jövőre minél jobb fesztivál várja a látogatókat, azokat arra kérik, hogy a már megváltott jegy összegével támogassák a SZIN-t. 

→ A második opció arra ad lehetőséget, hogy az idénre megváltott jegyet a jövő évre vigye át, aki mindenképpen ki akar jönni a 2021-es fesztiválra.

→ És harmadikként természetesen arra is van lehetőség, hogy a megváltott jegyeket visszaváltsák.

Ez utóbbit azonban csak banki átutalással tudja teljesíteni a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. Személyes visszaváltásra és a jegyek árának készpénzes visszatérítésére sajnos nincs lehetőség. A nyilatkozat kitöltése során mindenki kellő alapossággal és figyelemmel járjon el, mert utólagos módosításra sincs mód

A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban készséggel állnak rendelkezésre a helpdesk@szin.org e-mail címen és a 62/423-638-as telefonszámon, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont nyitvatartási idejében.

Szegedi Ifjúsági Napok, SZIN, 2021.

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek