East-életműkoncerttel hasít az Óbudai Nyár

2014/05/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Régi visszatérők és új belépők: Demjén Ferenc, Djabe és Steve Hackett, Csík zenekar, Orosz Zoltán és a Benkó Dixieland Band, Óbudai Danubia Zenekar, Muzsikás együttes, Hobo és bandája, az Apples, East zenekar. A felsorolás nem teljes, de ha úgy alakul, ki sem kell mozdulni Óbudáról a nyáron, lesz elég program.

East-életműkoncerttel hasít az Óbudai Nyár

Ha valaki még nem járt az óbudai Fő téren nyáron, koncert idején, érdemes egyszer elmennie: az egész tér egyetlen nagy nézőtér, ahol szék nem marad üresen, a szemfülesebbje pedig már jó korán helyet foglal. A közönség színes és lelkes, az előadók hálásak. Az utóbbiaknak nyilván fizetnek, de mindezt nem a közönség pénzéből teszik: számukra a koncertek ugyanis ingyenesek. Krúdy pedig mindezt egy – nyilván – krúdyfröccs mellett, derűsen figyeli.

Ugyan csak egyetlen pécsi koncert erejéig tervezték a visszatérést, a dolgot a kölcsönös megelégedésre való tekintettel prolongálták, s a Müpa után az óbudai nyár július 19-i estéjét (esőnap 20.) teszik még forróbbá... A nagy durranásként beharangozott East tulajdonképpen két koncertet is ad egyszerre: a 2,5 órát ugyanis két felvonásra bontották: az egyik a zenekar '80-'83 közötti időszakát öleli fel, azt az időszakot, amikor három – később kiderült: legsikeresebb – lemezüket (Álmok, Játékok, Hűség) kiadták. Aztán jön a '87-'94-es időszak: a koncert további részében A szerelem sivataga (1987), a Taking the Wheel (1991) a Radio Babel (1994) albumok és Az áldozat (Szodoma) című balettzene (1984) legszebb számai, részletei hangzanak el.

A koncerten az EAST történetének két legsikeresebb formációja lép színpadra:

1980-1983: Zareczky Miklós – ének, Móczán Péter – basszusgitár, Pálvölgyi Géza – billentyűs hangszerek, Varga János – gitár, Király István – dob.

1987-1994: Móczán Péter és Pálvölgyi Géza mellett, Takáts Tamás – ének, Dorozsmai Péter – dob, közreműködők: Madarász Gábor – gitár, Czerovszky Heni – vokál, Vincze-Fekete Vera – vokál.

A Fő téri színpadot koptatja majd az Óbudai Danúbia Zenekar– ők kétszer is, a Csík Zenekar, Demjén Ferenc, Djabe és Steve Hackett, Orosz Zoltán és a Benkó Dixieland Band és a Muzsikás együttes is. Ők – a holokauszt emlékév tiszteletére – 20 év után újrajátsszák "Szól a kakas" című, magyar zsidó népzenét prezentáló lemezüket.

A kastélykertben "Zene a Zichy udvarban"  címmel folynak majd a programok, köztük Hobóé is, aki a ficakban megtelepedő Kobuci kertben is fellép majd a blues fesztiválon. De nem csak zene lesz az udvarban, hanem mozi is: ebben az évben Bujtor István emlékének ajánlják a vetítéseket, az ő filmjei peregnek majd – olyan vendégek aktív jelenlétében, mint a testvére, Frenreisz Károly, vagy mint a fia, Bujtor Balázs – aki ráadásul az Óbudai Danubia Zenekarban játszott egykor.

Békáson (Hékás Békás) a Firkin és a Kaukázus a headlinerek, az Óbudai Társaskörbe pedig azokat várják, akik szerertik DarvasFerenc zongorajátékát (rajongói állítólag kilobbizták a fellépését:), és/vagy szívesen felidézik egy-egy est erejéig Hrabal vagy Tolnay Klári emlékét, esetleg Charles Aznavour melódiáit – ez utóbbi, a híres francia sanzonénekes még szerencsére él...

Rengeteg program lesz, kicsiknek-nagyoknak, legyen az a Macskakő-macska-kő fesztivál, vagy a Goldberger textiljeire épülő divatshow, sőt: élőben meghallgatjatjuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról ismerős dallamait – s a Múzeumok Éjszakája is rengeteg meglepetéssel (és a Budapest Klezmer Band koncertjével) szolgál majd mindenkinek, s ha már itt tartunk: a Kiscelli Múzeum is gyönyörű díszletétül szolgál majd a koncerteknek.

Szóval, jöjjön ki Óbudára, hogy hol lehet manapság egy jó túróscsuszát kapni, azt már nem tudjuk megmondani, de buli lesz bőven...

A programfüzet innen letölthető, talán egyszer majd rendesen kivitelezett  weboldal is lesz a link alatt.

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...
Új koncertek