Eljegyzés zárta EFOTT-ot – a fesztivál megdöntötte tavalyi rekordját

2019/07/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Újabb rekordot hozott az idei nyár az EFOTT életébe: közel 120.000-ren fesztiváloztak Velencén.

Az EFOTT megdöntötte tavalyi rekordját

Az EFOTT-on én otthon vagyok – énekelte a Halott Pénz az előtte szórakozó több ezres közönségnek. A fesztivál zárónapján nagyszínpadra utolsó előttiként álló zenekar igazán mindent beleadott, hogy a rendezvény élménydúsan záródjon: a közönség egy emberként énekelte az összes dalukat, amelyet olykor tűzeffekt, máskor konfettikilövés kísért. A fesztivált végül a Follow The Flow és egy eljegyzés zárta: egy színpadra álló fesztiválozó több éve ismerte meg barátnőjét, szerelmükből egy gyermek is született már, és most, újra állapotos párjának végre feltette a nagy kérdést.

"Újabb rekord történt az EFOTT fesztivál életében, 119 387 látogató tartott velünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – A tavalyi évben 115 ezren voltunk, 2018-ban pedig 111 ezren. Szombaton a vártnál is nagyobb számban érkeztek a fesztiválozók, ekkor zenélt Majka és a 30 éves Tankcsapda, hogy aztán a mikrofont a Scooternek átadva igazán felrobbanhasson a nagyszínpad!"

Hogy a 2020-as EFOTT-ot hol és mely házigazda egyetem segítségével rendezik meg, az jövő év elején fog eldőlni, mindenesetre, ha folytatódik az évenként négyezres növekedési tendencia, akkor adott fesztiválterület infrastrukturális fejlesztéséhez bizonyosan további erőforrásokra lesz szükség...

EFOTT 2019, Velence

Képtár

  • Eljegyzés zárta EFOTT-ot – a fesztivál megdöntötte tavalyi rekordját  kép 76691
  • Eljegyzés zárta EFOTT-ot – a fesztivál megdöntötte tavalyi rekordját  kép 76692
  • Eljegyzés zárta EFOTT-ot – a fesztivál megdöntötte tavalyi rekordját  kép 76693
  • Eljegyzés zárta EFOTT-ot – a fesztivál megdöntötte tavalyi rekordját  kép 76694
  • Eljegyzés zárta EFOTT-ot – a fesztivál megdöntötte tavalyi rekordját  kép 76695
 

 

Szólj hozzá!


30 év után új FLM-dal született

30 év után új FLM-dal született

Az eltelt évtizedek alatt a duó néhány számából igazi popklasszikus lett. De arra sokan nem mertek volna fogadni 1995-ben, talán még maguk az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Törölték a Pink Martini turnéját: a Postmodern Jukebox lép fel helyettük a Veszprém Festen

A Pink Martini most éppen otthon (USA) turnézik – sem a közösségi felületeiken, sem a weben nem olvasható, miért törölték az európai turnédátumaikat. De nincs baj: a PMJ már szinte hazajár Magyarországra, legutóbb 2023 októberében jártak az MVM Dome-ban.

Oneness turnéjával Budapestre jön Carlos Santana

A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én tér vissza Budapestre az MVM Dome-ba. A koncert során felcsendülnek majd legnagyobb slágerei, mint a Smooth, a Maria Maria vagy a Black Magic Woman.

Majka egy marketinges – állítja a tréner

Rajta vagyunk mindenféle levlistán, az egyiken kaptunk most egy anyagot, amelyben Kasza Tamás tréner, lezárási specialista – bármit is jelentsen ez – értekezik a marketing kapcsán Majkáról. Vagy fordítva. Azért közöljük, mert a "Bindzsisztán" megjelenése óta Majka kapott hideget-meleget nagy zsákban, de marketingesnek még nem...

2019 óta először érkezik külföldi fellépő a Művészetek Völgyébe

2025. július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol fellép a Franz Ferdinand és elhozza The Human Fear címen megjelent legújabb lemezét. Rajtuk kívül ismerős magyar nevekből sincs hiány a legújabb bejelentések között.
Új koncertek