Az Őrölt Nők Ketrece

Elmarad a 2014-es Félsziget Fesztivál

2014/05/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, felsziget.ro

Elmarad az idén nyárra, július 17-e és 20-a közé tervezett Félsziget Fesztivál, amelyet a tavalyi, kolozsvári kitérő után Marosvásárhelyen rendeztek volna meg.

Elmarad a 2014-es Félsziget Fesztivál

A magyarországi Sziget mintájára létrejött rendezvényt 2003 óta a Marosba nyúló félszigetén tartották, és évente több tízezer látogatót vonzott. A szervezők tavaly úgy határoztak, hogy Kolozsvárra viszik át a fesztivált, hiányolták ugyanis, hogy a marosvásárhelyi önkormányzattal nem volt hosszútávú együttműködési partnerségük, emiatt minden évben újra kellett tárgyalniuk a feltételeket. Azt is nehezményezték, hogy a város nem támogatta anyagilag a rendezvényt, miközben Erdélyben vannak már olyan fesztiválok, amelyek élvezik az önkormányzat hathatós segítségét.

Aztán jött a hír, hogy a feszt visszaköltözik marosvásárhelyre.

Most pedig elmarad.

Ahogy a rendezvény honlapján írják, hiányoznak azok a pénzügyi alapok, melyek megszerzését a szervezők 2014-re előirányoztak, és amelyek biztosítanák azt, hogy egy nemzetközi fesztivált optimális körülmények között lehessen megszervezni, emellett még számít a fesztivál tavalyi epizódjától örökölt imázsveszteség, illetve az, hogy nem sikerült egyeztetni a meghívott művészek és együttesek programját.

A szervezők megköszönték Maros Megye Tanácsának a nyitottságot és a támogatást, a partnereknek és a szponzoroknak azt a szándékukat, hogy részt vegyenek ebben a jelentős projektben, valamint a csapatnak az odaadást és a feltétlen támogatást.

 A fesztivál fennállásának tizenegy esztendeje alatt ez az első alkalom, amikor elmarad a rendezvény.

A tizenegy kiadásra meghívott együttesek közül megemlítjük a következőket, a teljesség igénye nélkül: The Prodigy, Korn, Nine Inch Nails, Iggy Pop and the Stooges, Guano Apes, The Straits, Kasabian, Europe, The Rasmus, Tiesto, ATB, Above and Beyond, Parov Stelar Band, Dub FX, Chase and Status, Freestylers, Gogol Bordello, Kosheen, The Rasmus, Ferry Corsten, Pendulum, Tiesto, ATB, Parov Stelar, Apocalyptica, Goldie, Morcheeba, Chumbawamba Nero sau Netsky.

A 2014-es évre a szervezőcsapat új koncepcióval élesztette volna fel a fesztivált, hogy ismét a közönség által elismert és profin megszervezett rendezvények között tartsák számon. A fent említett okok miatt azonban az idő túl rövidnek bizonyult ezeknek az átalakításoknak a gyakorlatba ültetéséhez.

Azt remélik, hogy a 2015-ös év megfelelőbb lesz a nagyléptékű kulturális események rendezésére, és ahhoz, hogy a Félsziget Fesztivál visszanyerhesse ezek között a megérdemelt helyét.

Mi drukkolunk nektek, hajrá!


 

 

Szólj hozzá!


Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek