Ennyit nem ér meg a dolog... – Zacher doktor a Balaton Soundon rendel

2018/07/04  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Mint a legtöbb fesztiválra, így a Balaton Soundra is minden évben több tízezer fiatal látogat ki, olyanok is, akik nem feltétlenül vannak tisztában saját határaikkal, korlátaikkal.

Ennyit nem ér meg a dolog... – Zacher doktor a Balaton Soundon rendel

A Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A feladat komoly előkészületet, szakértelmet és erős helyszíni jelenlétet követel meg – erre már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál szervezői.

Ugyanakkor, a Balaton Sound a Safety First program segítségével fejleszteni szeretne ezen a területen, annak érdekében, hogy a fesztiválozók számára még elérhetőbbé és átláthatóbbá váljon, hogy hova, mikor és kihez fordulhatnak baj esetén. 

Ez egyrészt abból áll, hogya fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. A szakértői csapatban belsős, valamint külsős szakértők – Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Metzker Viki DJ, valamint Henry Kettner vlogger-influencer – kaptak helyet. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket.

A Safety First programnak van egy igazán innovatív eleme is, az élő chatbot, amely a fesztiválozók bevonásával azonnali segítségnyújtást tesz lehetővé. A fesztiválozók egy könnyen kezelhető üzenetfelületen, Facebook Messengeren jelezhetik a problémás szituációt, így pedig a Safety First szakértői vagy az őket támogató önkéntes csapatok azonnal értesülnek a helyzetről, és mihamarabb megkezdhetik a segítségnyújtást.

 

Balatzon Sound, biztonság, fesztivál, Zacher Gábor

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek