Erős lesz az idei Rockmaraton!

2019/04/20  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

A főleg rock és metal műfajt képviselő Rockmaraton igen impozáns fellépőkkel várja a fesztiválozókat Dunaújvárosban idén július 8 és 13 között.

Erős lesz az idei Rockmaraton!

Július 8-án a nulladik nappal veszi kezdetét az idei Rockmaraton. Ezen a napon a helyi tehetségeké a főszerep: 15 dunaújvárosi zenekar fellép majd, köztük a Misfit River, az ír punkot játszó Jolly Jackers, a Pop Mockup, és a Band In The Pit is.

 

Itt a teljes nulladik napi program:

9-én, az első napon fellép majd a Rhapsody, az idén márciusban megjelent új albumát turnéztató Gloryhammer,

az Infest, a Metal Church, és a Prosectura is, akiknek hivatalos honlapján ez áll:

“1989-ben alakult, azóta is kurva jó zenekar. Erről tényleg kár lenne vitát nyitni. Ezt többen is megmondhatják, például az unokatesóm, meg a Sándor Krisztián, de ő most Angliában van, csak telefonon (ott is csak Viberen) tudja megerősíteni.”, (ezzel úgy tűnik kár is vitatkozni).

10-én sem gyengül a felhozatal, fellép többek között a Finntroll, akik már sokadjára térnek vissza Magyarországra (egészen pontosan ez a koncert lesz a 13. magyarországi fellépésük),

 

az Eluveitie, a Leander Kills, a Terror és a Depresszió.

 

11-én a főszerep a Wolfheart, az Insomnium, a Paradise Lost, a Junkies, az Ossian, és a Zorall zenekaroké lesz.

A Paradise Lost a fesztivál egyik legnagyobb húzóneve, ami nem csoda, hiszen már 31 éve alkotnak egy együttest, ennyi idő alatt pedig sikerült bebetonozni magukat a legnevesebb gót-doom metal együttesek közé. Második lemezük, a Gothic márciusban ünnepelte 28. születésnapját.

 

12-én fellép majd a Bloody Roots, a Moby Dick, a Jinjer, a Soulfly, a The Tumor Called Marla, akik április 13-án már jártak nálunk (róluk itt írtunk), a Pokolgép, az Akela, és a Napalm Death is, akik szintén nem ma kezdték az együtt zenélést, idén már 33 éves a zenekar. Ez idő alatt 16 stúdióalbumuk jelent meg, legutóbbi 2015-ben Apex Predator – Easy Meat címmel.

 

13-a a fesztivál zárónapja, ekkor fellép majd a Watch My Dying, a Phil Anselmo & The Illegals, a Lord, a Paddy and the Rats, a Stubborn, az Our Hollow, Our Home és a Bury Tomorrow.

Az Our Hollow, Our Home ekkor adja majd negyedik magyarországi koncertjét, a Bury Tomorrow pedig a hatodikat, ők tavaly megjelent albumukkal, a Black Flame-mel érkeznek hozzánk. A lemezt népszerűsítő angliai turné tavaly sold-out volt, de idén folytatják a koncertezést, és 3 év után végre ismét ellátogatnak hozzánk.

 

A fesztiválra a napi bontás már megtalálható a honlapon, itt tudjátok megnézni.

A Rockmaraton jelmezversenyt is hirdetett, melynek győztese 5000 Ft-os italkupont nyer.

“Szeretsz bohóckodni, beöltözni?

Jól jönne az ingyen pia?

Van egy menő/feltűnő/vicces jelmezed, amiben végignyomnád a fesztivált?

Küldj egy fotót magadról a maskarában az info@rockmaraton.hu-ra - a legötletesebbeket kiválasztjuk, ők 5000 Ft italfogyasztást nyernek, amit a fesztiválon tudnak felhasználni, ha rajtuk van a jelmez!

Rockmaraton, fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek