Ez a Sziget már nem az a Sziget...

2016. augusztus 22.  ·   Fesztivál   ·  mmi

Ezt a mondatot a fesztivál előtt, alatt és utána is elégszer hallottam. Sőt: kiesett a saját számon is. Ez lesz a mottója annak a Sziget-összegzésnek, amivel már egy ideje lógok. De nem sokra mentek vele, ha tételes beszámolót vártok.

Ez a Sziget már nem az a Sziget...

Itt már leírtam, 20 éve járok a Szigetre tudósítani.

Most volt a 24. Sziget, jövőre évfordulós lesz, de ami a 25 év hosszúságú fonal két végén van, az tényleg két külön világ. Különböző hangnemekben szoktunk erről az ismerősökkel beszélgetni, a skála a Sz*pj*n le a Gerendaitól az ennél sokkal finomabban hangolt megfogalmazásig terjed. Hát, igen, szép számmal akadnak olyanok, akik saját pénztelenségüket nem a rendszeren, hanem különös módon a szigeteseken akarják leverni.

Ezen emberek nagy része azonban nem volt megrögzött szigetes, mint például mi, páran a sziget veteránújságírói közül. Kimentek bebaszni, azt kész. Most nem tud kimenni sem meg bebaszni sem. Nincs rá pénz.

A fújolók kisebb hányada igenis szereti a zenét, és szívesen meghallgatná a koncerteket. De nincs rá pénz. Ez a Sziget–para egyik pillére: a nem nekünk van ez már–feeling, a külföldieknek, akik ki tudják fizetni a jegyet, a bérletet, ráadásul a tőlünk nyugatabbra rendezett fesztiválokon megszokott sörárak itt nagyjából a felére zuhannak, tehát ők az élet császárai.

Itt jegyzem meg, hogy két sziget között egy év telik el, ha valaki nagyon akarja, el tudja rakni azt a pénzt, bár én inkább a tengerhez mennék belőle, de még erre sem szorul rá a nép, mert az idei Szigeten kint járt ismerőseim 99%-a, misztik, de ingyenjeggyel jött be, csak én vagyok akkora lúzer, hogy megvetetem a pasimmal a sajátját. És nem, szerintem a gyereknevelésben sem alapszolgáltatás a Sziget-bérlet, bár az sem normális, hogy egy fesztiválbelépő tétel, sőt, óriási tétel a családi költségvetésben.

Én azt javasolnám annak, aki csak bebaszni akar a Szigeten, ezzel együtt posztolni néhány adekvát fotót – és valójában bazira nem érdekli egyetlen esemény sem: koncert, előadás, bármi – ne dobja ki az ablakon azt a lóvét, mert nagyon fogja bánni, és káromkodni fog a HÉV felé botladozva hajnalban. Fültanúja voltam nem egyszer. A Sziget ugyanis nem egy gigantikus méretű romkocsma.

Mi nem még? Illetve mi nem már...

Már nincs meg a bája, ahhoz túl sokan vagyunk, és hatalmas üzlet lett minden az érintetteknek. Kényszerpálya, mert a zenei piac gyak. összeomlott, már nem jön bevétel a lemezeladásból, legalábbis nem annyi. A koncertezésből kell megélni, ami alaposan felpumpálta a fesztiválok számát, így aztán nagy a harc, ami jobb helyen felveri az árakat. Magyarán: bazi drága úri mulatság megszervezni egy európai szintű bulit. Kell a zsé, és nem csak a bérletekből.

Amíg nem voltak szponzorok, márkák és trendek, addig volt egyfajta arca az egésznek, most is van, csak nem egy, hanem ezer. És minden(ki) profi, ennek megfelelő az ellenszolgáltatás is. Mi még sütöttünk kolbászt, mert akkor még ilyen hülyék is lehetőséghez jutottak, igaz, soha többé nem próbálkoztunk, mellettünk a mélabús kürtőskalácsos szívta lemondóan a spangliját, hajnalban megérkeztek a MPSZ-ék, és délig táncoltunk – asszem, a Bahia sátor előtt. Akkor még volt Lovarda, ahol tényleg kötelező volt az asztalon táncolni, és megesett, hogy egy-egy kiadós zápor alatt úgy megindultak a négylábú sörsátrak, mint a birnami erdő. Négyen vitték, a többiek (20-30-an?) összehúzták magukat alatta, és a tuja egészen az első biztonsági őrig tartott. Most lépten nyomon vigyázzák a biztonságunkat. Mert úgy igényli ez a világ.

A Magic Mirrorban voltak a legjobb bulik, aztán eltűnt Lady Dömper, a legkirályabb traveszti konferanszié, majd maga a tükrös pavilon is. Aztán a pavilon visszajött, a lady soha, beférni lehetetlen. Láttam még a Quimbyt egy kocsma melletti összetákolt színpadon játszani, és voltak évek, amikor tényleg minden sarkon játszhatott valaki. Sosem felejtem a krisnások kajáját és táncolva éneklését (vagy fordítva?), valamint a táncdalfesztivál sátor olyan forró pillanatait, amikor Uhrin Benedek a Rebekát éneklete, vagy amikor a nagyérdemű Solymos Tónira vonatozott. Megesettt, hogy reggel hatkor talpaltunk ki a Szigetről, és megálltunk a világzeneinél (akkor még hátul volt) egy laza csülökpörkölt-reggelire. Ezer sztori van, amin a mai napig vigyorgunk – pasizás, csajozás, bandázás, evés, levés, bulik általában reggelig.

De nagyon sok mindent fel lehetne emlegetni: a Sziget világa anno attól volt varázsos, hogy annyira különbözött a hídon túli valóságtól, hogy úgy érezted, ledobtál 20 kilónyi kötöttséget, szabályt és komolyságot, amikor átértél a K-hídon. Ezek a mi történeteink, de a mostani huszonéveseknek is van már egy raklappal belőle. A különbség az, hogy mi a zene mellé pakoltuk magunkat, most meg az leginkább aláfestés a gigabulihoz. A komplex élmény számít, hiszen manapság szülinapra sem tortát ad az ember, hanem élményt. Szelavi.

Egyébként a Sziget ma is varázsos. (Főleg este.) De ez a varázslat már nem nekünk szól, nem azoknak, akik elkezdtek vele járni annak idején. Olyan, mint egy növésben levő gyerek: ami az egyik évben jó neki, az a következőben max a játékmackójára fér fel... Forgatjuk a kezünkben az első kis cipőcskéjét, és nem nagyon értjük, hogy lett ebből egy 43-as bakancs...

Ez a Sziget már azoknak szól, akik MOST huszonévesek. Ez a Sziget már az övék, és ez így van jól. Ne is próbáljon valaki 30 fölött belehelyezkedni, mert nem fog menni. 30-40-esen már zavar a por, a sor, a toitoi, a lökdösődés, a tülekedés, a talajrészeg szitizenek... Mi szitizenek sem voltunk, nem volt passunk, semmink. Viszont képtelenek voltunk levágni a karszalagot – és nem volt másik, ami eltakarta volna. Most már komplett iparág épül a fesztiválokra.

Manapság a kinti és a benti világ nem nagyon különbözik egymástól, ahogy kint, úgy bent: a világ, az emberek, a viszonyulatok a trendek –  ezt tükrözi a Sziget, noha megpróbálja azért egyedivé tenni magát, amennyire a madzag engedi. Benyomultak a kártyás terminálok, a márkák, a szponzorok, tele lett velük a vip, az egyszeri újságíró meg már csak azért ragaszkodik a helyhez, mert ott tiszta a vécé. 20 év után a klotyó lett a privilégiumunk. Van egy íve a dolognak :)

De a Szigetet még mindig ugyanúgy lehet szeretni. Sok-sok belátás és türelem kell hozzá, nagyjából úgy, mint amikor már felnőtt a gyereked, kinőttél bizonyos dolgokból, és újra vigyáznod kell két óvodásra... De tényleg lehet szeretni. Mert a mostani huszonévesek sem egyformák, van köztük rengeteg jó arc. És van rengeteg jó program. Amerre mész, történik valami, csak észre kell venned. És az is van, hogy ami programként bekerül a Szigetre, az mind komoly minőséget képvisel. (Ami meg nem proggramként, azt a szigetlakók kezdeményezik, és roppant szórakoztató.) Ízlés kérdése, hogy kinek mi jön be, de gondos kezek válogatták az ocsút a búzától. És ez a tudathasadás az egészben: a közönség évről évre kommerszebb és igénytelenebb (mert a kinti világ is az). De ha csak naponta ezer ember szereti meg az operát, az újcirkuszt és valamelyik, általa addig nem nagyon hallgatott zenei stílus képviselőjét, az már nyereség.

Nem beszélve arról, hogy talán sosem volt ennyire nagy szükség a közösség összetartó erejére, s noha egy hét után atomjaira esik szét a csapat, azért azok az együtt ugrálások, éneklések, örülések, ölelések, ivások és ívások igen sok energiát képesek termelni :) Megismerkedni emberekkel még most is olyan jó, mint régen, és itt annyi ember van, aki szívesen ismerkedik, és nem feltétlenül azért, mert dugni akar... A Sziget abban nem változott, hogy minden napra jut valami apró csoda, legyen az zenéből, emberből vagy egyéb produkcióból.

De, amíg a mi Szigetünk egyetlen nagy pillanat volt, ez a mostani számtalan kis pillanat összessége.

És ettől lesz olyan kint az ember, mint az űzött vad. Annyi minden van, hogy nem tudsz a seggeden megmaradni, csoda, ha egyetlen koncertet képes vagy végignézni, mert a Sziget tényleg olyan, mint a drog, egyszerűen nem lehet leszállni róla, benne van a lábadban a para, a fejedben meg a biztos most lemaradok valamiről-érzés, ami miatt nem tudsz belehelyezkedni semmibe, és mész, szaladsz tovább addig, amíg a futómű ki nem dől alólad.

És hát az elég hamar kidől, úgyhogy félig-meddig páholyból nézed ezt az egészet, de még így is jó. Még így is hiányzik az utolsó utáni napon, és már megint képtelen vagy csak úgy levágni a csuklódról a szalagot. Ahhoz kell némi mosogatólé meg egyéb pác, hogy úgy érezd, na, most már elég...

Nem tudom, kell-e ahhoz a régi Szigetet ismerni, hogy ezt a mostanit is értékeld. Talán igen. Mert azok a dolgok, amik eltűntek, valahol még ott lebegnek, de csak az képes azonosítani, aki tudja, miről van egyáltalán szó. Igen, ezt a mostani Szigetet magában nem élvezém. Az összes eddigi Sziget kell ahhoz, hogy elnézzem neki azt, amivé vált, hogy nem csak a tömeg elviselhetetlen, de az is, hogy már lehet playbackelni a nagyszínpadon, sőt, lehet zenekar nélkül odamenni, laptoppal vagy pendrive-val, kinek hogy. De az is igaz, hogy a laptoposokhoz szokott, és őket isteneknek tartó közönségnek még mindig van egyfajta ösztönös jó érzéke a zenéhez, ami rendre kibukik akkor, amikor valami igazán jót hallanak. Na, ezek azok a bizonyos pillanatok.

Hiányzik sok zenész, sok barát – meg zenészbarát is – nekem a Szigetről, meg persze egy raklap zsé is, mert néha nagyon bele lehetne lendülni, ciki vagy nem: viszek magammal szenyát meg vizet, és olykor nem költök kint egy fillért sem.

S hogy keretes legyen a sztori, az elején telesírtam a szebkendőmet, hogy mi lesz velem egyedül odakint – nos, nem voltam egyedül, mindig jött valaki.

Mert valaki mindig jön, mert ez egy olyan hely, ahol mindig jön valaki és valami mindig történik.

2017-ben például az, hogy negyedszázados lesz a Sziget.

Jövőre velünk ugyanitt. Szevasz, perselymalac.

 

 

 


Képtár

  • Ez a Sziget már nem az a Sziget... kép 52784
  • Ez a Sziget már nem az a Sziget... kép 52785
  • Ez a Sziget már nem az a Sziget... kép 52786
 

 

Szólj hozzá!


Ki ölte meg Barta Tamást, az LGT legendás gitárosát?

Ki ölte meg Barta Tamást, az LGT legendás gitárosát?

Hajdú Eszter forgatókönyvéből és rendezésében, "Siess haza, vár a mama" címmel film készül Barta Tamásról.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Soltész Rezső ajánlja: HIFI SHOW és PROFI FOTO Kiállítás 2018

VISSZA A GYÖKEREKHEZ! – ezzel a közhellyel harangozzuk be a sorrendben 19. Szórakoztatóelektronikai, és az immár társkiállítássá érett 3. Profi Foto kiállítást, melyek idén a Hilton Budapest City hotelben kerülnek megrendezésre.

Fluor állítólag beperelné az egész Wellhello-t

Először azt írtuk meg, hogy kilépkednek a tagok a zenekarból. Aztán jött az elnöki közlemény, amely szerint pánikra semmi ok, csak a "háttértagok" lépnek le. A zenekar a Lángoló Gitároknak eljuttatott közleménye tovább árnyalja a Wellhello-n belüli konfliktus,

Nicki Minaj Budapestre jön

Nicki Minaj és Future közös turnéra indulnak – a "NICKIHDRXX"-turné egyik európai állomása Budapest lesz.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek