Ez járt a fejemben, amikor vitorlát bontottam az óbudai szélben, hogy átgyalogoljak a Szigetre. Már tavaly is azt hangoztattam, az lesz az utolsó, akkor most minek küzdök itt az elemekkel, s vágok neki a K-hídnak immáron huszadik éve...
A 20 év alatt minden megváltozott. Aki évről évre ott volt, annak nem annyira szembetűnő a változás (de), mint annak, aki kihagyott pár esztendőt. Annak mellbevágó. Azok éreznék a legkülönösebben magukat ebben a közegben, akik azt harsogják, a Sziget szar, mert drága, és ezért magyar ember már nem jut ki, bezzeg régen.
A fiatalok egyébként valahogy megoldják. Van nekik félárú jegy, tudnak spórolni (?), míg a szülők egy része úgy van a szigetbérlettel is, mint az ájfónnal: jár az a gyereknek. És ez a fesztivál nekik szól. Nem az ájfónosoknak, a fiataloknak. Nem nekünk, szigetveteránoknak. De akkor mit keresünk ott?
Szóval, haladtam a széllel szemben, és tovább dohogtam azon magamban, milyen már, hogy egyedül kell szigetelnem – ekkor a bejárat előtt összefutottam egy ismerőssel...haha.
A VIP – a sajtósok, a marketingesek és egyéb ingyenjegyesek gyűjtőhelye annyira üres volt, hogy kissé elveszettnek éreztem magam benne, de a nagyszínpad előtt már gyülekezett a nép Skunk Anansie-re várva, jobbnak láttam vegyülni, mielőtt kitör rajtam a magánypara. Az van, hogy egy normál ember számára ez a tömegméret a pont jó. A részeg számára persze mindegy, hányan állnak körülötte, minél több, annál jobb. Az a jó hír, hogy a nagyszínpad előtti teret alaposan széthúzták, a nagyon fontosnál is fontosabb emberek páholyát idén is hátrébb tolták és semmit nem raktak a helyére, ráadásul a színpaddal szemben levő tér vendéglátóegységeit is olyan messze pakolták, hogy távcső kell hozzá. Így nincs annyira összeszorítva a nép, s bár szerdán elég lazán helyezkedtünk el egymáshoz képest, a csütörtökre (Rihanna) és szombatra (Muse) beharangozott telt ház jócskán indokolja a tágasabb elrendezést.
Deborah 'Skin' Dyer nagyon nem tétovázott, azonnal fesztiválüzemmódba csapta a koncertet, és már a második számnál a közönségbe vetette magát. Kézről kézre adogatták, és mint egy kegytárgyat simogatták tar fejét a népek, a lelkesedés a tetőfokára hágott, ami persze nem volt elmondható a biztonsági őrökről, de évek óta ők felügyelik a fellépők biztonságát, nyilván láttak már mindent. Bár a frontnő ezerrel pörgött és azt ismételgette, hogy mit nekünk eső, azért egy idő után elég sokan menekülőre fogták (de hova???). A koncert egyébként igazi fesztiválos, skunkanansie-s buli volt, respect a kitartásért mind a fellépőnek, mind a közönségének. Egyedül a nagy számban megjelent műanyag állatokat – csiga, flamingó, kutya,... – nem zavarta meg a szakadó eső.
Hosszas pulttámasztás következett, újfent ismerősökkel, aminek nem az elfogyasztani kívánt italok közelsége volt az indoka, hanem az, hogy ezen a ponton kevésbé vert az eső. Közmegegyezés volt abban, hogy OK, ha már, akkor legyen hideg, de ne essen, utána, amikor már a cigit is remegő kézzel fogtuk, módosítottuk a hideggel kapcsolatos álláspontot. Fesztiválgyilkos idő volt tegnap a Szigeten, de az a jó, hogy egyetlen bosszankodó embert sem láttál. Nem azért jöttek ide. Majd eláll.
És tényleg, mire a Die Antwoord a nagyszínpadra lépett, nagyjából elállt az eső. Kövezzetek meg és még rászégyellem is magam, ha kell, ez az izé... zene nekem olyan volt, mint az összes eddig elkövetett bűnömért kirótt büntetés. Stílusban maradva: vert a víz a nő héliumos hangjától. Nem bírtam még magamban sem papának szólítani az embert, aki erre külön felszólított minket, merhogy ő a mi afrikai apánk, és az is elbizonytalanított, hogy Pásztor Anna mellettem láthatóan nagyon is élvezi a koncertet, én azért menekülőre fogtam, s bár tökig sárban tapicskoltam, hogy megtaláljam a Sziget másik végében lévő dohányboltot, mely törekvésem közben még egy robogós is elsodort, még mindig szerencsésebbnek éreztem magam, mintha láncra vertek volna a nagyszínpad lábához füldugó nélkül.
Mire meglett a cigi, elveszett a társaságom, így átcihelődtem a magyar színpadhoz, ahol még megtekinthettem a Budapest Bár koncertjének a végét, és azt éreztem, hogy ez a pár szám sokkal jobban ült tegnap abban a szar időben, mint a tavalyi komplett buli, jó, a Szilvafácskától még mindig kiráz a hideg és Frenk Bowie-interpretációi sem mindig ülnek, de Behumi Dóri rendre bebizonyítja, hogy érdemes élni. A hangulat egyébként oltári volt, raszta emberek éltették a a zenekart és a kis számban megjelent énekeseket: Németh Jucit, Behumi Dórit, Frenket, Kiss Tibit, Lovasi Andrást – ennyi.
Vissza a nagyszínpadhoz, más választás szerdán nem is nagyonakadt, illetve később, a Magic Mirrorban Bowie-emlékest volt, de azt már láttam, írtam is róla itt.
Nagyon vártam a The Chemical Brothers koncertjét, a hibát ott követtem el, hogy beleestem a nosztalgiacsapdába: amikor legutóbb (számokat ne mondjunk) itt jártak, nagy csapattal voltam, és a kedvenc számom a pultnál ért, ahol éppen a rám eső pálinkakört kértem ki éppen. Nos, a nagy csapat sehol, és nemhogy pálinkakört, de tán még egyetlen pálinkát sem tudnék megfinanszírozni. Maradt a zene, de persze az is sokat változott az elmúlt években, úgyhogy egy darabig tanácstalanul álldogáltam, próbáltam koncertüzemmódba kapcsolni, de valahogy nem akakult ki közöttünk a régi kémia... Ahogy – nem igaziból, képletesen szólva – a Skunk Anansie feldobta a labdát és az ujjhegyén pörgette végig a koncert során, úgy a Grammy-díjas terapeuták mintha nem zsonglőrködtek volna annyit, meg is indult a harmadik számnál a vándorlás, de még így is maradtak bőven a küzdőtéren, és a legtávolabbi szegletben is táncolt valaki.
A Szigetben nem az, vagy nem csak az a jó, hogy ha megszólal a zene, bónusz: még szereted is, szóval ha ott vagy a koncerten, akkor nem érzed a korod meg az időjárást, hanem az is, hogy vannak pillanatok, amikor szinte azt sem tudod hirtelen, hol vagy, mert olyan, mintha egy másik világba csöppentél volna. (Ez a feeling este és pár rozé után még erőteljesebb.) Ez jutott az eszembe, amikor szégyenszemre elég korán feladtam, és elindultam kifele.
Ekkor felcsaptak a lángok. Gyújtottak egy máglyát a cirkusztéren, no nem a szigetlakók, hanem a biztonsági őrök, tehát official máglya volt. Egyre többen állták körbe a valami nagy-nagy tüzet, sokan a kezeiket, mások a ruháikat melengették, és olyan békebeli, elfeledett hangulat volt, hogy tényleg nem tudtam hirtelen, hol is vagyok, de hogy nem egy világraszóló zenei vursti közepén, az biztos...
Miután sikerül a lángmeditációtól elszakadni, belefutottam a Nagy Utcaszínház idei produkciójába, pedig aznap nem is volt. Nyilván főpróbáltak. A Nagy Utcaszínház megtekintésére ugyanaz a mondás érvényes, mint a szempillafestésre: csak tátott szájjal lehet végigcsinálni. Ezen a bazinagy játszótéren, amit Szigetnek hívnak, ez a leginkább a belső gyermekeknek szánt játszóhely: van valami mese, s noha a történet minden szála nincs a kezedben, de a fények, a zene, az effektusok egyvelege szinte transzba ejt. Tényleg ne hagyjátok ki, ha arra jártok.
Még elmerengtem a Sziget esti fényein, varázsvilág, de tényleg, aztán próbáltam kifele osonni, mert meggyőződésem volt, hogy az egyetlen ember leszek, aki ezen korai órán elhagyom a fesztivál területét, de legnagyobb meglepődésemre elég sokan megindultak kifele, egytől egyig vizesen.
Siettem, hogy a felhúzott gépezet, ami ebben az esetben a lábaimat jelenti, kibírja hazáig, s az csak az ágyba esve jutott az eszembe, hogy ez csak az első, sőt, a mínusz első nap volt, a java még hátravan. Ekkor egy sóhaj hagyta el a számat, ami kísértetiesen hasonlított arra a hangsorra, hogy baszki...
***
Csütörtököt mondunk:
Az idei Sziget fesztivál egyik leginkább várt eseménye lesz a barbadosi énekes világsztár, Rihanna koncertje a rendezvény mai, nulladik napján. A fellépők között lesz mások mellett Parov Stelar, Jake Bugg, a Movits! és Buika is.
Csütörtökön már szinte valamennyi helyszínen, színpadon beindulnak a programok. Rihanna 21 óra 30 perckor lép a Nagyszínpadra, előtte a legnagyobb helyszínen 16 órától sorrendben a hazai kedvenc Punnany Massif, a brit Jake Bugg és az osztrák Parov Stelar játszik.
Az A38 színpadon a dán MO indítja a programot, utána a brit Naughty Boy, a svéd Movits!, majd az amerikai Travis Scott szórakoztatja a közönséget. Az elektronikus zenének otthont adó Arena helyszínen a magyar Muzzaik után holland napot tartanak: Apster, Afrojack, D-Wayne, végül, már hajnalban Ravitez játszik.
A Világzenei színpadon az olasz Ilaria Graziano és Francesco Forni, az amerikai Rupa & The April Fishes, 21 órától pedig a spanyol énekesnő, Buika ad koncertet. A Petőfi-VOLT színpadon a Swamp, a Mongooz and the Magnet, a Run Over Dogs, az Ivan & The Parazol, a Midlemist Red és az Intim Torna Illegál lép fel, a Blues kocsmában látható és hallható a Második Műszak Ferenczi Györggyel, a Jambalaya, valamint az osztrák Raphael Wressnig & The Soul Gift Band.
A Colosseumban mások mellett a brazil Kevin Luke és az amerikai Martinez Brothers szerepel a programban, az Európa Színpadon a török Sattas, a spanyol Educados és a holland Moon Tapes, az Afro-latin-reggae faluban a szlovák Medial Banana és a szenegáli Dj Azou, a Budapest Park tribute színpadon pedig a Maroon 5, a Deep Purple, a Led Zeppelin és a Uriah Heep legjobb dalai szólalnak meg.
Szólj hozzá!