Fenyő Miklós és a Nazareth is fellép a Váci Vigalomban

2019/07/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye; az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

Fotó: Fenyő Miklós Hivatalos Oldala
Fotó: Fenyő Miklós Hivatalos Oldala

A 27. alkalommal megszervezett összművészeti fesztiválon négy színpadon zajlanak a programok. A programok közül kiemelkedik a Nazareth együttes pénteki koncertje, de a közönséget szombaton Fenyő Miklós táncoltatja meg, vasárnap pedig a Kowalsky meg a Vega produkciója látható. A Március 15. téren lévő nagyszínpadon pénteken az Ocho Macho, szombaton a Leander Kills, vasárnap a Deák Bill Blues Band lép a közönség elé.

A Pannónia Házban dzsesszudvart alakítottak ki, ahol vasárnap a Rák Béla Combo, majd a Corona, Lachegyi Máté triója, végül pedig a Neumann Balázs Trió lép fel.

Mintegy száz programot szerveznek, a könnyűzenei koncertek mellett komolyzenei programokkal, színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket, köztük a gyereket is, akik kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, szombaton délután a Március 15. téren Gubás Gabi lép fel, emellett gyermek-udvart is szerveznek, ahol régi játékokkal ismerkedhetnek meg, vasárnap pedig víziparkkal várják őket.

A programfüzet itt.

Váci Vigalom

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek