Fesztivál egy posztapokaliptikus kráterben – mindez Magyarországon

2023/05/08  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Hello Wood és a Katttarzis által közösen szervezett Kráter elnevezésű, kétnapos nyári zenei rendezvényen komoly hazai DJ lineupja mellett olyan hazai előadók lépnek fel mint az Analog Balaton, Sisi, Lil Frakk, 6363, Kale Lulugyi és a Wavy Budapest.

Fesztivál egy posztapokaliptikus kráterben –  mindez Magyarországon

A Kráter a különleges épületeiről és alkotótáboráról ismert Hello Wood eddigi legnagyobb alkotótáborát, a Builder Summitot zárja le, ahova a világ minden tájáról gyűlnek össze az építeni vágyók. A 8 napos művészeti alkotótábor során a 200 nemzetközi résztvevő helyspecifikus, ideiglenes installációkkal és land art alkotásokkal tölti meg a bánya területét, amelyeket a fesztiválozók is felfedezhetnek majd. 

A program helyszíne Zalahaláp lesz, ahol az elbányászott Haláp hegy posztapokaliptikus krátere nyújtja a látványos környezetet a zenéhez július 14-én és 15-én. Az eseményt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF2023) kezdeményezésére és támogatásával rendezik meg.  

A zenei eseményre új Hello Wood-alkotás is készül, egy látványos központi land art installáció, amely a nagyszínpadot rejti majd és helyet teremt a táncolásnak. Az egyedi színpadképet a Katttarzis bulikról ismert izgalmas fényinstallációk egészítik ki a még mágikusabb élmény érdekében.

A Kráter headlinere az Analóg Balaton lesz, akik nevéhez az utóbbi évek legnépszerűbb fesztivál live act fellépései kötődnek a hazai rap közösségben egyre meghatározóbb Lil Frakk és 6363 közös produkcióval érkeznek, emellett az egyik legizgalmasabb új felfedezett, Sisi is színpadra lép. A fesztiválon fellép a cigányzenei események állandó fellépője a Kale Lulugyi, a Wavy Budapest hiphop kollektívát egyebek mellett Co Lee, Orlando, Aminon, valamint Blaize képviseli majd. A népszerű elektronikus zenei programokat szervező Katttarzis csapata által összeállított elektronikus zenei line-upban pedig többek között olyan nevek fordulnak meg, mint Tolo és Falcao (LavaLava), Lau, dtnb., valamint Vatsanah.

Jegyinformáció és további részletek itt.

Az illusztráció forrása, avagy amit a zalahápi bányáról tudni kell.

További EKF2023 rendezvények:

 

Bringával a Bondoróra

Megnyitott a Gyárkert

 

Kráter, fesztivál, Hello Wood, Katttarzis, Zalaháp

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek