A zenei stílusok között az alter mellett szemezgetve találunk nagyon rockos és nagyon diszkós eseményt, így senki nem szomorkodhat majd év elején, amikor megkérdezik a kétévi fizetésükből végre Horvátba kiruccanó elfáradt tanárok: hogy telt a nyár?
Barátaimmal kísérletező szándékaink sosem lankadnak, így nagy reményekkel indultunk július 18-án, a Várpalotán megrendezett Alfa fesztiválra. Ezelőtt még nem jártunk a Cseri-erdő kempingjében, ami anno a PAFE-nak adott otthont, így az első találkozás meglepetések sorozatával ért. A kietlen pusztát idéző nagyszínpad előtti rész kis aggodalmat ébresztett bennem, de a néhol elszórt lángosos pultok megnyugtatták lelkemet, mégsem lehet nagy a baj.
Ahhoz képest, hogy első éves kisfesztiválról beszélünk, lehetett pólót nyomtatni, tetováltatni, piercingezni, volt kisbolt, kifőzde, csülkös pult, lepényes, két fényes bódé, két lángosos, giroszos, unatkozó gumicukros, kávézó és egy fából tákolt fröccsös kishajó. De a fesztivál lelkét nem az emberi étvágy drogjai adták: a helyszín végében vidámparki játékok óriásai tornyosultak. A Titanicot megidéző gép 1000 Ft/alkalomért, illetve mindenki kedvenc dodzseme nem igazán bírta felhergelni a nagyrészt punkokból álló résztvevők vágyait. De a színes gépek jól mutattak este, és a sátor felé botorkáló rosszul lévő részegeknek elég volt csak a cikázó fényekre nézniük és máris megkönnyebbülhettek.
A kemping engem egy katonai táborra emlékeztetett. A biztonsági őr/látogató arány irracionálisan nagy volt, a táskák átvizsgálása pedig felülmúlt egy kutyás-szigetes kapuellenőrzést. Emiatt persze nincs okunk bánkódni, nyugodtan alhattunk, mert első a biztonság, este pedig nem volt hiány a „Szia, cica, meghívatlak?” becsajozós szekusoktól – de ilyen korban örüljön az ember.
Amin nem tudtam túl jutni az első este után, az az ételek túlárazása volt:
„Alfa fesztivál néven július 18. és 20. között új könnyűzenei fesztiválnak ad otthont a várpalotai Cseri Parkerdő. A jól ismert helyszínen az ország legolcsóbb belépőjegyeivel, pénztárcabarát árakkal, színvonalas kempinggel és igényes programmal várják a vendégeket.” –hirdeti a fesztivál hivatalos weboldala. Személyes sértésnek veszem a pénztárcabarát árakat, ami nevetséges. Az italok még csak-csak, azok nem okoztak szívrohamot, de ha valaki nem elég pénzmaggal érkezett, könnyező szemekkel búslakodhatott meleg ételért.
A legnagyobb és legfájóbb szépséghibája az Alfának azonban a színpadok elhelyezése és a zajvédettség hiánya volt. A harmadik napon már idegbetegként feküdtünk le a félig elfújt, áttetsző sátrunkba, mivel a különböző zenei stílusok hajnalban három irányból tették élvezhetetlenné a pihenést, ha éppen nem a szippantós kocsi járta sokadik körét a nap során. De már a főműsor időben zajló, beharangozott húzónevek alatt is iszonyatos volt a fülek megerőszakolása. Aki alternatívra dülöngélt volna a nagyszínpadnál, megkapta hátulról, kíméletlenül, nem várt meglepetésként a Jager-sátor DJ mixét, de olykor az őszinte metál és rock dallamai is átszaladtak a nagy puszta légterén. Ez az egész láthatatlan hangpárbaj egy afrikai dokumentumfilmet idézett, melyben az erősebb oroszlán harapja és szétszedi a kisebb antilopokat, majd a szavanna királyaként szexel az asszonnyal.
Ember pedig alig volt. Az első két napon pangott a fesztivál, reggel páran lézengtek a nagyszínpad előtti kávézónál, de nagyobb mozgásra nem lettünk figyelmesek. Sajnos a koncerteket sem tudták megtölteni, ennek a nyomása a fellépőkön is meglátszott. Szombatra viszont felélénkült az Alfa, és egy tisztességes befejező nappal zárta első megpróbáltatását.
Pozitívuma az egésznek (hiszen mindig van öröm az ürömben), összehoztak egy valóban remek zenei felhozatalt, a fellépők közt volt tényleges húzónév, a bérlet megfizethető volt, és ha azt nézzük, kiket hallhattunk, tényleg az olcsó kategóriába tartozik. A tisztálkodási lehetőség pedig külön jó pont, mivel az eddigi tapasztalatokhoz képest kulturált volt és tiszta.
Lényegében nem lenne rossz ez a fesztivál, csak hirtelen akart nagy lenni, és elfelejtett fesztiválként viselkedni. Ha nagyobb szociális életet leheltek volna a napközbeni programokba és az emberekbe, még akár szerethető lenne.
Jövőre megnézzük, hova jutottak. De addig is legyenek szép emlékeink, mert volt vidámpark és pólónyomtatás.
Szólj hozzá!