Hétvégék a Völgyben: megvannak a dátumok!

2020/05/20  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Bár hagyományos formájában a Művészetek Völgyét idén nem rendezik meg, a szervezők ígéretéhez híven ősszel jönnek a Völgyhétvégék, koncertekkel, túrákkal, népművészettel – és a megszokott hangulattal.

Völgyhétvégék

A Művészetek Völgye idén ünnepelte volna kerek 30. évfordulóját, így különösen érzékenyen érintette a szervezőket, hogy végül le kellett mondaniuk a szülinapi programsorozatot. Bár ígéreteik szerint 2021-ben duplán is megünneplik a jubileumot, azért nem adták fel azt a tervüket, hogy idén valamiképpen kárpótolják a látógatókat a kiesés miatt.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója a következőket nyilatkozta a szemptembert és októbert érintő, négy hétvégén át tartó programokról:

“A Völgyhétvégéket azért találtuk ki, hogy 2020-ban se maradjunk művészetek és Völgyérzés nélkül, a művészek, zeneipari szereplők pedig munka nélkül. Különleges hétvégi programokkal készülünk, jó lesz újra koncerteket hallgatni, színházba, kiállításra menni, filmeket nézni, kézműveskedni, táncolni, beszélgetni, együtt lenni és nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen hangulatot kap a kapolcsi közös fesztiválozás az őszi időszakban.”

A Völgyhétvégéken nyílik meg Kapolcs új főtere, ami egyúttal egy új fesztiválhelyszín is. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a hiperkarma, a Random Trip, a 30Y és az Ivan and the Parazol.

Szintén felújított pompájában, társasjátékokkal, kiállításokkal és a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum filmjeivel várja a látogatókat a MűvészVölgy Kúria névre keresztelt kapolcsi Kastély.

A főtéri események mellett egy-egy hétvégére programot hoz Kapolcsra a Harcsa Veronika Udvar, a Momentán Udvar, a Kaláka Versudvar, a Hagyományok Háza Folkudvara, a Hangfoglaló Udvar, a Színház Színpad, a Világzenei Udvar és a 30 éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara.

Aktív programokban sem lesz hiány, biciklis és gyalogos túrák indulnak a Völgyhétvégék minden napján. Kiállításra hív az 51-es körzet, a kapolcsi buszmegálló és kinyit a KenderKert, a Muflon Jazz Udvar, a Diabelli, a Magyar Írószövetség Udvara, a Völgykomolyzene helyszíne, a Tűzoltószertár, az ÉltetőVölgy, a Kalapos Udvar, a MANK Artporta, a Fazekasműhely, a Manó Udvar, a Virágzsó Udvar, a Szépmíves Udvar. Nem maradhat el a helyi termékek vására sem és finom falatokkal készülnek a kapolcsi Kék Abrosz Vendégasztalok.

A részletes program június 1-től lesz elérhető a fesztivál honlapján, azonban az időpontok már véglegesek:

1. hétvége: szeptember 3-6.
2. hétvége: szeptember 11-13.
3. hétvége: szeptember 25-27.
4. hétvége: október 2-4.

Még egy fontos dolog! Akinek már van Művészetek Völgye bérlete, az több lehetőség közül is választhat:

→ beválthatják a jegyüket a Völgyhétvégékre,

→ beválthatják a jegyüket a 2021-es jubileumi fesztiválra,

→ felajánlhatják a jegyük árát támogatásként.

Művészetek Völgye, Völgyhétvégék, fesztivál, koncert, Kapolcs, Erik Sumo Band, Csík Zenekar, Kiscsillag, Irie Maffia, hiperkarma, Random Trip, 30Y, Ivan and the Parazol

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek