Hey Ya!: 10+1 újdonság az idei Szigeten

2014/04/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks – és a napokban dőlt el, hogy jön a Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast is. Ezzel a fellépő sztárok sora még koránt sem zárult le, a következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.Csak néhány név a felsorolásból, és folytassuk 10 újdonsággal is, ami feldobja az idei fesztivál hangulatát és választékát.

Hey Ya!: 10+1 újdonság az idei Szigeten

1. Egy héttel későbbre (augusztus 11-18.) rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba. “Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat - magyarázta a döntést Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal. Úgy tűnik megérte változtatni, mert már most jól látszik az eredménye, hisz’ idénre sikerült látványosan vonzóbb zenei felhozatalt összeállítanunk” – tette hozzá a főszervező. 

2. Idén már a Nulladik napon teljes értékű koncertsorozat várja a látogatókat. Ezen a napon, a nagyszínpadon fellép az Anti Flag, a Ska-P és a Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Show-val “nyitja meg” a Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait. A Nulladik napon, a Nagyszínpadon Deadmau5 celebrálja majd a nyitóünnepet.

3. Az idei évben ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra, egyedi élményeket kínálva, mind a nagyobb tömegek, mind a családiasabb közegre vágyók számára. Ilyen új helyszínként jön létre a Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök vagy profik, a nemzetközi rock-irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz mellett, estéről estére. Ez a helyszín egy kicsit azt a (közösségi) életérzést igyekszik visszaadni, amit annak idején a Woodstock jelenthetett, tisztelegve is egyben a nagy fesztiválelőd idén 45. évfordulója alkalmából.

4. Folytatódnak a tavaly nagy sikerű, így várhatóan idén is sokakat megmozgató látványos akciók, például a Color Party, Lufi Party illetve a Strandlabda Party, ahol egyszerre több tízezer látogató lehet aktív részese egy hatalmas, látványos performansznak. Idén újdonságokkal is kiegészül a kínálat, hiszen már Zászló Party, és Buborék Party is várja majd kora esténként a nagyszínpad előtt, az ott gyülekező tömeget.

5. Woodstock mellett a szabadság érzésének egy másik évfordulója is visszaköszön majd a Szabadság Szigetének idei programjaiban: a szervezők figyelmüket a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulója apropóján, a világ egyik legfontosabb kulturális központjának számító, az aktuális divatot diktáló Berlin művészeti szcénájára irányítják és több helyszínen is zenei és művészeti programokkal köszöntik az évfordulót. Sőt, idén felépül a Szigeten egy 100 méteres fal is, melyet felkért street art művészek, illetve a Fesztiválköztársaság lakói dekorálnak majd ki.

6. Jó hír az elektronikus zenei szcéna kedvelőinek, hogy miután az Aréna sztárjai már feszegették a helyszín falait, idén a műfaj legnagyobb nevei a Nagyszínpadon kapnak majd helyet, és a legnagyobb fedett helyszín, az A38, a hajnali órákban szintén egy elektronikus zenei sávval jelentkezik, ahol komoly világsztárokat láthat a nagyérdemű. Nagyobb felépítményt kap a fesztivál talán legegyedibb helyszíne, a raklapokból felépülő Colosseum, ami új helyszínre költözve, most már a Sziget „party-központjaként” várja majd a látogatókat.

7. Nem jártattuk hiába a szánkat a magyar fellépők érdekében: a tavalyi siralmas sátor helyett, ismét szabadtéri színpad ad helyt a hazai könnyűzenei műfaj képviselőinek. A Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon, egyrészt fellépnek a legismertebb hazai sztárok, a Kiscsillagtól a The Carbonfoolsig, Péterfy Boritól a Brainsig, de ezen a színpadon mutatkoznak be a hazai zenei élet legígéretesebb feltörekvő előadói is. Este 11 után pedig, naponta más-más zenekar – pl. ...and Friends, Alvin és a mókusok, Budapest Bár - prezentálásában „akusztik” koncertek töltik majd be a teret.

8. Koncentrálódik a világzene: az eddig egymástól függetlenül működő Világzenei Nagyszínpad, az Afro-Latin-Reggae Színpad, a Roma Sátor és a Hungarikum Falu egy közös Világfaluban- egy igazi multikulturális helyszínen – várja a köztársaság lakóit, így az az eddigi négy produkció helyett már napi hat fellépőt köszönthetünk a központi ezen a színpadon – jellemzően az adott műfaj legújabb, legaktuálisabb hazai és nemzetközi csillagaival találkozhatunk. A Hungarikum programok középpontjában idén a magyar pásztorok életmódja, kultúrája áll. A Fesztiválköztársaság lakói – az elmúlt 5 évhez hasonlóan – nemcsak a táncegyüttesek műsorát, hanem azok felvonulását is megtekinthetik. A gyógynövények közülidén a pásztortáskával ismerkedhetünk meg részletesebben és nagy szerep jut a báránynak is. Az esték a hagyományosan hajnalig tartó táncházzal zárulnak.

9.Tavaly év végén sajnos elment közülünk egy olyan értékes, lelkes, karizmatikus ember, aki a zenei szakmához, a kulturális élethez, a Szigethez, de leginkább hozzánk tartozott. Oláh Andorra, a Sziget Blues Színpadának eddigi házigazdájára is emlékezünk idén ezzel az új helyszínnel és a zárónap utolsó helyszíni koncertjével, egy nagyszabású Jam Sessionnel, Andor zenész barátaival, kortársaival. Az új színpad: az Ír Színpad és a Blues Színpad idén egy közös helyszínen, a Blues-Ír Színpadon osztozik, napi tematika szerint váltakozva. Ez a helyszín két kedvelt műfaj összeházasítására épül. Hat napon keresztül élvezheti a közönség a jobbnál jobb hazai és nemzetközi blues és ír zenei produkciókat, mint pl. a M.É.Z., a Paddy and the Rats, a Török Ádám és a Mini, a Peter Lipa Band, a Firkin, a Ferenczi György és a Rackajam, Henrik Freischlader, a Bran és Sharrie Williams.  

10. Az Európa Színpad - ezen a néven - a Sziget Fesztiválköztársaság egyik új helyszíne, amelybe beleolvad az eddigi Mambo (olasz) és a Holland Színpad.  A terep a feltörekvő, friss európai zenekaroké, akik a saját országukban már ismertek, de hazánkban még nem mutatták meg magukat. Zsinórban a harmadik éve, hogy a Puglia Sounds - az olasz Puglia régió zenei export irodája - együttműködik a Sziget Fesztivállal és olasz promóterével, a L'Alternativával az olasz zenekaroknak dedikált színpad kapcsán. Az idei Európa Színpad programja továbbra is bemutatkozási lehetőséget biztosít a legérdekesebb olasz és pugliai zenekaroknak, a Sziget nemzetközi közönsége előtt. Az Európa Színpad dedikált helyszíne lesz a - teljesség igénye nélkül - Hollandiából, Spanyolországból, Németországból és a közép-kelet-európai régióból érkező zenekaroknak.

+1. Egy fesztiválkert mindenben más, mint a hagyományos kerttípusok: élettartamban, funkcióiban, látványban, működtetésben, terhelésben, növényeiben, tervezési elemeiben, használatában és céljaiban is. A Sziget Közösségi Kert (Sziget Community Garden) újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, más fesztiválok esetében sincs előképe. A kert legfőbb célja a szemléletformálás, támogatni a különböző városi kertkísérleteket, felhívni a figyelmet a sokféleség fontosságára, a fesztivál látogatóban felkelteni az érdeklődést a városi, közösségi kertek iránt, az önellátás képességére, a közösségben élésre, a növény és az ember kapcsolatára, ennek szépségére, pozitív hatásaira. A kert főleg mint közösségi tér fog működni: találkozóhely, pihenő, ismeretszerző, árnyékos, nyugodt, biztonságos terület.

Ezeket és a további helszíneket megtaláljátok a teljes felsorolásunkban itt.


 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek