Kalandra Fül! – Magyarország egyetlen családi klasszikus zenei fesztiválja

2024/02/09  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A gyerekeket és a kisgyermekes családokat várja az Óbudai Danubia Zenekar az 5. Kalandra Fül nevű klasszikus zenei, gyerek- és családi fesztiváljára február 24-én a Budapest Music Centerben (BMC).

Fotó:  Óbudai Danubia Zenekar

Európai szinten is ritkaságnak számít a kifejezetten a fiatal korosztályt célzó, klasszikus zenei esemény. A fesztivál azon túl, hogy értékes információkat, minőségi zenei élményt nyújt, fontos szerepet tölt be az ének-zene és hangszertanulás megkedveltetésében - emelték ki a közleményben.

Az egynapos fesztivál házigazdája a Danubia Zenekar, a fesztivál művészeti vezetője pedig Hámori Máté karmester, a zenei utánpótlás-nevelés kiemelkedő alakja.

A fesztiválon az idén először a koncertek, hangszerbemutatók mellett egy színházi produkciót is láthatnak a fesztiválozók. A Beethoven-projekt keretében pedig a siketek és nagyothallók számára  tesznek átélhetővé két koncertet rezgéstovábbító eszköz, ez esetben lufik segítségével, így a hallássérült gyerekek és felnőttek is részesei lehetnek a közös zenei kalandnak.

 A Danubia Zenekar ifjúsági előadásain ebben az évben Beethoven és Mozart zenéjével, valamint brácsára írt művekkel ismerkedhetnek kicsik és nagyok, de idén először egy hangjátékot, az Örkény Színház Csoda és Kósza előadását is megnézhetik a fesztiválra ellátogató családok.

 

Jegyek itt:

 

A zeneimádó - Bemutató

 

Brácsásvicc

 

Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója

 

Tá-dá-dá-dááám!

Óbudai Danubia Zenekar, Kalandra Fül, fesztivál, család, gyerek

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek