Két dátuma is van a 2021-es Fishing on Orfűnek

2020/12/08  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A 2021-es Fishinget egyből pótdátummal hirdették meg. ha június 16-án még nem lehet tömegrendezvényeket szervezni, a jegyek/bérletek automatikusan érvényesek lesznek augusztus 24-28-ra.

Két dátuma is van a 2021-es Fishing on Orfűnek

A szervezők közlése szerint a zenekarokkal is dupláztak a fellépések dátumát illetőne, és arra kérik a fesztiválozókat is, hogy ebben a két időpontban gondolkodjanak.

Jó hír azoknak, akik csak egy vagy két napra látogatnának Orfűre, hogy a napijegyek értékesítését is megkezdték, s a fesztivál részletes zenei programja is elérhető mától. A felhozatal tekintetében nem lesz nagy meglepetés azok számára, akik ott lettek volna az idei Fishingen, hiszen nagyrészt az 2020-as fellépőket mentették át 2021-re. Pótolja az idén elmaradt jubileumi koncertjét a HS7, szintén elhalasztva ünnepel a 30Y, búcsúzik a Kistehén és csakúgy, mint az eddigi években, 2021-ben is ott lesznek a legfontosabb és legjobb könnyűzenei produkciók a Panorama Campingben.

Immáron a zenei program is kész, az első napon 19.00 órakor a Budapest Bár nyitja a fesztivált és a Kistehén búcsúbulija zárja szombaton este a Nagyszínpad I-en. Ugyanez a Nagszínpad kettőn úgy néz ki, hogy Carson Coma/Ricsárdgír.  Megmarad további helyszínnek a Nagysátor, az Amondó Színpad, a Fonó Borfalu, a Tűzhöz Közel, a Magam Adom, a nappali koncerteknek helyet adó Vízi Színpad és a Moonlight Diszkó.

Különlegesség, hogy a fesztivál egy rendkívüli keddi beköltözőnappal kedveskedik 06.15-én (vagy 08.24-én) azoknak, akik egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt idén elmaradt rendezvényt. Erre a plusz napra jegy nem kapható, itt csak a fesztivál legeltökéltebb segítői lesznek jelen; fellép Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó.

A részletes zenei program megtalálható a fesztivál weboldalán.

A kempingjegyek január elején lesznek elérhetők!

Fishing on Orfű, 2021.

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek