Koncertek, újcirkusz, búcsú, színház – jön az Óbudai Nyár

2019/06/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Húsz helyszínen több mint 250 programmal, többek között koncertekkel, előadásokkal és kiállítások várja az Óbudai Nyár rendezvénysorozata a közönséget június 14-től augusztus végéig.

Koncertek, újcirkusz, búcsú, színház – jön az Óbudai Nyár

A fesztivált az Óbudai Danubia Zenekar Fő téri koncertje nyitja, de az együttessel a fesztivál során több alkalommal, többféle tematikájú koncerten is találkozhatnak majd az érdeklődők.

Jamie Winchester és Hrutka Róbert a Mendelssohn Kamarazenekarral együtt állítja színpadra Wood & Strings című, különleges hangulatú előadását. A Like A Rolling Stone című produkcióban pedig a Bonus Track zenekar Bob Dylantől Jimi Hendrixen és a Beatles-en keresztül Lenny Kravitzig kalauzolja végig a közönséget az elmúlt 50 év poptörténelmén olyan művészekkel kiegészülve, mint Ónodi Eszter, Trokán Anna, Trokán Nóra, Simon Kornél, Törőcsik Franciska vagy Sztarenki Dóra.

Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai idén is játszanak örömzenét a Fő téren, a Soul szerelmesei című Aretha Franklin-emlékkoncerten pedig a soul műfajának legismertebb dalai csendülnek fel Bódy Magdi, Koós Réka és Majsai Gábor előadásában, az S11 Ensemble zenekar kíséretével.

A francia Paris Combo július 13-án, a német Quadro Nuevo akusztikus formáció pedig július 26-án ad koncertet a fesztiválon, a Zichy-udvarban pedig Párizs Éjjel című előadását mutatja be az óbudai gyökerekkel is rendelkező Recirquel újcirkuszi társulat.

A Kirschen Kiritog (Cseresznyés búcsú) mintegy háromszáz éves múltra tekint vissza, eredetileg a Szent Péter és Pál Főplébánia-templom védőszentjeinek búcsúja volt, és a főplébánia-templom körül tartották. Az idei búcsú díszvendége Pilisvörösvár, fellépői pedig Szandi és Szalóki Ági lesznek.

A Kobuci Kert a VII. Blues Fesztiválnak ad majd otthont, Kaszásdűlőn pedig William Shakespeare Tévedések vígjátéka című művét állítja a Pethe Ferenc tér rögtönzött színpadára Dicső Dániel rendező. Az Óbudai Társaskör a Színház a kertben című előadássorozatnak ad majd otthont, az Aquincumi Múzeum romkerti színpadán pedig Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját láthatják az érdeklődők Papp Dániel rendezésében.

Az Óbudai Nyár záró rendezvénye, a Hékás Békás a Csobánka téren egész napos programokkal várja a családokat augusztus 31-én, este pedig KFT-koncert zárja a nyarat.

A részletes program itt.

Óbudai nyár 2019

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek