Kosheen a Dunakanyarban – közzétette az első fellépők nevét a Vénégy Fesztivál

2023/11/03  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A hazai zenei élet megkerülhetetlen képviselői mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője pedig az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz.

Fotó: Honza Zirovnicky

Élő zenekari show-val érkezik a Dunakanyarba a Kosheen. A legendás drum 'n' bass, triphop trió neve még azok számára is ismerősen cseng, akik a kétezres évek elején még nem jártak bulizni. A formáció olyan világslágereket jegyez, mint a ’Hide U’, vagy a ’Catch’. 2001-ben a Resist című albumukkal robbantak be a zenei életbe, onnan az európai toplisták élére és a fesztiválok nagyszínpadára. Számos díjat bezsebeltek, végig turnézták a világot, hazánkban is többször jártak.

Több mint 20 év után is közönségkedvenc zenekar. Élő koncertjeiken elementáris energiák szabadulnak fel, az énekesnő Sian Evans karizmatikus jelenléte, szenvedélyes előadásmódja teljesen magával ragadja a közönséget, ezúttal erre június 22-én a nagymarosi Duna-Parton lesz lehetőség.

Elektronikus zenei ütemekben a nyitónapon sem lesz hiány, koncertet ad az Analog Balaton, valamint visszatér a Stephanie Louise Widmer és Alexander Köck alkotta osztrák duó, a Cari Cari, valamint az Elefánt, akik ezúttal a nagyszínpadot fogják felrobbantani. A fesztivál pénteki napját az őrült mód hasító, rekordidő alatt teltházas bulikat produkáló hiphop-fenegyerekek, Beton.Hofi, Co Lee és Dzsúdló fogja uralni. A zárónap a rock jegyében fog telni, Magyarország legnépszerűbb rockzenekarával, a Tankcsapdával az élen.

A jegyértékesítés egy limitált akcióval startol november 7-én. A kedvezményes bérletek 72 órán keresztül lesznek elérhetők, a diákbérletekhez december 29-ig ajándék kempingbérlet is jár.

 

VéNégy Fesztivál 2023, Kosheen, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Cari Cari

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek