Középkori punk and roll és boszorkányégetés: Fékomadta fesztivál

2021/10/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Igazi középkori forgatag várja az érdeklődőket Zsámbékon a Fékomadta Fesztiválon, a Zichy-kastély előtti téren, október 16-án 13.00 órától.

Fotó: Gyalog galopp

A zsámbéki művészek és hagyományőrzők által életre hívott különleges programsorozat harmadik alkalommal várja a résztvevőket. A nagyszínpadon este olyan világzenei formációk adnak egymásnak találkozót, mint az Aurevoir. és a Messessippi zenekar (aka Voodoo Papa), majd a Kontáros tart táncházat. Megelevenedik a zsámbéki múlt és mesevilág az óriásbábok felvonulásakor és lesz boszorkányégetés is... A rendezvény újdonsága idén a középkori fogadó, melyben a látogatók megszemlélhetik a régi ételek készítési módjait.

Az Aurevoir. legfőbb példaképei a táncházmozgalom és a beatmozgalom jeles képviselői. Zenéjükben koncepciózusan jelen van a sokszínűség; ahogyan a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, úgy a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene egyaránt alapul szolgál dalaikhoz.

A Messessippi két jóbarát – Fejér Simon Pál: dalszöveg, ének, gitárok, Szert Zsigmond: szájharmonika, dob – zenei kísérletezéséből született és sokat csiszolt, nem mindennapi produkció. Különlegessége az elsöprő energia és a nagyzenekari hangzást idéző színpadi játék. Egyszerre szólal meg egy dobfelszerelés és egy szájharmonika az egyik oldalon, míg a másikon az ének és a gitár vagy néhány különleges pengetős hangszer, mint például egy sakktáblából készült gitár vagy az ír buzuki, az alappillér pedig az afroamerikai blues és a magyar népzene, melyek különösen nagy hatással voltak a két muzsikus életére.

A Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület a X. és a kora XI. századi magyarság és Kelet-Európa hadi és népi kultúrájával foglalkozik. A Hollóének Hungarica Régizene Együttes középkori- és világzenei produkció, 12-17. századdal bezárólag, középkori duda, ciszter, középkori dob szerepelnek hangszereik között, zenéjük pedig igazi középkori punk and roll.

A Kontáros a hangzókról és a moldvai öregektől tanulta ennek a máig élő, de egyre inkább veszélyeztetett kultúrának a zenéjét, amelynek autentikus visszaadására törekszenek. Táncházaikba bárki szabadon becsatlakozhat legyen tapasztalt táncházas vagy kezdő érdeklődő.

A rendezvény látogatása védettségi igazolványhoz kötött.

A részletes program:

13.00 Városdúlás
Indulnak a maskarák!

14.00 Hagyományőrző találkozó
Középkori vásári forgatag dobosokkal, dudásokkal: Hollóének, Musica Veneris
Sert és bort, omló húst a csontjáról!
Fegyvermustra, kardforgatás, íjászat és bemelegítő haditorna.

15.00 Várfoglaló

16.00 Legerősebb bandérium
Kőhajítás, birkacinca, kötélhúzás viadal.

17.00 Vasaló
Haditorna és lovasbemutató a Gyepűvel.

18.00 Óriásbábos felvonulás
Zsámbéki bestiárium
Gyönnek az óriások és szörnyek!

19.00 Boszorkánypör
Hatóságnak bejelentett, törvényes banyaegrecéroztatás tűz körüli zenés mulatérozással.

Füstölő
Ha már télen nem lehetett, rakunk olyan tüzet…
„Mert mi egyebet szoktak még elégetni? TÖBB BOSZORKÁÁNYT!”

20.00 Koncertek
Messesipi, Aurevoir., Kontáros

 

 

 

 

Fékomadta Fesztivál, Zsámbék, boszorkány, Messesipi, Aurevoir., Kontáros

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek