Liam Gallagher az egyik leghíresebb fesztivál színpadán lett rosszul – ami utána történt, az mindenkit meglepett

2018/03/24  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

Liam Gallagher a Lollapalooza vándorfeszt chilei megállóján súlyos mellkasi fájdalmai miatt félbehagyta a koncertjét, és négy dal után lesétált a színpadról.

Fotó: NewsOK

Gallagher állítólag egy komoly fertőzés miatt fájdalmakkal küszködve lépett színpadra, azonban még jóval a show vége előtt közölte a rajongóival, hogy ennek így semmi értelme. “Nem fogok itt állni egész este, miközben borzalmasan szól a hangom” – mondta. “Sajnálom, nem tudom elénekelni a dalokat. Ha nem élvezitek, csak pazarlom az időmet”. A bejelentést hangos füttyögés követte – az elégedetlen rajongók egyáltalán nem voltak megértőek, és sokan igen elkeseredetten távoztak.

Az esetről videófelvétel is készült, melyet twitter-re töltött fel egy felhasználó.

Ami azonban utána történt, az százezrek elismerését vívta ki, ha csak a videómegosztó számait nézzük, de ennél nyilván többen vannak, akiknek bejött a gesztus:

Ahogy az NME beszámolt róla, meglepetésként  – és egyfajta tisztelgésként – a The Killers eljátszotta saját koncertjén a Wonderwallt. Ők március 18-án léptek fel a Lollapalooza-n, s úgy gondolták, meglepik a közönséget ezzel az Oasis-feldolgozással, így a fesztiválozók mégis hallhatták ezt a dalt – ha nem is attól, akitől elsősorban várták.

A coverről videó is készült, amit itt meg tudtok nézni (néhány nap alatt több, mint 270 ezren nézték meg!):

Források: New Musical Express, New Musical Express

 


 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek