Matt Bianco Óbudára jön!

2017/05/26  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Idén a magyar zenekarok mellett több külföldi fellépő - például a brit Matt Bianco, az amerikai Rupa & The April Fishes - valamint színházi előadások, filmvetítések és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket a 17. Óbudai Nyár programsorozaton június 16-tól augusztus 26-ig Budapesten.

Matt Bianco Óbudára jön!

A programsorozatot immár hagyományosan az Óbudai Danubia Zenekar nyitja meg Hámori Máté vezényletével. Az Operaház énekesei Háry-kaland címmel Kodály Zoltán Háry János című művének keresztmetszetét mutatják be a Fő téren, ahol a későbbiekben fellép még többek között a görög The Speakeasies' Swing Band, a Csík zenekar, Gájer Bálint, Lányi Lala, Vastag Tamás, a Stúdió 11 Ensemble és a Budapest Táncművészeti Stúdió. A jazzt a Joe Fritz Band, a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és a Budapest Ragtime Band képviseli majd. A Fő téri koncertek sorát az El Encuentro - Dino Saluzzi és az Óbudai Danubia Zenekar közös produkciója zárja.

A brit Matt Bianco a Zichy-udvarban koncertezik, de itt lesz látható a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darab is Peller Mariann és Józan László főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében.

Békásmegyeren, a Csobánka téren változatos műfajú koncerteket kínálnak az érdeklődőknek. Színpadra lép többek között az Aelia Sabina Percussion Orchestra, amely a Széll Kulturális Egyesület részvételével Balkán-csokrot ad elő.

Az Óbudai Társaskörben ad például koncertet június 28-án a Budapest Klezmer Band, a programok augusztus 3-án a Gyógyír északi szélre című előadással érnek véget, amely az Óbudai Társaskör, a Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek