Még két név a FEZEN-re

2017. december 13.  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ákos és Rúzsa Magdi – e két magyar névvel bővült a FEZEN fesztivál 2018-as listája. Az ország talán legnépszerűbb női és férfi előadója egy napon lép színpadra Székesfehérváron. Az eddigi rock-metal műfajú bejelentések után most a pop program erősödik, de a szervezők közlése szerint minden stílus rajongói számíthatnak még meglepetésekre.

Még két név a FEZEN-re

Ákos régi visszatérője a FEZEN-nek, az ország egyik legismertebb és legsikeresebb férfi előadója 2010 óta többször is fellépett a székesfehérvári fesztiválon. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző jövőre lesz 50 éves, és ezzel együtt ünnepli pályafutása kezdetének 30. évfordulóját. Július 27-én, a fesztivál pénteki napján a jubileumi ÁKOS 50 koncertsorozat fesztiválváltozatával érkezik a FEZEN-re.

Tavaly volt éppen tíz éve, hogy az egész ország felfigyelt Rúzsa Magdira. A tehetségkutató megnyerése óta díjakkal kísérve töretlenül halad előre a pályája, és mára Magyarország egyik legnépszerűbb női előadójává vált. A 2018-as lesz az első FEZEN-es fellépése Magdinak, aki Ákoshoz hasonlóan a fesztivál pénteki napján lép színpadra Székesfehérváron.

Ákost és Rúzsa Magdit egy napon, egy színpadon láthatják a FEZEN-en. A korábban bejelentett Mr. Big, Helloween, Enter Shikari, Epica, Metal Allegiance és Fozzyval együtt már nyolcra bővült a bejelentett fellépők névsora, de még koránt sem teljes a lista. A pop és a rock-metal kedvelői is számíthatnak még meglepetésekre.

 

Metalsupergroup 2018-as FEZEN-en

 

Itt az első három név a 2018-as FEZEN fellépőlistájáról

 

Fezen, Ákos, Rúzsa Magdi

 

 

Szólj hozzá!


Lovasi András élete talán legkülönösebb díját kapta tegnap

Lovasi András élete talán legkülönösebb díját...

Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott Lovasi András szerdán a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

Egyedüli magyar fellépőként a Romano Drom a Womexen

Az idén húszéves jubileumát ünneplő Romano Drom zenekar egyedüli magyar fellépőként koncertet ad a világ legrangosabb világzenei eseményén, a Womexen, amelyet idén ősszel Tamperében rendeznek.

A világpremierrel egy időben jön a Roger Waters-koncertfilm Magyarországra is

Roger Waters nagy sikerű, Budapestet is érintő US+THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített film a világpremierrel egy időben, október 2-től érkezik hozzánk.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek