Az Őrölt Nők Ketrece

Megvan a 40. EFOTT helyszíne!

2014/12/18  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Velencén rendezik meg július 14-19. között a 2015-ös EFOTT-ot, melynek házigazdája ezúttal az Óbudai Egyetem lesz. A kerek évforduló alkalmából a szervezők nagyobb partit ígérnek, mint valaha.

Megvan a 40. EFOTT helyszíne!

„Régi-új helyszínre, Velencére tér vissza nyáron az EFOTT – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – A tóparti virágvárosként is emlegetett népszerű üdülőterület remek természeti adottságokkal rendelkezik, kiránduló célpontnak kiváló, de az egyéni-, a csapat- és extrémsportok szerelmesei is találnak itt programot maguknak bőséggel. Minden adott tehát ahhoz, hogy az esti koncerteket széles spektrumú nappali programkínálattal egészítsük ki.”

A főszervezők elmondása szerint a fesztiválozók kérdőíves megkérdezése egyebek között rámutatott arra, hogy az EFOTT-ot (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) az emberközelsége, a barátságossága, a közösségkovácsoló ereje és az árai miatt kedvelik, és a látogatók igencsak preferálják a tóparti helyszíneket.

„A velencei térség minden évben a dobogós kedvencek között szerepel, ezért is örültünk a házigazda, az Óbudai Egyetem helyszínjavaslatának. A vízpart mellett kétségtelenül előnye, hogy mind tömegközlekedéssel, mind autóval könnyedén megközelíthető. Máskor szinte mindig nulláról indítjuk a szervezési feladatokat, de mivel Velencén három éve táboroztunk le utoljára, még frissek a tapasztalatok, amelyeket átültethetünk a 2015-ös EFOTT-ba” – tette hozzá Maszlavér Gábor.

A tavalyi, miskolctapolcai EFOTT 91.000 látogatót vonzott, és a fesztiváligazgató tájékoztatása szerint ennek megdöntésére készülnek 2015-ben (a 2012-es velencei fesztiválon egyébként 86.000 résztvevő volt).

A 40. EFOTT alkalmából igen szép számú és jó minőségű programkínálaton, és mint mondják, „extrán tuningolt meglepetéseken” dolgoznak a szervezők – minderről hamarosan több részletet is felfednek. A hetijegyek elővételben már rendelhetők, akár karácsonyi ajándékba is, diákbarát áron.

 


Képtár

  • Megvan a 40. EFOTT helyszíne! kép 39107
  • Megvan a 40. EFOTT helyszíne! kép 39108
  • Megvan a 40. EFOTT helyszíne! kép 39110
 

 

Szólj hozzá!


Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek