Az Őrölt Nők Ketrece

Miért pont az East Fest?

2014/07/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Mert egy gyönyörű, árnyékos ligetben van. Mert hatalmas, zöld, füves terek vannak mindenütt. Mert tiszta,gondozott, barátságos a retró strand. Ehhez jön a magyar könnyűzenei élet krémje, a magas színvonalú színpadtechnika, a fesztivál idejére Mezőtúrra költöző, sajátos hangulatú építmények sokasága és a már-már meghökkentően alacsony árak. Kell ennél több?

Miért pont az East Fest?

Az alföldi kisvárosban, Mezőtúron megrendezett East Fest 2012 nyarán hatalmas sikerként robbant be a hazai fesztiváléletbe. A rendezvény a látogatottságát illetően ugyan még családias hangulatú volt, de a hihetetlen mennyiségű pozitív visszajelzésből tisztán látszott, hogy van jövője a fesztiválnak.

Ahogy az várható volt, a következő év meg is hozta az áttörést. 2013-ban már sok ezer bulizni vágyó fiatal érkezett Mezőtúrra. A fesztivál iránti érdeklődés olyan meglepően nagy volt, hogy az eredeti kemping az első napon betelt, és két pótkempinget is kellett nyitni a szervezőknek. 

2014-ben az East Festet már várhatóan Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljai között fogják említeni és nem is véletlenül… 

Az elmúlt évekhez képest jelentősen megnövelt területen, a Mezőtúri Városi Strandon és a mellette lévő hatalmas ligetben, gyönyörű, parkos környezetben találkozhatnak a fesztiválozók a magyar könnyűzenei élet élvonalbeli előadóival. Az élőzenei színpad mellett, az elmúlt évekhez hasonlóan egy hiphop és egy elektronikus zenei helyszínen vonulnak majd fel az adott stílus legnevesebb képviselői. Az említett színpadokon túl 2014-ben egy retro sátor és egy rock after sátor is várja majd a nagyérdeműt. Természetesen napközben sem kell unatkozni, hiszen a strand mellett rengeteg sportolási lehetőség, változatos játékok, Civil Falu, stand up és egyéb előadások teszik tartalmassá a bulit megelőző órákat.

Ezek az adottságok, emelett a szervezők azt is ígérik, hogy mind a bérlet-, étel vagy ital árak, mind az egyéb szolgáltatások terén az East Fest a mai magyar realitás talaján fog maradni. Ez azt jelenti, hogy egy korsó sör 300 jó magyar forintba fog kerülni és 1000 forint alatti összegből jól tud majd lakni a buliban megfáradt, éhes fesztiválozó. Ugyanakkor akár a programfelhozatal, akár a rendezvény szolgáltatásainak tekintetében kiemelkedő arra törekednek a szervezők, hogy kompromisszumok nélkül biztosítsák a rendezvény színvonalát.

Alapvető cél, hogy az East Fest kapuin belépve egy olyan kis világba érkezzenek a látogatók, ami teljes kikapcsolódást nyújt arra a néhány napra és ahonnan azzal a kellemes érzéssel térhetnek majd haza, hogy a lehető legtöbbet kapták a pénzükért.

A fesztivál bérlet továbbra is magában foglalja a csütörtök-péntek-szombati napokra való belépést, valamint a csütörtöktől vasárnapig tartó ingyenes strandhasználatot és kempingezést. A négynapos kedvezményes bérlet ára elővételben mindössze 6 490 Ft.

Végül, de nem utolsó sorban a szórakoztatás mellett, mintegy „társadalmi küldetésként” az EastFest lehetőséget kíván teremteni a fiatalok számára arra, hogy mindannyiunkat érintő társadalmi kérdésekben előadásokat hallgathassanak meg és értékes gondolatokkal gyarapodjanak.

Fontos! Szabadka, Nyíregyháza, Arad és Győr lakosai ingyen fesztiválozhatnak!


 

 

Szólj hozzá!


Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek