Milyen volt az első VOLT?

2017/06/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a soproni Telekom VOLT Fesztivál története.

Milyen volt az első VOLT?

"Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővült a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk." – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője.

"Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a "Sopron, a Csillagok Városa" projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra" – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője.

Az idén hatnapos Telekom VOLT Fesztiválra Európa számos pontjáról 170.000-nél is több vendéget várnak Sopronba június 26-tól. Idén is két nagyszínpad épül egymás mellett a VOLTon, ahol kora délutántól éjszakáig egymást váltják a jobbnál-jobb koncertek, számos műfajban.

Először ép fel hazai közönség előtt az amerikai Linkin Park legénysége és éppen a jubileumi Telekom VOLT Fesztiválon. Nem csoda, hogy a napijegyek már elővételben elkeltek, ezen a napon 45000 vendéget várnak Sopronba. Azok, akik nem jutottak jegyhez, ötnapos bérlettel még ezen a napon is jelen lehetnek. Előttük a Subscribe lép színpadra, akik csak a VOLTon szerepelnek idén, utánuk pedig a Brains-é a főszerep.

A hétfői, nulladik napon a II. Petőfi Zenei Díj rendkívül látványos díjátadó showján a legnépszerűbb magyar előadók adják egymásnak a színpadot, majd a show végeztével az az egyik legzseniálisabb elektro-titán, Fatboy Slim tér vissza Sopronba.

A szerda a VOLTra jellemző éles váltásoké a Telekom Nagyszínpadon, hiszen az amerikai metalcore banda, az Of Mice & Men után az angol pop-szupersztár, Ellie Goulding ad koncertet, végül a Wellhello zárja az #elnöki napot. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadra Daytonból érkezik a The Devil Wears Prada.

Csütörtökön a 25. Telekom VOLT fesztiválon ünnepi 25. születésnapját a Rapülők. Gesztiék után a magyar fesztiválok egyik legnagyobb kedvence, az idei VOLT-himnusz szerző-előadója, a Punnany Massif játszik, utánuk pedig a 2016-os év Nr.1. DJ-jének választott 21 éves holland DJ-producer, Martin Garrix tol egy ultraerős és igencsak látványosnak ígérkező szettet. Akik könnyedebb, modern popra vágynak, azoknak a Grammy-díjas brit énekesnő, Jess Glynne és a Years & Years koncertjét ajánljuk.

Pénteken az angol post-hardcore/electronicore négyes Enter Shikari zúz, a négy év után új albummal jelentkező, Grammy-díjas Paramore-t pedig az ausztrál drum and bass - elektro trió, a Pendulum végre újra egy élő show-val váltja, míg a másik nagyszínpadnál Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, és a Tankcsapda dalaira telik majd meg a küzdőtér.

Az utolsó nap legalább annyira eklektikusan alakul, mint a korábbiak, hiszen ekkor lép színpadra a kultikus brit hard rock csapat, a The Cult, utánuk a szintén Grammy- és ötszörös Billboard Awards győztes Las Vegas-i rockzenekar, az Imagine Dragons zenél, az idei VOLT Telekom Nagyszínpadának programját pedig az ausztrál EDM duó, a Knife Party programja zárja. Biztosra vehető, hogy hozzájuk hasonlóan sokan várják a Halott Pénz, a Quimby és Majka nagyszínpados koncertjét, ugyancsak a zárónapon.

Fotó: VOLT


 

 

Szólj hozzá!


Dupla koncerttel indítja el a nyári szezonját az Elefánt

Dupla koncerttel indítja el a nyári szezonját az Elefánt

Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, melyekre...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Vajon Ringo Starr fia dobol majd The Who búcsúturnéján?

A The Who bejelentette amerikai búcsúturnéját. Roger Daltrey (81) és Pete Townshend (79) egy Londonban tartott sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a hírt, egyúttal azt is bejelentették, hogy kiadják azt az élő anyagot, amelyet a Who's Next 1971-es turnéján rögzítettek

Lehozzák néked a csillagokat: idén is lesz Ajándékkoncert Szegeden

Július 11-én rendezik a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertjét a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Új koncertek