Amit edddig is tudtunk: június 18-20. között Pilisborosjenő ad helyet (dombot) az újonc Szeláví fesztiválnak (van egyébként másik franciás című bulink is, a Deja Vu, még kéne egy Rien Ne Va Plus is, pontosabban, nem kéne...). A háromnapos rendezvény leendő területéről csodálatos kilátás nyílik a falura és annak természeti értékeire (Nagy-Kevély pl.), ráadásul június végén borul majd virágba a levendulamező a helyszínnel srévizavé. Már-már olyan lesz, mint egy giccses képeslap, mert már így, május közepén sem volt semmi a látvány.. :) Egyébként innen nem messze található az Egri vár másolata és a közismert Teve-szikla is – a fesztiválprogram akár párosítható egy kellemes kirándulással is.
Szóval, ebből az alkalomból invitáltak meg minket egy minden szempontból profin megszervezett piknikre. Mondom: piknik... Nem tudom, érzitek-e a szó post covidos hangulatát... S itt van rögtön az első ok, ami írásra sarkallt minket.
Élő zene, napsütés, szabadság
Nem csak a jelenlévő meghívottaknak, de az alkalomból – majd a fesztiválon szintúgy – fellépő zenészeknek (Szirtes Edina Mókus, a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar tagjaiból álló trió Kirschner Péter vezetésével, Keresztény Tamás a Bekvartból és a Swing á la Django Horányi Julival) is ez volt az első élőzésük a – valljuk be: nem annyira megszeretett – live stream-ek után, s kevés választotta el a feleket attól, hogy egymás nyakába boruljanak a boldogságtól. Úgy tűnt, a zenészek érezték sokkal inkább a szabadság és a közönség előtti zenélés semmihez sem hasonlító bizsergését, a szalmabálákon és a színes székeken/pokrócokon helyet foglaló nagyérdemű pedig azt sóhajtozta, hogy nem hiszem el, végre... Reménykeltő volt az ismételt, csaknem féléves kényszerszünet után ez a kis happening, aztán meglátjuk, mi lesz. Azt pl. olvastátok a mai optörzs közleményekben, hogy a negatív hatás, amivel a teraszok megnyitásakor mindenki fenyegetett, úgy tűnik, elmaradt?
Polgik, vegyetek példát Jenőről!
A második indok arra, hogy rövid időn belül ismét megnyilvánuljunk a kisfesztivállal kapcsolatban, az az, hogy ha beválik, ez igen jó és követendő gyakorlat lehet más települések számára is. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a nyár már a kisebb rendezvényeké lesz, minden szempontból ezeknek van most létjogosultságuk. A Szeláví rendezője, a Viprodukció Fesztiváliroda például 1000 főben húzta meg most a határt, és hangsúlyozták, hogy elsősorban a helyiekre és a környékbeliekre számítanak, ők elsőbbséget is élveztek a jegyvásárlás során (immáron mindenki számára nyitott a lehetőség). Az ún. sztárfellépők mellett helyi zenekarok is bemutatkozhatnak, továbbá alkalmat kapnak a szélesebb közönség elérésére a helyi vállakozások is, mint például a Hajnali Sörfőzök a Mandelbrot Pékség vagy a Kis-Kevély Söröző. Képzeljétek el, hogy a mulatós haknikat és a bazári mulatságokat felváltják a hasonló rendezvények, mely által a fővárostól és az egyéb fesztiválhelyszínektől távolabb eső települések is megismerhetik azt az érzést, amikor a remek szórakozás a kompromisszumok nélküli minőséggel párosul + helyi értékek: a fentebb felsorolt cégeknek mindenhol megvannak a helyi megfelelőik. Ebből komolyan egy mozgalmat kellene csinálni... A jenői fesztivál mellé például teljes mellszélességgel odaállt az önkormányzat, s jóindulatukat támogatás formájában is kifejezték. A szikrázó napsütésben jót beszélgettem Tömöri Balázzsal, a település polgármesterével, aki lelkesen sorolta, mi minden szerveződik Pilisborosjenőn a fesztiváltól függetlenül is, a rendezvénnyel kapcsolatban pedig eloszlatta a kétségeimet: a karantén alatt a települések leginkább a hátuk közepére kívánták a szabad levegőre tömegesen vágyó jöttmenteket, a helyiek viszont – a megfelelő logisztikai kérdések tisztázása után – nagy örömmel várják a Szelavit. Csak lécci, ne parkolj a kapujuk elé, ne legyél rest elgurulni a hivatalos parkolóig... effélék.
A harmadik, kissé szomorkás ok
Visszakanyarodunk a zenészekhez. A fellépőkön kívül más érintettekkel is sikerült szót váltani. E beszélgetések során hangzott el, hogy már az alaphelyzet is katasztrofális volt a zeneiparban tevékenykedők számára, de az egyenesen sokkolta őket, hogy a közvéleményből alakult kisebb-nagyobb (felmérhetetlen) kórus egy emberként küldte el őket kapálni. Van olyan zenész, akinek már nincs is kedve a hangszeréhez nyúlni, mert olyan szinten roppantotta meg ez az attitűd, hogy megtörténhet, elhagyja a pályát. Reméljük, nem. Innen szeretnénk üzenni minden zenésznek, hogy talán éppen ez a helyzet az, ami megmutatta, ki az igaz barát, ki az igazi közönség, mert ők tuti nem csapkodták őket a kapanyéllel. A másik meg: a magyar kommentkultúra valahol a farkatlan kétéltű alfele alatt keresendő – a nap mint nap ezrével keletkező, magas lóról kiszórt, überokos kommentekkel talán már nem is Dunát, hanem óceánt lehetne rekeszteni. Bármelyiket. Csak nem a Csendest... Ráadásul feltételezhető, hogy éppen azok bánnak úgy a zenészekkel (és a lapszerkesztőkkel...), mintha azok a csicskáik lennének, akikkel, megeshet, az élet bánik hasonlóképpen, és valakin be kell bizonyítaniunk, hogy ők is érnek valamit. Valamit biztosan, de a szavuk keveset, tehát a hangszered össze ne törd, akkor is JÁTSSZ MÉG!
Például júniusban, Pilisborosjenőn.
Hogy tökéletesen keretes legyen a sztori: a piknikre a szervezők biztosítottak fuvart, a kocsiból a Flórián térnél szálltam ki, majdnem beletrappolva az orrom előtt elkerekező Víg Mihályba (Balaton) ... :)
Csak a zene.
A fesztiválról több infó a belinkelt, előző cikkünkben, képek még a FB galériánkban.
Szeláví, Pilisborosjenő, fesztivál
Szólj hozzá!