Az a baj a fesztiválokkal, hogy mire az ember lánya belejönne, már vége is van. Az uccsó reggelen – eltekintve attól, hogy a lábaim helyén már két betondarabot éreztem – frissen és bevetésre készen ébredtem. A fesztivál utolsó és egyben legmelegebb napján elég vegyes volt a felhozatal.
Mire kiértünk, a nagyszínpadon a Supernem az utolsó dalokat nyomta, a tikkadt közönség pedig a helyi viszonyokhoz képest egész jól bírta a kiképzést. A nagysátorban közben beköszöntött a rapkorszak. Mr. Busta után előbb a Halott Pénz, majd a lassan már nagy öregnek számító Sub Bass Monster sziporkázott. A nagyszínpadnál is beindult a dizsi, mivel a Supernem helyét a Brains foglalta el, akik szépen megalapozták a hangulatot az esti sztárfellépőknek. Köztük a hazai viszonylatban még mindig közönségnyertes Punnany Massif csapatának, akik nem is olyan rég csurig töltötték a Budapest Parkot. Kíváncsi voltam mennyire nyerő a stílus a fesztiválozók körében. Örömmel jelentem, a PaFe hallgatóságára sem lehetett panasz. Szép kis tömeg gyűlt össze a koncertre, és ennek köszönhetően a hangulat is igazi fesztiválosra sikeredett.
A nagysátorban Deniz és Dj Dugó egy röpke fél órás szettje után futottunk vissza a nagyszínpadhoz, ahol már olyan tömeg állt, hogy a fotósoknak fenntartott surranó bejáratig el se láttam. Mivel már korábban sikeresen megszereztem a fotósengedélyt a The Offspring bulijára, ami ez esetben egy matricát és egy „titoktartási” szerződés aláírását jelentette, az életem árán kezdtem el furakodni a tömegben a bejárathoz. Ahogy elkezdődött a koncert, a szerencsés fotósokat elkezdték beengedni, de a biztonság kedvéért még kétszer meg kellett mutogatnunk a matricánkat. Megmondom őszintén, fura volt közelről látni a fiúkat. Vagy inkább férfiakat. Az idő vasfoga rajtuk is nyomot hagyott. Bryan 'Dexter' Holland haja még mindig szőke, és még mindig égnek áll, de azért a jövőre kereken 50. szülinapját ünneplő frontember már nem olyan fürge a színpadon, mint annak idején. Bár még így is jobban tartja magát, mint a szintén alapítótag Greg Kriesel, akire ránézésre még egy tízest simán rászámolnék. Amíg mi próbáltunk használható és az engedélyeknek megfelelő fotókat gyártani, a hátunk mögött beindult a pogózás és a dobálózás.
Hiába volt köztünk 5 méter távolság, plusz kordon, plusz rengeteg biztonságos emberke, én nem mertem hátranézni mi folyik a tömegben. Még csak az első szám felénél tartottunk, amikor egy bizti bácsi úgy lökött félre, hogy majd beestem a hangfalak közé, pedig semmi extra dolog nem történt azon kívül, hogy egy kissé már kapatos srácot kiemeltek a tömegből, és hátra kísérték. Közben repült a levegőben minden, ami épp kéznél volt, úgyhogy ebben az esetben nem is nagyon bántam, hogy a harmadik szám után kitessékeltek minket a közönség közé. Bár még kifelé is nehéz volt utat törni, de sikerült kicsit eltávolodni a veszélyes zónától. Messzebbről nézve a helyszín olyan volt, mint egy csatatér, ahol épp összecsap a két tábor. Annyi cipőt láttunk repülni a levegőben, amiből már boltot is nyithattunk volna.
Elindultunk hátrafelé, hogy biztonságos távolból nézzük tovább a koncertet, és ekkor tűnt fel, hogy gyakorlatilag megtelt a puszta nézőkkel. Kétségtelenül jó húzás volt a szervezők részéről a The Offspring meghívása, mivel ez a név szép emlékeket idéz fiatalokban és idősebbekben egyaránt. Én igazából akkor kezdtem el a produkcióra koncentrálni, mikor felértünk az emelkedőre, és beláttuk a terepet. Először még kíváncsian néztem és hallgattam, aztán ahogy jöttek a dalok szép sorban, azon kaptam magam, hogy unatkozom. Félve néztem körbe, nem akartam én lenni az egyetlen, aki nem értékeli a legnagyobb sztárcsapatot a fesztiválon, de örömmel nyugtáztam, hogy nem voltam ezzel egyedül.
Körülöttem mindenki a nagyon okos telefonját nyomkorászta, vagy beszélgetett, vagy csak simán bámult maga elé, de nagy tombolást csak a színpadhoz közeli sorokban láttam. Az utolsó két számtól eltekintve engem nem győzött meg a produkció. Pedig nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam és nagyon akartam, hogy jó legyen. De sajnos egy klasszikust idézve: „ez nekem nem jött át”. Mai napig se tudnám konkrétan megmagyarázni, mi lehetett a gond, de akkor ott valamiért nem éreztem, hogy elkap a zene, és visz magával.
Sajnáltam a dolgot, de még reménykedtem egy jó zárásban, hisz a programfüzet szerint némi átállási szünet után a PASO folytathatta volna a bulit. De előbb még beugrottunk Majka és Curtis duós fellépésére a nagysátorba, ahol hiába várták, hogy a tömeg átsodródjon, csak nem akart megtelni a helyszín. Az ózdi raper Majka, és földim, Curtis a szokásos beszólogatós stílusban nyomták, viszont ezúttal teljes zenekari háttérrel, plusz egy vokalistával kiegészülve. Nem volt rossz, de mi már ráizgultunk a PASO témára, ezért időben elindultunk a nagyszínpad felé, ahol is ez a kép fogadott minket:
Először nem akartam elhinni. Gondoltam, valami téves kiírás, de miután csak nem akart eltűnni ez a gyönyörű felirat a kivetítőről, így kénytelen voltam elfogadni, hogy ez bizony véresen komoly. Csalódottak és idegesek voltunk, mert számítottunk erre a koncertre. Innentől kezdve már nem nagyon érdekelt minket semmilyen program, úgyhogy jobbnak láttuk, ha elindulunk hazafelé. A szokásos sötét úton. Nem erre készültünk, nem erre számítottunk, de ez lett a vége. Én kérek elnézést…
Összegzés. Olvasva a kommenteket a fesztivál Facebook oldalán, sok hiányosság miatt zúgolódtak a kilátogatók. A nagy részével egyet is értek. Sajna, valóban voltak komoly gondok a szervezés és a kivitelezés terén is. Ráadásul a legtöbb problémát kis odafigyeléssel és némi anyagi ráfordítással simán ki lehetett volna küszöbölni. Van még miben fejlődni, ez tény. DE! Azt is tudomásul kell venni, hogy ez egy kis költségvetésű, és leginkább zenei fesztivál, ezért nem szabad és nem is érdemes összehasonlítani egy Volt vagy Sziget fesztivállal. A helyszín szerintem tökéletes, egy kis rendezést követően kulturáltabb benyomást keltene. Por minden szabadtéri helyszínen van, ezt vagy megszokja az ember, vagy ne járjon ilyen eseményekre. A hangosítás, a fények és a füst olyan, amilyen. Volt jobb és kimondottan rossz is, de minden fesztiválnak megvan a gyenge pontja. (Tavaly a Sziget Magyar sátrában botrányosan rossz volt a fény és a hangosítás is.) Amikor ilyen programokat választunk magunknak, nem a kényelmi szempontok állnak az első helyen – vagyis nem annak kéne –, hanem a jó zene és a jó társaság. Ebből pedig itt sem volt hiány. Akinek ez kevés, választhat magának még rengeteg program közül a nyár folyamán. A többiekkel jövőre ugyanott!
Szólj hozzá!