Mumford & Sons: csak Budapesten, csak nektek!

2018/01/24  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons

Mumford & Sons: csak Budapesten, csak nektek!

A minap több aktuális világsztárt jelentett be a Sziget a Nagyszínpad headliner sorába, köztük a folkosból alternatív rock felé tendáló Mumford & Sons-t.

Marcus Mumford 2007-ben alapította meg együttesét, alig két év múlva első lemezükkel fénylő üstökösként robbantak be a nemzetközi zenei élet legjobbjai közé, az Egyesült Királyságban négyszeres, az Egyesült Államokban kétszeres platinalemez lett. Második lemezükből, a Babelből pedig már több mint egymillió példányt adtak el és megannyi slágerlista tolta az élvonalba. A 2013-as Grammy-díjátadón, a Babel elnyerte az év albuma címet. 2013-ban megkapták továbbá a Brit Award legjobb brit banda díját is. Harmadik lemezükön, a Wilder Mind hanghordozón már "bendzsó nélkül, bőrdzsekiben" játszottak, azaz lefordultak a folkos útról, átnyergelve az indie-rock pályára.

Most pedig szerte Európában csak Budapesten hallhatja őket a fesztiválozó közönség egy exkluzív koncert erejéig.

 Jövő hétfőn újabb nagyszínpados bejelentés érkezik!

Kapcsolódó cikkünk:

 

Kiszáll a buliból a Mumford & Sons


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek