Négy nap zene, és színház a váci Duna-parton - VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

2019/06/19  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó a váci Duna-parton 2019 július 4-7. között, ahol az idén Csehországból, Lengyelországból, és Szlovákiából és érkeznek társulatok. A zenei frontot pedig többek közt a Vad Fruttik, a Follow The Flow, a Szabó Balázs Bandája, a Margaret Island, az Intim Torna Illegál, és a Tankcsapda erősíti.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó 2019

Emberléptékű is, de a programkínálata igazán pompás, közel van Budapesthez, de elég távol ahhoz, hogy azt érezzük, kimozdultunk, zene is van, színház is van, DJ-k szettjeire táncolhatunk, vízparton ejtőzhetünk – szóval nem túlzás azt állítani, a váci VéNégy a fesztiválkínálat egyik legcsábítóbb ajánlata.

A fesztiválnak otthont adó Váci Dunakanyar Színház produkciójával nyit a rendezvény június 30-án, ahol Székely Csaba: Semmit se bánok című darabját mutatják be. Majd július negyedikétől négy napot át tart majd a programáradat. A kempinhgezőknek reggelente lesz közösségi reggeli és hungarikum kóstoló, majd fitnessz edzés a szabadban, délutánonként pedig Nacsa Olivér beszélget színészekkel, zenészekkel.

Majd a színházi darabok után beindul az élet a zenei színpadokon is, ahol a legkedveltebb hazai elődaókon túl külföldről érkezik a The Fruitcakes, a Don’t Trust Butterflies, az I Love You Honey Bunny, valamint nagy kedvencünk a Russkaja.

A Hangfoglaló program keretében lehetőséget kapnak fiatal tehetségek is a bemutatkozásra, így ott lesz a DLRM, a The Pontiac, az OHNODY, vagy az idei fesztivál himnuszát is jegyző Carson Coma.

Mindemellett a mozgásra vágyóknak lesz dartsfoci, és sárkányhajózás, valamint játszósarok társasjtékokkal, és aki idővel eltűnő tetkót szeretne, annak hennafestés is.

A részletes programbontást ide kattintva tudjátok megnézni: VéNégy Fesztivál 2019

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, Vác, koncert, színház, fesztivál, 2019, Vad Fruttik, Carson Coma, Follow The Flow, Szabó Balázs Bandája, Margaret Island, Intim Torna Illegál, Tankcsapda, DLRM, The Pontiac, OHNODY, NKA, Hangfoglaló Program,

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek