Nem csak a pálinka: Világzenei fesztivál lesz Panyolán

2014/08/04  ·   Fesztivál   ·  MTI, koncert.hu

Több ezer érdeklődőt, köztük Panyoláról elszármazottakat is várnak a Panyolafeszt Határmenti Világzenei Fesztiválra, amelyet augusztus 8. és 10. között rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

Nem csak a pálinka: Világzenei fesztivál lesz Panyolán

Az esti koncerteken olyan előadók lépnek fel, mint Rúzsa Magdi, a Folk Error, a Balkán Fanatic és a Desenvoltura, de Panyolára várják a Buda Folk Bandet, a Taurin Cirkuszcsoportot és a Meszecsinka együttest is.

Délutánonként a népzene és a néptánc kap főszerepet hazai, illetve határon túli csoportok részvételével, miközben a régi szatmári ételeket és a híres panyolai pálinkákat is megkóstolhatják a fesztiválra érkezők, akik a helyi pálinkafőzdébe is ellátogathatnak

A nyitó napon, augusztus 8-án - Rúzsa Magdi és a Folk Error koncertje előtt - a romániai Kökényesd, valamint Panyola, Fehérgyarmat és Rozsály néptáncegyüttese lép fel.

Másnap délután a szatmárnémeti Brighella Bábszínház előadásával kezdődik a program, a romániai Nagykárolyból a Rekettyés Néptáncegyüttes, Mátészalkáról pedig a Szatmár Néptáncegyüttes mutatkozik be.

A záró napon rendeznek egy régi hangulatú kirakodóvásárt is: a 10 órakor kezdődő vásáron mutatványosok és zenészek szórakoztatják a vevőket, akik a kézműves termékek mellett szatmári szilvalekvárra, gyümölcsaszalványokra, szörpökre, sőt még kisállatokra is alkudozhatnak.

Az ételek utcájában a híres népi étkek közül az ínyencek megkóstolhatják majd a kötött levest, a szatmári töltött káposztát, a lapcsánkát, az oltott kását és szilvás házi sütemények sokaságát is. A történelmi Magyarország partiumi területéről is jönnek Panyolára ételkészítők, ők az ottani jellegzetességeket kínálják majd, köztük áfonyalekváros finomságokat.


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek