Nyár a Mézesvölgyben koncertekkel

2024/04/07  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Három nagykoncerttel – és hét színház előadásaival – várják az érdeklődőket a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztiválon június 22. és augusztus 31. között Veresegyházon. A Margitszigeti Szabadtéri Színház pedig május 19-én, a Mária evangéliuma rockoperával indítja szezonját.

Nyár a Mézesvölgyben és a Margitszigeten

A Veres 1 Színház szervezésében megvalósuló Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon a családi előadások, musicalek, vígjátékok mellett koncertek és nemzetközi sztárprodukció is várja az érdeklődőket: idén a Gipsy Kings by Diego Baliardo érkezik Veresegyházra a legnépszerűbb flamenco dallamokkal, köztük olyan slágerekkel, mint a Bamboleo, a Modugno és a Volare.

JEGYEK ITT

A fesztiválon fellép az idén 60 éves Geszti Péter és zenekara Rapül az idő című koncertműsorával,

JEGYEK ITT

és szerepel a fesztivál programjában a negyvenedik évét ünneplő rockopera, az István, a király is.

JEGYEK ITT

Halász Judit és Csányi Sándor estjei mellett hét színház előadásaiból válogathat a közönség a fesztiválon. A házigazda Veres 1 Színház mellett a Játékszín, a Pannon Várszínház, a Centrál, a József Attila, a Hevesi Sándor és a Turay Ida Színház produkciói lesznek láthatók.

JEGYEK ITT

 

 

Mézesvölgyi Nyár

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek