Parov Stelar és Tommy Cash is csatlakozott a jubileumi Campus fellépőihez

2023/03/24  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Parov Stelar visszatér a Nagyerdőre.

Parov Stelar és Tommy Cash is csatlakozott a jubileumi Campus fellépőihez

A Campus ma már Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye, amelyre az indulásakor még csak mintegy 27 ezren, tavaly pedig összesen már 116 ezren látogattak el. A rendezvény az évek során folyamatosan bővült. Sokan emlékezhetnek még rá, hogy 2001-ben Vekeri-tó Fesztiválként indult az esemény, majd 2007-ben - elnyerve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozójának (EFOTT) rendezési jogát - már sokkal nagyobb léptékben valósult meg a Debrecentől néhány kilométerre található Erdőspusztákon. 2008-ban még ugyanezen a helyszínen, de már Campus Fesztivál néven várta a látogatókat, 2009-ben pedig a Nagyerdőre költözött.

Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő ‘electroswing’ stílus elsőszámú úttörője  július 21-én érkezik zenekarával a jubileumi Campusra. Nem először jár Debrecenben, 2011-ben már a fesztivál nagyszínpados fellépője volt. A Campusra látványos, vizuális élményekben gazdag, lélegzetelállító műsorral készül, melyhez tökéletesen eredeti és összetéveszthetetlen hangzás, jellegzetes zenei világ párosul majd.

Ezzel kialakult a Campus idei nagyszínpadának headliner-sora, Parov Stelar mellett a német sztár-dj Robin Schulz, valamint a sanzon, a jazz és a soul stíluskeverékében utazó francia díva, ZAZ is az idei fesztivált erősíti. Mindkét előadó listavezető, slágereiket milliók követik és hallgatják világszerte, Schulz július 20-án, míg Zaz július 22-én lép fel a fesztiválon.

A Campuson lép fel André Tanneberger - közismert nevén ATB - a német DJ fenomén, aki a '90-es évek óta folyamatosan a nemzetközi elektronikus zenei szcéna elitjébe tartozik. Jön Kelet-Európa legőrültebb rappere, az észt származású Tommy Cash, az ukrán stoner-rock ikon Stoned Jesus zenekar, a technot élő hangszerekkel és pszichedelikus rockkal és blues-zal vegyítő angol Kerala Dust, valamint a dance-díva Minelli, aki 2021-ben a ’Rampampam’ című slágerével azonnal feliratkozott a nemzetközi slágerlistákra.

A Campus Fesztivált idén tizenötödik alkalommal rendezik meg, a jubileumi évre a szervezők számos extrával és meglepetéssel készülnek. A hat legnagyobb zenei programhelyszín felhozatala immár napi bontásban elérhető. Tavalyhoz hasonlóan önálló színpadot kap a Z generáció kedvenc stílusirányzata, a hiphop, a rap és a trap világa. Kiemelt helyszínen várja a látogatókat a rock- és metalzene a hazai színtér állócsillagaival, élő rock-, metal- és blueslegendákkal és új tehetségekkel.

 

A már bejelentett külföldi és magyar ferllépők itt.

 

Campus Fesztivál, ZAZ, Parov Stelar, Tommy Cash

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek