Postmoder Jukebox és dupla Dido-koncert a VeszprémFesten

2020/02/26  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

A brit énekesnő Dido dupla koncertjével, valamint két visszatérő vendég, a Postmoder Jukebox és Juan Diego Flórez személyében teljessé vált a VeszprémFest 2020 programkínálata.

VeszprémFest

Idén július 14-18. között ismét a História Kertbe gyűlnek a minőségi dallamok szerelmesei, ahol a korábbi bejelntésnek köszönhetően már tudhattuk, hogy a kezdést a nosztalgiázó Jazz+Az formáció vállalta magára, míg 15-én a kétezres évek egyik legkedveltebb női előadója Dido fogja szórakoztatni a közönséget akusztikus műsorával. A brit énekesnő először teszi tiszteletét hazai színpadon, így nem csoda, hogy koncertjére napok alatt elfogytak a jegyek. A lemaradóknak szuper hír, hogy Dido végül duplázik, vagyis 15-én és 16-án is színpadra lép, így az idén már 5 naposra bővül a fesztivál.

Július 17-én érkezik a hazai nézőket már több alkalommal is elkápráztató Postmodern Jukebox csapata. A new york-i formáció a kétezres évek könnyűzenéjének egyik legizgalmasabb vállalkozása, melyet Scott Bradlee alapított 2009-ben. Bradlee bizonyos értelemben alapjaiban forgatta fel mindazt, amit az előadókról és együttesekről gondolunk. A Postmodern Jukebox ugyanis tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett zenekar, hanem egy olyan, tagságát tekintve állandóan változó formáció, amelyben csak két dolog állandó: az alapító zenei határokat átlépő alkotói kreativitása és a koncepció, melynek lányege, hogy kivételesen tehetséges hangszeres zenészek és énekesek különböző, jazz, swing, soul, blues vagy éppen doo-wop stílusban átdolgozott világslágereket adnak elő, semmihez sem hasonlítható élményt nyújtva a hallgatóknak.

A különleges zenei világú Postmodern Jukebox mesterien használja ki napjaink közösségi médiájának lehetőségeit. Szinte futószalagon gyártják zseniális zenei feldolgozásaikról készített videóikat, melyeket egytől-egyig Scott Bradlee rendez és vírusként terjednek az interneten. A PMJ több mint egy milliárdos összesített YouTube nézettséget, 4.4 millió feliratkozót valamint 2.1 millió Facebook követőt gyűjtött össze fennállása során. Kiemelkedő nézettségű Miley Cyrus’ doo-wop stílusban feldolgozott “We Can’t Stop” című dala, melyet több mint 23 millióan láttak, vagy a Grammy díjas Lorde “Royals” című slágerének átirata, amely 27 milliós nézettséget ért el.

Alapítása óta a Postmodern Jukebox kötelékében több mint 70 művész fordult már meg, köztük híres és pályakezdő tehetségek egyaránt. 19 albumot adtak ki, vezették az iTunes és Billboard zenei slágerlistákat, felléptek a “Good Morning America” showban és az elmúlt évtizedben végigturnézták a világot több száz fellépéssel, teltházas koncerteket adva. A VeszprémFestre legújabb, 2019-ben bemutatott ‘Welcome to the Twenties 2.0 Tour’ programjukkal érkeznek.

Július 18-án napjaink egyik legünnepeltebb „bel canto” tenorja, Juan Diego Flórez zárja a 17. VeszprémFestet. A perui származású, magával ragadó karizmájú operacsillag, akit nem egyszer Pavarotti örökösének is neveznek, jelenleg a legfoglalkoztatottabb tenorok egyike. Fényes karrierje során a világ csaknem összes jelentős opera szentélyében megfordult már, hatalmas sikert aratva fellépett a New York-i Metropolitan, a milánói Scala, a londoni Covent Garden, a barcelonai Liceu és a bécsi Staatsoper színpadán is. Elénekelte Rossini összes operájának vezető tenor szerepét, de szerepelnek repertoárjában Donizetti és Bellini tenor szerepek, ahogy Verdi, Puccini, Rossini és Mozart művek is.

Juan Diego Flórez 1973-ban született Limában. A magasan képzett muzsikus, aki operaéneklés mellett csodálatosan gitározik is, gyermekkorában popzenei karrierről álmodott és édesapja nyomdokaiba lépve, többek között Elvis Presley-dalokat énekelt. Az ifjú tehetség alig tizenhat évesen, élete első szakmai elismeréseként megnyerte az első perui dalfesztivált. Érdeklődése ezt követően fordult a klasszikus zene felé és tizenhét évesen felvételt nyert a Limai Nemzeti Konzervatóriumba.

Nemzetközi karrierjét egy szerencsés véletlennek köszönheti. Huszonhárom évesen a Pesaro-i Rossini Operafesztiválon az utolsó pillanatban ugrott be a lebetegedett Bruce Ford helyére a Matilde di Shabran című Rossini opera főszerepére, noha még a kottát is akkor látta először, amikor az Operafesztivál művészeti igazgatójával, Luigi Ferrarival ebédelt. A beugrás óriási siker volt, és egyszer s mindenkorra a nemzetközi szupersztárok közé repítette.

Hazájában, Peruban a legnagyobb sztárok egyike. Szinte az összes magas állami kitüntetést megkapta, arcképével díszített bélyeget bocsátottak ki a tiszteletére, esküvőjét Julia Trappe szopránénekesnővel élőben közvetítette a televízió. A vegetáriánus, tenisz- és futballimádó tenor az Egyesült Államokban is komoly népszerűségnek örvend.

Flórez egyediségét magasra szökő, fényes hangszíne és könnyed előadásmódja adja, mely férfias eleganciájával, latinosan macsó stílusával keveredve varázsolja el a közönséget. A VeszprémFesten többek között Donizetti, Verdi, Puccini, Bizet, Offenbach, Gounod és Bernstein darabokból válogat, a koncerten közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel: Jader Bignamini.

Dido, VeszprémFest, 2020, fesztivál, koncert, Still On My Mind, új album, turné, Jazz+Az, Postmodern Jukebox, Juan Diego Flórez, komolyzene, swing, História Kert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek