Sokan hörögnek, ha maghallják a Prodigy nevét, lassan olyan fesztiválközhelynek számít, mint David Guetta... Ahogy azt azonban Gerendai Károly főszervező elmondta, nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a zenekar minden évben az első 5-ben végez a kívánsággépben... Velük kapcsolatban azt ígérik, hogy Keith Flint és társai még a korábbi jelenéseket is felülmúló, szédületes és megveszekedett show-val szegezik majd a tömeget a fesztivál legnagyobb színpada elé. Új lemezük megjelenése a Sziget utánra várható.
Odacsapós koncertre számíthatunk a Ska-P buliján is. A kilencvenes évek közepén öntudatára ébredt, a világ spanyol ajkú országaiban máig töretlenül népszerű madridi ska-punk együttes, a Ska-P, szintén nagy visszatérő a Szigeten. Zenéjük végtelenül életvidám, pörgő ritmusú, minden hangjával a hétköznapi konformizmus ellen lázad, akárcsak provokatív dalszövegeik, melyek kérlelhetetlenül őszinte és társadalomkritikus üzeneteket hordoznak. Kiállásuk extrém, eddig hét nagylemezük jelent meg, a színpadon pedig a legintenzívebb produkcióra számíthatunk.
Minden nagy fesztivál kívánságlistájára kell egy olyan fiatal, tehetséges és extravagáns popénekesnő, aki nem megosztja a közönséget, hanem egyesíti, azért, mert annyira vonzó, annyira cool, annyira tud énekelni, és még annyi minden mást is tud. Lily Allen pontosan ilyen karakter. Öt éve már, hogy utoljára nálunk járt, közvetlenségével, őszinte bájával és emlékezetes színpadi show-jával lopta be magát a magyar közönség szívébe, és idén is mindent be fog vetni annak érdekében, hogy az ujja köré csavarja a rá kíváncsi tömegeket - a legkevesebb, amit várunk tőle, hogy harmadik szólólemezéből ízelítőt ad nekünk.
Négy megalkuvást nem ismerő zenész alkotja a Londonból elszabadult Palma Violets-t, az egyik legtökösebb és legígéretesebb poszt-garázsrock bandát, amely az utóbbi időben hírt adott magáról a szigetországban. Zenéjük, akárcsak stílusuk szabados, pimasz, nyers és faragatlan, kásás, szennyes és direktbe torzított gitárkarcolatokból áll össze. 2012 januárjában mutatkoztak be a BBC Radio 1-on, s a Best of Friends című indulóval futottak be, melyet az NME teljesen egyértelműen, az év legjobbjának választott, míg elkövetőit a legjobb új zenekarnak járó elismeréssel is díjazta.
Elly Jackson hangját minden popzenerajongó ismeri, élvezettel hallgatja és magából kikelve bulizik rá. A szintipop-lady társa és támasza a csillogásban Ben Langmaid producer-szövegíró-billentyűs; ők ketten a kétezres évek egyik legnépszerűbb popzenei produkciójának, a La Roux-nak az irányítói. Állandó fellépői a világ legnagyobb könnyűzenei fesztiváljainak, hozzánk 2011 után felfrissített repertoárral térnek vissza.
Az angliai Birkenheadban huszonnyolc éve született Miles Kane 2007-ben elhatározta, hogy ami addig szórakoztató időtöltés volt a jövőben legyen eredményes is. A The Rascals 2008-ban megjelent bemutatkozó albuma, a Rascalize egycsapásra ismertté és népszerűvé tette a zenekart, Kane későbbi karrierje szempontjából is kiváló előtanulmányoknak bizonyult. Bár a Rascals hivatalosan nem oszlott fel, Kane néhány éve a szólókarrierjére koncentrál: eddig két önálló munkát jelentetett meg, legutóbb tavaly a Don’t Forget Who You Are-t, amelynek anyagával készen áll arra, hogy maga mellé állítsa a Sziget közönségét. Tehetséges dalszerző, és karizmatikus előadó, érdemes rá odafigyelni.
Finket, azaz Fin Greenall brit énekest, gitárost és dalszerzőt kreatív dalszövegírói tehetsége, igényes-romantikus és elgondolkodtató számai, valamint megfoghatatlan előadói karizmája emeli ki a Nagy-Britanniában kóborló magányos hősök millióinak sorából. Eddigi pályafutásának bő tíz éve alatt öt nagylemeze készült el, legutóbb a Perfect Darkness-szel járt nálunk: ez az album a Guardian kritikusa szerint annyira felemelő és imádnivaló, hogy sosem akarjuk, hogy vége legyen, és igen, emlékszünk, így éreztünk anno Fink koncertjén is 2012-ben. Most újra kísérletet teszünk rá, hogy megállítsuk az órákat, de csak azután, hogy Fink elkezdett játszani az idei Szigeten.
Kavinsky nem egy átlagos szintiboy, hanem egy szuperhősi képességekkel rendelkező kúl figura. Megszemélyesítője, az elektronikus zenész és producer Vincent Belorgey komoly egyéniség, az egyik meghatározó és legkreatívabb figurája a francia elektronikának.
Gabriel Winterfield énekes-gitáros, a húros, szintis és dobgépes kellékeken kreativitását kiélő Jona Ma, valamint Jack Freeman basszeros triója a Jagwar Ma. Zenéjükre a vegytiszta kivételével minden jelző illik: hiperintelligens és elemien egyszerű, felszabadító és lehúzós, hipnotikus és földhöz ragadt, túlfűtött és rideg. Eddig egyetlen lemezzel, a Howlin'-nal büszkélkedhetnek, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a kritikusok és pályatársaik elismerését kivívják. Élőben a legnagyobb fesztiválok népe győződhetett meg róla, milyen szédítően hatásos produkciójuk, így nem is lehetne időszerűbb, mint most, hogy besétáljunk szintetikus anyagokból szőtt álomcsapdájukba.
Simon Green, azaz Bonobo (Kalifornia kedvence) zenéje maga a legtisztább és legátszellemültebb transzcendentális meditáció. A természetes, minden körülmények között kockázat nélkül élvezhető tudatmódosulás megtapasztalása szinte felfoghatatlan boldogsággal, határtalan eufóriával ér fel, örömfaktora csak ahhoz a végtelenül pozitív reakcióhoz mérhető, mellyel rajongói a downtempo és a trip-hop műfajt megreformáló elektronikus zenész új albumát, a The North Borders-t tavaly áprilisban fogadták.
Szólj hozzá!