Rock-metal nevek nyitják a FEZEN fellépőlistáját

2018/12/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A 2018-as FEZEN fesztiválon itt (ott) lesz a brooklyni Life of Agony, az Ozzy Osbourne-nal is együtt zenélő Gus G. vezette Firewind, a közel 40 éves múlttal és több mint 20 millió eladott albummal rendelkező Queensrÿche és a hazai heavy metal egyik állócsillaga, az Ossian is.

Fotó: FEZEN (FB)

30 éves jubileumukat ünneplik július 26-án a FEZEN-en a Life of Agony tagjai. Rögtön bemutatkozó albumukkal olyan munkát tettek le az asztalra, amit 25 év távlatából sem lehet elfelejteni, a River Runs Red című korongot a Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb metalalbuma közé is beválogatta. A viharos múltba persze két szünet is tartozik, de a Keith-ből közben Mina Caputová váltó régi-új énekesükkel, a szintén alapító Joey Z.-vel és Alan Roberttel, valamint Veronica Bellinoval fellálló banda aktívabb, mint valaha.

Ozzy Osbourne gitárosa, Gus G. járt már a FEZEN-en (és a múlt héten az A38-on), 2014-ben szóló produkciójával érkezett Székesfehérvárra, most power metal zenekarával, a Firewinddel jön július 27-én a fesztiválra. A görög gitárhős még első demóihoz verbuválta össze a zenekart Szalonikiben, és igazi szerelemprojekt lett belőle. Nyolc stúdióalbummal a hátuk mögött a FEZEN zárónapján érkeznek Székesfehérvárra.

Három Grammy jelöléssel, MTV Music Awards díjjal és vadonatúj albummal érkezik a Queensrÿche Székesfehérvárra. A nyolcvanas években alakult, a kilencvenes években sikert sikerre halmozó amerikai banda az alapító gitáros, Michael Wilton szerint "hosszú idő után a legmetálabb, legprogresszívebb albummal" jelentkezik 2019 márciusában. Így borítékolható, hogy a július 27-én új dalokat is hoznak a FEZEN-re a régi slágerek mellett.

Egy év kihagyás után Paksi Endréék is visszatérnek a FEZEN-re. A magyar heavy metal egyik állócsillaga, az Ossian idén többszörös jubileumot ünnepelt egy új balladaválogatással. Az acélszív lemez megjelenésének harmincadik, a zenekar újjáalakulásának huszadik évfordulója mellett, Paksi Endre hatvanadik születésnapja is 2018-ra esett. Jövőre a FEZEN-en július 27-én találkozhatunk velük.

FEZEN 2019, Life of Agony, Gus G., Firewind, Queensrÿche, Ossian, Paksi Endre

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek