SopronFest 2024: frissítették a fellépőlistát

2023/12/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

2023 tavaszán új fesztivállal bővült a hazai fesztiválpaletta. 2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben, de városszerte már egy héttel korábban, május 11-től kulturális programok százai várják a közönséget teraszokon, éttermekben, kávézókban, klubokban, utcákon és tereken.

Egyelőre titkos headlinerekkel jön a SopronFest 2024

Hazai és nemzetközi sztárok, rengeteg podcast-beszélgetés, kortárs képzőművészet, gasztronómia, mozi és túrák: ünnepi programsorozat utcákon és tereken – címszavakban erről szól a II. SopronFest, amelyen két olyan hazai produkció is szerepel, amelyek az év első felében csak Sopronban koncerteznek.

A „Lővér", a SopronFest fő helyszíneként az erdő szomszédságában a tavalyinál nagyobb helyen, több színpaddal jelentkezik. 2024-ben már nemzetközi fellépők is szerepelnek a programban, több generáció kedvenc hazai fellépőivel együtt. A koncertek szabadtéri színpadokon és fedett helyeken valósulnak meg. 

A fesztivál nulladik napján, azaz május 16-án – a Beszorult mondat turné keretében – Sopron Fő terén ad koncertet a Kispál és a Borz, a napot pedig NECC PARTY zárja.

Azahriah a Puskás Aréna előtt csak egyszer koncertezik: május 18-án a SopronFesten.

 

 

Akikkkel még találkozhattok Sopronban:

UPDATE!
A Fő téren 2024. május 12-én Demjén Ferenc koncertje nyitja meg az ünnepi programsorozatot. A Tűztorony tövében lép fel a SopronFest warm-up-napok keretében a Csík zenekar, a gyerekeket Kovácsovics Fruzsina várja, vasárnap pedig napközben Metha és a Secret Factory programja után a holland Kraak & Smaak zenekar koncertezik. Bővült a Lővérek kínálata a SopronFesten: a Bladerunnaz csapatával érkezik a brit drum& bass dj páros, Sigma.

a nemzetközi mezőnyből a Kruder & Dorfmeister páros és Alle Farben részvétele már biztosra vehető, a hazai "bestsellerek" között pedig többek között a Bagossy Brothers Company, a ByeAlex és a Slepp, Curtis, Dzsúdló, a Follow the Flow, Majka, a Tankcsapda, T. Danny, a Quimby, Rúzsa Magdi és a Valmar is a most közzétett programban szerepel, Beton.Hofi pedig egy egész éjszakán át tartó "Citromale Gang találkozóval" készül, sok baráti fellépő részvételével.

A Telekom PodcastFest keretében a legismertebb hazai podcastek házigazdái és ugyancsak népszerű vendégeik érkeznek öt soproni helyszínre. A "beszélgetős" kínálatban szerepel ByeAlex, Hajós András, Kadarkai Endre és mások.

Reggeli, ebéd, vacsora és persze számos előadás és beszélgetés a Sopron Gourmet keretében. Az Erhardt Étterem vendége lesz a balatonszemesi Kistücsök csapata, a Fórum Pizzériában Gianni várja az olasz konyha szerelemeseit, a Harrer Csokigyárba pedig Szabi a Pék érkezik. 

További infók itt.

SopronFest, Sopron

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek