Menopauza

Sziget 2018: Holnap jelenik meg az Arctic Monkeys új albuma!

2018/05/09  ·   Fesztivál   ·  Simonyi Éva

A Sziget fesztivál 2018-as felhozatalában 7 headlinert emeltek ki a szervezők – minden napra egy –, de természetesen további külföldi sztárok is fellépnek majd a fesztiválon. Ebben a sorozatunkban a hét headlinerrel foglalkozunk, jelen cikkben pedig az Arctic Monkeys-zal, akik augusztus 14-én lépnek fel a Szigeten.

Sziget 2018: Holnap jelenik meg az Arctic Monkeys új albuma!

Az Arctic Monkeys az egyetlen olyan banda, akik a Legjobb brit együttes (Best British Group) és Az év brit albuma (British Album of The Year) díjakat már háromszor is bezsebelték a Brit Awards díjátadón, illetve 3 Grammy-díj jelöléssel is büszkélkedhetnek. Kétségkívül ők az egyik legsikeresebb brit együttes napjainkban.

Amikor a 2014-es Reading & Leeds Fesztiválon headlinerként fellépett az együttes 2014 augusztusában, Alex Turner frontember azt nyilatkozta: “Tökéletes időzítésnek tűnik, hogy kicsit ott hagyjuk a dolgokat ott, ahol most vannak”. Úgy tűnik igaza volt, hiszen több mint 3 évig szinte semmit nem lehetett tudni róluk.

De valójában mikorra várható az “AM” lemez folytatása és hogy fog szólni?

Amit ismerünk az új albummal kapcsolatban:

A címét

James Ford producerrel dolgoznak a legújabb lemezen, melynek címe: Tranquility Base Hotel & Casino.

A tracklistet

A lemezen szereplő dalok ezeket a dalcímeket kapták:

1. Star Treatment

2. One Point Perspective

3. American Sports

4. Tranquility Base Hotel & Casino

5. Golden Trunks

6. Four Out of Five

7. The World’s First Ever Monster Truck Front Flip

8. Science Fiction

9. She Looks Like Fun

10. Batphone

11.The Ultracheese

Az albumborítót

A megjelenés dátumát

A hatodik lemez 2018.05.11-től lesz elérhető.

Egy teaser videót

 

A producer nevét

Josh Homme – hiszen az együttes ‘Humbug’ albuma óta mindegyik lemez munkálataiban résztvett.

A közreműködő zenészeket

Egy német zenei oldal értesülései szerint az együttes turné-billentyűse, Tom Rowley, dobosa, Loren Humphries, a Klaxons és Shock Machine zenekarokból ismert James Righton, Zach Dawes és Tyler Parkford a Mini Mansions-ből, illetve Tame Impala basszerosa, Cam Avery.

Hogy sok zongora lesz benne

Ami nem csoda, tekintve hogy Turner a 30. születésnapjára egy fantasztikus Steinway Vertegrand zongorát kapott. Valószínű nem volt nehéz annyira beleszeretnie a hangzásába, hogy teletűzdelje zongora-betétekkel a lemezt. Érdekesnek ígérkezik.

Kevertek bele egy kis Bowie-ízt

Most áprilisban az Uncut Magazine megjelentetett néhány érdekességet, például azt állítja, hogy ez nem a szokásos gitár-alapú lemez lesz (bár ezt Turner is elárulta), hogy a ‘Four Out Of Five’ című dalnak van egy kis Bowie-s hangulatú glam hatása, illetve hogy a ‘One Point Perspective’ egy zeneileg pofonegyszerű, hip-hop beütésű dal lesz.

A dalok vadiújak

Minden jel arra utal, hogy a lemezen csupa új szerzemény szerepel majd. Vagy esetleg csak kicsit átdolgozták, és új címmel kerülnek fel? Egyelőre nem tudni biztosat.

***

Bejelentették már a világkörüli turné helyszíneit is, fellépnek többek között San Diego-ban, Los Angelesben, Rómában, Párizsban és Koppenhágában. Magyarországra a Sziget fesztivál keretein belül látogatnak el augusztus 14-én.

A többi nagyszínpados fellépőről innen indulva tudhatsz meg többet

 


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek