Menopauza

Sziget 2023: idén sajnos nem lehet fürdeni a Dunában

2023/08/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Szigetet első alkalommal harminc évvel ezelőtt szervezték meg: 1993. augusztus 19-én lépett be az első Sziget-látogató az akkor még Diáksziget néven indult rendezvényre, amelyre akkor 43 ezren voltak kíváncsiak. Azóta eltelt harminc év, a Szigetre ma már a világ több mint száz országából érkeznek évente Budapestre.

Fotó: Sziget 2022

 

A gyalogos útvonalak a korábbi évekhez képest megváltoztak, a HÉV Szentlélek téri megállója közelében lévő H-hídi bejáraton idén már gyalogosok és kerékpárosok nem mehetnek be a Szigetre, vagyis a HÉV-vel érkezve mindenképp Filatorigátnál érdemes leszállni, ahonnan néhány perces sétával érhető el a Sziget K-hídnál lévő főbejárata.A Sziget főszervezője, Kádár Tamás tájékoztatása szerint az idei Sziget fesztiválra Hollandiából érkeznek a legtöbben, mögöttük a britek és az írek következnek, miközben a külföldi és a hazai látogatók aránya mintegy fele-fele.

A 76 hektáron elterülő fesztivál idén három hét alatt épült fel. A napi maximális befogadóképesség 90 ezer ember a fesztiválon dolgozókkal és a látogatókkal együtt, ezzel a Sziget az ország tizedik legnagyobb városává válik erre a hat napra. Az ide fesztiválra Hollandiából érkeznek a legtöbben, mögöttük a britek és az írek következnek, miközben a külföldi és a hazai látogatók aránya mintegy fele-fele.

A ma kezdődő és augusztus 15-ig tartó fesztivál legerősebb napja – a jegyeladások alapján megbecsülve – péntek lesz, aznap a fő fellépő az Imagine Dragons, de akár teltházas lehet a keddi zárónap is Billie Eilish-sal, valamint a szombat David Guettával.

A Szigeten idén több mint ötven programhelyszín lesz, 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban és csaknem kétszáz magyar résztvevő lesz.

Mintegy száz éttermi vendéglátó egység várja az érkezőke, minden egységben kötelező egy "jóárasított" főételt is kínálni 2500 forintos áron. Az ételek és italok árait úgy alakították ki, hogy azok ne legyenek magasabbak, mint a fővárosban található hasonló kínálat. Egy korsó sör 1600-1800 forint körül lesz.
   
Idén látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, a hang- és fénytechnika is fejlődik. Lenyűgöző alkotásaival, térinstallációival, vizuáljával visszatér a népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art of Freedom. Ismét díszbe borul a Szigetre bevezető K-híd, a fesztivál területén hatvan kilométernyi fényfüzér, nyolcezer dekor izzó és negyven óriási "falmosó" lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást. A Beach helyszínen idén sajnos nem lehet fürdeni a Dunában a folyó magas vízállása miatt, a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt pedig – az ott lévő védett flóra miatt – idén is lezárják.

***

A Sziget Fesztivál idején több egyedi, Szigethez kapcsolódó esemény várja a zenerajongókat Budapest kiemelt helyszínein. A Sziget City Takeover célja, hogy a fővárost is bevonja a fesztivál forgatagába a különböző nappali események formájában.

A 4 napos rendezvénysorozat augusztus 10-13 között várja különböző ikonikus helyszíneken nemcsak a Sziget Fesztivál látogatóit. A Halászbástyán a Cinema hall és Be Massive Castle Partyk, a megújult Városligetben a House Piknik City Piknik, az Eiffel téren a City Matiné kerül megszervezésre. Az Európa hajón zajló Cruisin Boat Partyk pedig már évek óta kedveltek nemcsak a szitizenek körében. A rendezvényeken ismert nemzetközi és hazai sztárok lépnek fel, mint például MATADOR (IRL), DJ TENNIS (IT), Glowal (IT), James Zabiela (UK), Nick Curley (DE) vagy a Kraak & Smaak Dj Set (NL)

Részletes program és info

Sziget City Takeover, Sziget 2023

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek