Sziget hétfő - A csalódások napja...

A kegyetlen hőség lohasztó hatása erősen látszott a szitizeneken hétfő délután, ugyanis kevesen voltak a helyszíneken, és azok is inkább zombi-üzemmódban léteztek. Bár terveztük, hogy teszünk még pár kört az érdekességek után kutatva, az az igazság, hogy minket is teljesen leblokkolt a hatvan fok árnyékban, így kissé lájtosra sikeredett utolsó napunk.

Bekanyarodtunk a rendőrség felé, hátha kapunk megint egy kis hupikék nyalakodási lehetőséget, de sajnos csak karaokézó emberekbe botlottunk. Így inkább újra betámadtuk a Vurstlit, ahol legalább árnyékban vagyunk, és még játszhatunk is.

Majd átvonultunk a nagyszínpadhoz, ahol reményeink szerint beállhattunk volna mi is a locsolócső elé, azonban óriási meglepetésünkre a legnagyobb kánikulában valamiért nem volt fontos a szervezőknek az egyértelműen napszúrást szenvedő vendégek hűtése. A bajt csak tetézte, hogy a kiszáradt talajon alaposan felverték az arra járók a port, így még pluszban meg is fulladtunk. Sebaj, gondoltuk, majd ha megérkezik egyik nagy kedvencünk Tom Odell, minden gondunk tova száll. Sajnos nem így lett.

Az angol dalszerző-énekest már nem először látom élőben, és eddig minden koncertjéért oda voltam, de mintha ez az irgalmatlan meleg egy kicsit őt is megütötte volna, mert a tegnapi buli kissé bealvósra sikeredett. Pedig szerettünk volna egy jót tombolni, de az aznapi setlistje nem erre volt kitalálva. Amúgy még mindig zseni a csávó, isteni a hangja és ördögien zongorázik, de valahogy nem sikerült tökéletesen felráznia a népet. Sebaj, gondoltuk, majd ha megérkezik egyik másik nagy kedvencünk a Florence + The Machine, minden gondunk tova száll. Sajnos ez sem úgy alakult.

A szokásos hétórás party ezúttal a barátság jegyében telt, ugyanis barátságkarkötőket osztogattak a szervezők, aminek én speciel nem sok értelmét láttam. Egy vékonyka zsinóron egy pici kerek Szigetes medál nem mutat túl jól a tömegben, hiába emeled magasra a karod. Sajna az idén se voltam megelégedve ezzel a szép hagyományokkal rendelkező partyval és annak kellékeivel. Olyan érzésem volt, hogy itt is kicsit spórolásra megy a játék. Amolyan népmesei adunk valamit, meg nem is gondolatok keringek a fejemben. Hol vannak már azok a látványos és szórakoztató color-partyk, amikor egymást szórtuk színes porfestékkel….

És akkor a másik csalódásunk. A The National kapcsán már megjegyeztem, hogy kissé megváltozott a frontember viselkedése, és ez nem volt túl szimpatikus. Néhány évvel ezelőtt, amikor először járt nálunk Florence és csapata, ódákat zengtem a komplex előadásról. Éppen ezért nagyon rá voltunk izgulva a bulira, ami ezúttal csalódással végződött. Florence hangja még mindig gyönyörűen szól, és bírom azt az energiabombát, amit végig tol a koncerteken, de. Tegnap kicsit sok volt a köztes duma, ráadásul egy idő után úgy éreztem, mintha a mi Kozsónk állna a színpadon, és szórná a szeretetmorzsákat. Tök jó, hogy mi szeretjük a csajt, és ő is szeret minket, meg az is szép dolog, hogy szeressük embertársainkat és még öleljük is meg a körülöttünk lévőket – akik egyébként ezen az estén különösen irritáló módon viselkedtek –, de miért kell ezt 10 percen keresztül ragozni? Gyakorlatilag a műsorból bő húsz perc csak a dumákra ment el, és mindezt olyan taszítóan negédes hangon előadva, amitől legszívesebben sikítófrász közepette távoztam volna a helyszínről. Ráadásul Florence úgy festett hálóinges szerkójában, lobogó vörös hajzuhatagával, mint a jóságos keleti boszorkány az Ózból. Persze ennek a koncertnek is voltak szép pillanatai, de sajnos összességében azt kell mondanom, hogy unatkoztam, és sztem ezúttal a hölgy egy kicsit túlszínézkedte az estét.

Hát ez van. Minden nem jöhet össze, ahogy szokták mondani, így az utolsó napunkról mindössze ennyit tudnék elmondani. Összességében jól éreztük magunkat, de az idei koncertek valamiért nem ütöttek akkorát, mint amire számítottunk. De lehet, hogy csak szimplán öregszünk, és egyre magasabban van az ingerküszöbünk, amit most egyedül a kedvenc cirkuszos társulatunknak sikerült megugrani. Mondjuk ők viszont túl is szárnyalták…:)

Videókért köszi Bódi Erika!