Bár tudtuk előre, hogy szombaton hőgutát fogunk kapni, azért beterveztünk egy Luminarium látogatást, ha már ott vagyunk. A Lumi amúgy az egyik kedvenc helyünk, tökéletesen alkalmas egy kis nyugodt pihenésre, ha már nem bírod a zajt, és a tömeget. Az egész úgy néz ki kívülről, mint egy felfújható óriás ugrálóvár, csak fedett változatban. Belül viszont valami egészen más vár ránk. Alapszabály, hogy minden cuccot kinn kell hagynod, és csak cipő nélkül léphetsz be az elsőre gumiszobának tűnő színes labirintusba, de így még kényelmesebb is járkálni. Bent halk zene és csodálatos fények, és egyes pontokon irgalmatlan meleg várt minket, de utóbbi nem alaptartozék, csupán a külső tényezőknek köszönhető. Órákat lehetne ott eltölteni, de sajnos annyi időnk nem volt, így andalogtunk egy picit, aztán mentünk tovább a dolgunkra.
Ugyanis két pecséttel még adósak voltunk az útlevelünkben, amit gyorsan be is zsebeltünk, de még mielőtt visszamentünk volna a megérdemelt ajándékunkért a Bevándorlási Hivatalba, útközben leragadtunk a kitelepült rendőrségieknél, ahol bárki megmutathatta tehetségét éneklés terén karaoke formájában, és még nagyon finom hupikék fagyit is kaptunk csak úgy, ingyé.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy kis nyalakodás után visszavánszorogtunk a melegben a Bevándorlásiba, ahol elkészült életünk sokadik legrosszabb igazolványképe, ami ott díszeleg az útlevelünk elején, majd átvettük megérdemelt jutalmunk, ami idén megint kulacs volt. Hát volt már ennél sokkal ötletesebb, és dizájnosabb ajándék is az évek során, de ingyé' volt, szóval vittük. Az anyakönyvbe viszont megint nem tudtuk beírni magunkat, ami azért felháborító, mert tavaly is a mi jelzésünkre keresték elő a raktárból, pedig ez lenne a lényege a dolognak. Tessék erre jobban odafigyelni!
Majd elindultunk a nagyszínpad felé, ahol a hazai tinik nagy kedvence, a Halott Pénz szórakoztatta a nagyérdeműt. Nem állítom, hogy óriási fan lennék, de szeretem a dalaikat, és Dávid, a frontember ugrálásaitól én is kedvet kaptam a táncoláshoz. Azonban nem ez volt a nap fénypontja, illetve csak közvetve, ugyanis a délutáni melegben a nagyszínpadhoz érkezett a tűzoltóság kiskocsija, aminek a platóján két Rambo kinézetű szolgálatos vígan locsolta az arra járó szitizeneket, ráadásul figyelve a ritmusra! Az óriási melegben és porban mindenképpen üdítő volt némi permetet magunkra engedni, így mi is közelebb merészkedtünk. Volt, aki mini vízipisztollyal próbálta viszonozni a hűsítő áldást az uraknak, de egyenlőtlen küzdelem alakult ki a nagynyomású locsolóval szemben. Viszont irgalmatlanul jó móka volt, szóval ilyet kérünk minden napra!
Később szerettük volna a testünket belülről is hűteni egy jegeskávéval, amit a kedves leányzó el is készített nekünk, de mikor a fizetésre került volna a sor, behalt a kártyás rendszer. Ilyet én még nem tapasztaltam odakinn, de a hölgy megerősített, hogy nem velünk van a baj, többször előfordult már. Így abban maradtunk, hogy visszatérünk, és később rendezzük a számlát. Persze megtehettük volna, hogy sunyin lelépünk fizetés nélkül, de mi még nem úgy nőttünk fel. Így beültünk a Szerencsejátékosokhoz, ahol egyébként szintén ingyé' ajándékok várnak rátok egy számhúzás után, majd elszürcsölve italunkat, ígéretünkhöz híven visszaballagtunk a tett helyszínére. Mindenesetre lenne még mit javítani ezen a készpénzmentes rendszeren…
Visszatérő vendégként léptük át újra a Vándor Vurstli kapuját, ahol felültünk a mini óriáskerékre is, majd dobáltuk még kedvenc bohócunk szájába labdákat, kipróbáltuk az új egyensúlyozós játékokat, és készítettünk fotót űrhajós fal mögött, ahol csak a fejedet kell bedugni a nyílásba. Majd vissza a Nagyszínpadhoz, ahol kezdődött a szokásos hét órás party, ezúttal hagyományosan Sziget zászlók lobogtatásával. Közben a színpadon Drew Dollaz, az amerikai gumiember csavargatta magát kegyetlenül, amit tátott szájjal figyelt mindenki.
Majd jött Mr. Macklemore, mi meg mentünk. Szóval erről nem sokat tudok mondani, mivel úgy döntöttünk, inkább beülünk újra a cirkuszba, ahol lassan már bérelt helyünk lesz, és a Cirque Alfons társulatának tagjai gyakorlatilag előre köszönnek nekünk. Innen üzenném nagy tisztelettel az összes hazai szervezőnek, hogy nem csak a Sziget közönsége szereti az újcirkuszt, szóval nyugodtan lehetne ezt a zseni társulatot csak úgy magában is elhívni pár fellépésre! Tuti telt ház minden alkalom!
Az előadás végén fájó szívvel vettünk búcsút kedvenc társulatunktól annak tudatában, hogy hétfőn már nem lesz esélyünk megtekinteni a produkciót, ha jó helyet szeretnénk kiharcolni Florence bulijára. Majd megint visszavonszoltuk addigra már jócskán megfáradt és a hőségtől minden erőnktől megfosztott testünket a Nagyszínpadhoz, mivel érkezett az indie nagyágyú The National. Bevallom őszintén, az indie zenét imádom, azonban ez a csapat pont nem tartozik a kedvenceim közé. Van pár jó számuk, de összességében nekem nagyon monoton és érfelvágós, szóval erős kétkedések közepette vártam a produkciót. Bár hű szigetelős társam, és egyben barátnőm – aki viszont imádja őket – nagy izgalmakkal indult neki a dolognak, részéről óriási csalódás lett a vége. Nyolc éve járt nálunk utoljára az azóta igencsak „felhájpolt” csapat, és sajnos látszott a változás. Mondjuk nem zenei téren, mert az még mindig ugyanaz a színvonal, viszont a frontember Matt úgy vonaglott végig a színpadon, mintha valami császár lenne, mi meg az alattvalói. Persze voltak szép pillanatai is, például amikor az első sorban álló és egy pengetőért könyörgő feliratot tartó hölgynek saját maga vitte oda az adományt, majd utána még a mellette lévő urat is megajándékozta egy dobverővel. Vagy amikor konkrétan kiment a színpad szélére, átmászott a kordonon, majd besétált a tömegbe, ahol hagyta, hogy mindenki letapogassa, megveregesse a hátát, vagy megölelje. Sőt! Volt akinek még puszit is nyomott az arcára. Szóval emberségből jelesre vizsgázott – bár mi sosem bocsájtjuk meg neki, hogy a mi oldalunkat kihagyta a buliból –, de valami mégse stimmelt. Nekem, mint nem nagy rajongónak elment a dolog, barátnőmnél viszont kiverte a biztosítékot, aki így egy kedvenc zenekarral kevesebb lett, viszont egy tapasztalattal több.
A csalódást okozó koncert után még megnéztük a nagy utcaszínház idei produktumát, ami a francia Les Commandos Percu társulatnak tulajdonítható. A dolog végtelenül egyszerű, hisz néhány dobost látunk egy hegyen, mögöttük meg robbannak a tűzijáték petárdák, de nagyon hatásos előadás! Az egész gyönyörűen megkoreografált, és a vulkánkitörést is hűen ábrázoló fénytechnikával, no meg az égre küldött robbanó csillagszórókkal már az első pillanattól magába szippantja a nézőt. Nem véletlen, hogy az esti főkoncert után kezdődő műsor helyszíne minden nap megtelik csodálkozó szitizenekkel.
Mi ezen a ponton gondoltuk úgy, hogy irány haza. Bár még belenéztem volna James Blake koncertjébe az A38-on, de a testem önálló életre kelt, és merev tiltakozásként elindult a kijárat felé.
Utolsó napunk hétfőn lesz, tele koncertekkel, szóval maradjatok velünk! Vagy hogy is szokták ezt reklámosan mondani…
Ismét köszönet a csodás videókért Bódi Erikának!
Sziget Fesztivál, 2019, fesztivál, koncert, The National, Halott Pénz, Cirque Alfonse, újcirkusz, játék, Vándor Vurstli, fagyi, karaoke, Luminarium
Szólj hozzá!