Szőrmagyar, párizsi kommün és koncertek a Bánkitó Fesztiválon

2013/07/15  ·   Fesztivál   ·  MTI, koncert.hu

Csaknem harminc közösségi program várja a résztvevőket a Bánkitó Fesztiválon július 19-én, 20-án és 21-én: koncertek, filmek, jelmezverseny, képzőművészet, fórumok szerepelnek a rendezvények sorában. Életre kel a Nógrád megyei faluban Szőrmagyar legendája, de megvitatják a párizsi kommün eseményeit vagy épp azt, hogy miként jelenik meg a hajléktalanság a médiában.

Szőrmagyar, párizsi kommün és koncertek a Bánkitó Fesztiválon

Dudás Dóra, a fesztivál kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a P'ancidel "Vízi- és partilények" kategóriában hirdetett jelmezversenyt a Száztagú Zsűri közreműködésével rendezik meg, és bár előre szóltak, hogy rokonok, ismerősök előnyben lesznek, mindenkit buzdítanak a részvételre. Ugyanígy a Szőrmagyar tóparti kalandjai című eposzuk megtekintésére is. Szőrmagyar bárhol felbukkanhat Bánkon szombaton, benéz a helyi kocsmába is.

A Nagycsoport pszichológusok, pszichoterapeuták részvételével szervez fórumokat az egyes csoportokban - nézőtéren, tüntetésen, villamoson - kialakuló szerepekről, reakciókról, viselkedési mintákról.

Lazításként öt és fél órás közösségi mozizást ajánl a Tranzit.hu: a párizsi kommünről szóló vetítéseken 200 önkéntes színész egyéni értelmezésével ismerkedhetnek meg, a nyilvános vitákon pedig aktuális közpolitikai ügyekről cserélhetnek eszmét.

A St.ég.13 olyan tárlatvezetésre invitálja a látogatókat, ahol "a barkácsszakkör és a technikaóra találkozik a kortárs képzőművészettel". A Hallgatói Hálózat fórumokat szervez, például A virtuális polgárháborúról "jobber és baller" újságírókkal, médiakutatókkal, okatókkal, többek között Tamás Gáspár Miklós filozófussal. Arra keresik a választ, miért nincs párbeszéd az ország jobb- és bal fele között, és mit tehetnének érte az újságírók.

Az újságírók szerepét, a média állapotát több más program is érinti. Csoszó Gabriella vasárnapi Fotózás és aktivizmus workshopja például a hajléktalanság médiareprezentációját taglalja, míg a Bánkitó közösségi szerkesztőségében paparazzók, oknyomozók és hírmanipulátorok egész hada szorgoskodik majd bombasztikus álhírek és alternatív fesztiválhíradók elkészítésén.

A Bánkitó Fesztivál idén negyedik alkalommal írt ki nyílt kortárs művészeti pályázatot. Olyan, köztérre tervezett alkotásokat várnak, melyek a művészet eszközeivel késztetnek a játék fogalmának újragondolására.

A három nap alatt félszáz előadó lép fel a koncerteken, köztük például a Rotfront, Colorstar, Nemjuci, Mary Popkids, Kistehén.

Részletes program itt.

 


 

 

Szólj hozzá!


Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...
Új koncertek