Szörp Fesztivál – hol máshol, mint Szobon

2022/06/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Pazar panoráma, szobi ízek és finom dallamok – augusztusban a Dunakanyar egyik legszebb részén jön a Szörp Fesztivál koncertekkel és gasztronómiai élményekkel.

 Szörp Fesztivál – hol máshol, mint Szobon

Tavaly új eseménysorozat vette kezdetét Szobon, a Dunakanyar egyik legszebb partszakaszán. A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén elhelyezkedő település méltán híres a finomabbnál finomabb gyümölcsök és belőlük készülő szörpök kínálatáról, amit most szélesebb körben is szeretnének megismertetni az érdeklődőkkel.

Az augusztus 5–7. közötti hétvégén a Szobi rév melletti sétány szakaszán járva a kézműves vásár és design piac portékái mellett két helyszín felhozatala közül is válogathatunk. A Duna Tribün átvitt értelemben és szó szerint is a finomabb programoknak ad otthont. Pénteken itt hirdetik ki az előzetes jelentkezők közül kiválasztott legkiválóbb termékek díjait. Az Agrotrend által szervezett verseny eredményhirdetésén megtudhatjuk, melyik nevező lett 2022-ben Magyarország szörpje, de Magyarország gyümölcslevét és a Dunakanyar szörpjét is díjazzák.

Ezt követően láthatjuk a Hírös Gasztroszínház Wine Tourist című előadását. A színészek a bemutatott ízekhez kapcsolnak egy történetet, ami kiegészíti és teljessé teszi a vendégek élményét. Cserna-Szabó András és Darida Benedek közösen mutatja be a Rézi a páczban című könyvet, miközben egy konkrét ételt is prezentálnak együtt a közönségnek. A kötet főszereplői: írók és ételek. A konyha elfelejtett történetei az irodalomban, az irodalom titkos története a konyhában. Szintén a Duna Tribün helyszínén láthatjuk Kárai Dávidot, aki közel tíz éve foglalkozik gasztronómiával a recept fejlesztéstől a tartalom gyártásig. Kezdetben újságíróként, majd egy piacvezető gasztromagazin főszerkesztőjeként ismerhettük, mára pedig egy saját blog és három szakácskönyv büszke szerzőjeként éli meg a főzés iránti szenvedélyét, kreativitását. Szobi alapanyagokból kiindulva szombaton alkot majd maradandót a konyhában, méghozzá nem egyedül: vele tart majd Eisler Zsolt is, akit a Konyhafőnök című műsor mellett ma már leginkább a Street Kitchen kapcsán ismer a nagyközönség. Őt szombaton még egy főzés erejéig láthatjuk: Mautner Zsófia szakács, gasztroblogger, televíziós műsorvezető beszélgetőtársaként segít be a konyhában. A Gourmet Fesztivál háziasszonya, műsorvezetője, az Alföd szíve gasztro-nagykövete ez alkalommal egy fő ételt készít, ami a szobi gyümölcsök változatos felhasználási lehetőségét mutatja meg.

Hírös Gasztroszínház

Pauli ZoltánVasárnap a Duna Tribün szabadtéri konyhájában főz Szilvási Mihály is, aki a szomszédos Zebegényből tér át vendégségbe, méghozzá a Natura Hill színeiben. A séf Franciaországból érkezett haza és maga sem számított rá, hogy éppen a Dunakanyarban telepedik majd le. Szenvedélye a főzés, mégpedig száz százalékban a zero waste és a slow food szellemben. Hasonlóképpen egy desszertet készít az egybegyűltek előtt Pauli Zoltán is, a Palkonyha képviseletében. Ezen az alkalmon a Dunakanyar és a Villányi borvidék találkozásának lehetünk szemtanúi. Itt láthatjuk Stahl Judit főzővetélkedőjét is, amiben két vállalkozó kedvű résztvevő Judit receptjei és útmutatása mentén egy-egy édességet alkot meg, szobi szörpök beépítésével.

Nem csupán szemlélői, de aktív résztvevői is lehetünk tehát a Duna Tribün eseményeinek. S ha már interaktivitás: a programok sorában találjuk Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös előadását, a Kártyajátékot. Az előadásban 32 kártyalap szerepel, egy pakli magyar kártyában. A kártyák mindegyikén egy szó vagy félmondat látható: valami, ami talán az életfordulókat jelöli, vagy csak hangulatot, állatot, égitestet. Az előadók minden alkalommal legfeljebb 9 kártyalapot játszanak ki, egy kártyára legfeljebb 9 percnyi idő van. A kártyákhoz történetek, versek, dalok, személyes élmények kapcsolódnak. A lapokat minden esetben a látogatók húzzák, így alakul szabadon a produkció, a közönség összetételével együtt.

Fotó: Fejér Boróka

A fesztivál másik helyszínén, a Rév Színpadon lép fel Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. A párosnak az elmúlt években akusztikus duója vált a legfontosabb közös formációvá. Bár legújabb Shapeshifter című lemezüket kvartettben rögzítették két belga zenésszel, közös munkájuk magja továbbra is a duó maradt. Péntek este lesz továbbá Barabás Lőrinc Live Act is. A koncert dance ritmusokat, meditatív dallamokat és a köztük lévő összes árnyalatot gyúrja össze. Lőrinc a színpadon trombitával, billentyűkön laptoppal és loop stationnel egyedül szólaltatja meg szerzeményeit.

A Rév Színpadon mutatkozik be Németh Juci és G. Szabó Hunor kettőse. A különböző formációkból (Budapest Bár, The Qualitons) jól ismert zenészek, akik a magánéletben is egy párt alkotnak, most együtt lépnek színpadra. Műsorukban saját szerzeményeik mellett múltbéli kedvenceikből válogatnak, amelyeket sajátos felfogásban és hangszereléssel adnak elő. A fesztiválon fellép a Zuboly is. A zenekar egyedi, posztmodern irányzatot képvisel: semmit nem kímélnek, éppúgy keveredik a pop-rock a népzenével, a klasszikus zene a hiphoppal, mint a drum&bass a swinggel. Ágoston Béla és zenekarának tagjai több stílusirányzat nevet is kitaláltak, úgymint: broken etno, agrár hiphop, etnojazz, folk’n’bass. Hangszerelési választásuk is igen különleges, gyakran a nagyközönség számára ismeretlen hangszereket mutatnak be, ezzel meglepő hangzásvilágot létrehozva. Nem utolsó sorban színpadra lép a Konyha zenekar, akik életünk nagy pillanatait segítenek majd százszor visszajátszani. A Szepesi Mátyás frontember által vezetett három fős Konyha több mint egy évtizede írja különleges dalait, amelyek minden sora személyes, mégis meghagyja a hallgatók számára a helyet saját történetünknek és ismeretlenek ezreiből teremtenek közösséget.

 Részletes program itt!

 

Szörp Fesztivál, Szob, Dunakanyar, augusztus

 

 

Szólj hozzá!


Vigyázó fületek Barbira vessétek!

Vigyázó fületek Barbira vessétek!

Nádas Barbara (Barbi Nadas a YT-on) nem ismert név a magyar poppiacon. Annyira nem, hogy még lemeze sincsen, csak egy lemeznyi muzsikája. Ez az Analog...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Visszatér Budapestre Sir Rod Stewart

2018-ban ott voltunk az arénás koncertjén, aztán pár évvel később is erre járt: nem megerősített infók szerint énekelt egy puccos esküvőn mintegy 300 milláért – de most megint mindenkinek dalolni fog, nem csak az ifjú párnak: a legnagyobb slágerit hozza el 2024. június 22-én lép az MVM Dome-ba.

Magyarok az Amsterdam Dance Eventen

Kevesebb, mint egy hónap és újra találkozhatunk az év legjobban várt elektronikus zenei fesztiválján, a Buma kezdeményezésére létrejött Amsterdam Dance Eventen. A nemzetközi szupersztárok között hazai előadók is fellépnek majd.

A Random Trip ódát írt Veszprémhez

Ezt már is megtettük, csak nem evvel a dalban mondtuk el, hanem szóban (link a cikk végén). A nyár óta már a magyar rádiókban is hallható szerzeményen több veszprémi kötődésű zenész is dolgozott, és az EKF év apropóján született meg. A dalban felcsendül többek között Eckü, Likó Marcell, Beck Zoltán, Schoblocher Barbara és...
Új koncertek